Denkendorf (Esslingeni járás)
Denkendorf település Németországban, azon belül Baden-Württembergben. NépességA település népessége az elmúlt években az alábbi módon változott: A népesség alakulása 1961 és 2023 között
Adatok: Wikidata FekvéseStuttgarttól délkeletre, a Schulzbach-viadukt után található település. LeírásaDenkendorf egykori kolostortemploma a 12-13. század között épült két részletben, román stílusban. Harangtornya a Felső-Olaszországban található hasonló templomokra emlékeztet, az építés későbbi szakaszában épült kripta díszítő elemei pedig nyugat-francia hatásúak. A kolostort később lerombolták, de 1377 körüli újjáépítése után formái nem változtak. A háromajtós pillérbazilikába sötét előcsarnokon keresztül léphetünk be, melynek nehéz keresztboltozata két pilléren nyugszik. Az előcsarnokban szép román stílusú vállszegély és oszlopfő látható. A szárnyas oltár, a szószék és a szentélyszék késő gótikus korból való. Figyelmet érdemelnek Johannes Unger (1516) és Martin Altweg (1518) esperesek síremlékein található festmények is. A kripta falfestményei Szent Mártont (1516), valamint Heródes lakomáját és Keresztelő Szent János lefejezését ábrázolják, de érdekes a sárkányfríz is. Nevezetességek
GalériaKapcsolódó szócikkekTovábbi információkJegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia