Dead
Per Yngve Ohlin (Västerhaninge, 1969. január 16. – Kråkstad, 1991. április 8.), vagy ismert zenekari nevén Dead svéd black/death metal énekes és dalszövegíró, leginkább a norvég black metal zenekarból, a Mayhemből ismert. Továbbá a Morbid nevű svéd formációban is tevékenykedett a Mayhem előtt. Öngyilkossága után kezdett elhíresedni a black metal műfaj. Életét és öngyilkosságát rengeteg rejtély, kitaláció és pletyka veszi körül. Élete1969. január 16-án született a svéd Västerhaningán. Kisgyerekkorában alvási apnoeban szenvedett. Tízéves korában belső vérzése lett, mert megrepedt a lépe egy állítólagos korcsolyázási baleset után, amiben egy befagyott tavon korcsolyázva beszakadt alatta a jég és mire kiemelték a vízből, akkor már nem volt az eszméleténél. Miután visszahozták a klinikai halálból, gyönyörű fényről és alagútélményről számolt be. Ez után az érdeklődési köre a halál lett és ő akart lenni a halál földi megtestesítője, ezért nevezte el magát Dead-nek. 1986 elején alapította meg a Morbid nevű együttest, akikkel egy December Moon című demót is kiadott. Mivel úgy érezte, a zenekar nem jó irányba tart, kilépett a csapatból. Ezután felvette a kapcsolatot a norvég Mayhem tagjaival. A basszusgitáros Jørn "Necrobutcher" Stubberud elmondása szerint Dead egy kis csomagot küldött nekik, ami egy demókazettát, egy jövőbeli terveit tartalmazó levelet, és egy keresztre feszített egeret tartalmazott. 1988-ban végül Norvégiába költözött és hivatalosan is a Mayhem tagja lett. A black metal underground zenészek közül ő volt az első, aki hullasminket használt. SzemélyiségeInterjúkban különböző zenészek mondták el róla, hogy furcsa és befelé forduló volt. Gyakran foglalkoztatta a halál, különféle sötét-középkori legendák, kelet-európai hiedelemvilág és a diabolizmus. Gyakran rajzolt, érdekelte az elmúlás témája. A Mayhem dobosa, Jan Axel "Hellhammer" Blomberg úgy írta le Dead-et, hogy „nagy furcsa személyiségű ember volt, lehangolt, búskomor, és sötét”. Az alapító-gitáros Euronymous egyszer azt mondta: „Őszintén szólva, szerintem Dead elmebeteg. Mégis minek nevezel egy olyan fickót, aki szándékosan éhezteti magát, csak hogy ettől kisebesedjen? Vagy azt, akinek a pólóira gyászhírek vannak rányomtatva?” A szintén egykori Mayhem-zenész Kjetil Manheim szerint „Dead olyan, mint Marvin, a paranoid android“ Az Emperor egykori dobosa, Bård "Faust" Eithun a következőket mondta róla: „[Dead] nem egy olyan srác, akit igazából meg lehetett volna ismerni. Azt hiszem, még a Mayhem-ben lévő többi srác sem ismerte elég jól. Nehéz volt közel kerülni hozzá. Két héttel a halála előtt találkoztam vele, összesen pedig 6-8 alkalommal. Sok furcsa ötlete volt. Emlékszem, egyszer Euronymous azt mondta, hogy Deadnek nincs humora. Pedig volt, csak nagyon sötét. Őszintén, szerintem nem élvezte a földi létet, és ez nyilvánvalóan az öngyilkosságához vezetett.“ Az egykori Mayhem-énekes Stian "Occultus" Johansen szerint „Dead nem úgy tekintett magára, mint emberi lényre; egy másik világból származó teremtménynek érezte magát. Nagyon foglalkoztatta a halál és a túlvilág témája. Azt mondta, sokszor voltak látomásai arról, hogy a vér megfagyott az ereiben és így meghalt. Ezért választotta ezt a nevet. Tudta, hogy meg fog halni.“[1] A Mayhem Live in Leipzig koncertalbum borítójára Dead svédül nyomtatott egy üzenetet, ami arról szólt, hogy ő nem egy ember, ez egy álom, amiből hamarosan fel fog ébredni, túl hideg volt és a vére folyton alvadott. Egy cikkben egy újságíró azt írta, hogy Dead valószínűleg Cotard szindrómában szenved, azaz azt hiszi magáról, hogy halott. Ez a gyermekkori trauma eredménye volt. Színpadi teljesítményeHírhedt volt színpadi viselkedéséről, sok időt töltött el a Mayhem tagjaival a színpadi látvány kifejlesztésére. Dead a kezdetektől fogva hullasminket viselt, Necrobutcher későbbi bevallása szerint: „semmi köze nem volt a KISS vagy Alice Cooper arcfestéséhez. Dead tulajdonképpen úgy akart kinézni, mint egy hulla. Nem azért csinálta, hogy menő legyen.”[2] Hellhammer azt állította, hogy Dead volt „az első black metal zenész, aki hullasminket használt”, továbbá azt is elmondta, hogy „[Dead] a koncertek előtt rendre elásta a ruháit a föld alá, hogy azok rothadni kezdjenek, és minél inkább temetőszagúak legyenek. Sőt, egyszer megkért minket rá, hogy temessük őt is el, hogy minél sápadtabbnak tűnjön a színpadon.“[3][4][5] Gyakran vágta meg magát fellépések közben, többnyire vadászkéssel és törött üveggel.[6] Egyszer az egyik turné alkalmával talált egy döglött varjút, amit egy műanyag zacskóban tárolt. Társai szerint a turné koncertjei előtt rendre ezt szagolgatta, hogy beszívja magába a hullaszagot. Emellett Dead a svéd Candlemass zenekar Bewitched című dalához készült videóklipben is megjelent egy rövid időre. ÖngyilkosságaIdővel az emberekhez való viszonyulása és a halál iránti vágya miatt a mentális állapota jelentősen megromlott. Bár viselkedése a körülötte lévő embereket nagyrészt idegesítette, Euronymoust lenyűgözték Dead szuicid hajlamai, vélhetően azért, mert ez illett a Mayhem imázsához. Társai szerint bátorította is Pelle-t arra, hogy végezzen magával. Manheim mondta, hogy „nem tudom, hogy ezt gonoszságból tette-e, vagy csak hülyéskedett...“ 1990-ben a zenekar tagjai elköltöztek „egy öreg erdei házba” Oslo közelében,[7] amit próbálásra használtak.[4] Necrobutcher azt nyilatkozta, hogy az együtt élés egy idő után nem volt kedvező, Dead és Euronymous „egymás idegeire ment” és „nem voltak igazán barátok a végére.”[4] Hellhammer visszaemlékezésében egyszer Dead kiment az erdőbe aludni, mert Euronymous olyan zenét játszott le neki, amit gyűlölt. Ezután pedig Euronymous követte őt, és elkezdett a levegőbe lövöldözni sörétes puskával.[8] Az egykori Burzum és Mayhem-tag Varg Vikernes pedig azt állította, hogy egyszer Dead megszúrta késsel Euronymoust.[9] Halála előtti hetekben gyakran tett utalásokat arra, hogy megint látni szeretné a fényt. Majd 1991. április 8-án a zenekarral közösen fenntartott házban bezárkózott egy helyre, majd elvágta a kezén és állítólag a nyakán is az ütőereket, majd elveszítette a türelmét és egy vadászpuskával főbe lőtte magát. A Blod Eld Död című dokumentumfilm szerint Dead búcsúüzenete ez volt:
Élettelen testét a Mayhem gitárosa, az ablakon bemászó Euronymous találta meg pár órával a halála után. Ahelyett, hogy hívta volna a rendőröket, elment egy közeli boltba, vett egy fényképezőgépet és többször lefényképezte Dead holttestét, miközben átrendezett néhány dolgot.[10] Az egyik ilyen kép lett az 1995-ös Mayhem koncertalbum, a Dawn of the Black Hearts borítója. Necrobutcher visszaemlékezése arról, hogy Euronymous hogyan tudatta vele Dead halálát: „Øystein felhívott másnap... és mondta, hogy "Dead nagy királyságot csinált! Megölte magát". Erre annyit válaszoltam, hogy "elvesztetted a fejed? Mit értesz azon, hogy király?" Majd mondta: "Nyugi, csináltam képet mindenről." Gyászban és sokkban voltam. Őt csak az érdekelte, hogyan használja ki a dolgot. Úgyhogy válaszoltam neki: "Oké. Kurvára ne hívj fel, míg meg nem semmisíted azokat a képeket."“[2] Euronymous Dead öngyilkosságát a Mayhem 'gonosz' imázsának népszerűsítésére használta fel, és azt állította, hogy Dead az extrém metal trenddé válása miatt ölte meg magát.[11] Később több rémhír terjedt el, hogy Euronymous Dead agyából ragut készített és hogy a szétszóródott koponyacsontokból nyakláncot csinált. Habár a ragukészítés tényleg csak rémhír volt, később a zenekar tagjai megerősítették, hogy Euronymous a koponyacsontokat arra méltó zenészeknek ajándékozta. Később egy olyan történet is kitalálódott, hogy maga Euronymous ölte meg Dead-et. ForrásokFordításEz a szócikk részben vagy egészben a Per "Dead" Ohlin című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia