De Fryske Marren
![]() De Fryske Marren (korábbi neve: De Friese Meren) hollandiai község, Frízföld tartományban. Lakosainak száma 51 778 fő (2021. január 1.).[1] A község nevének jelentése magyarul A fríz tavak. A községháza Joure településen áll. TörténelmeA község, azaz önkormányzatú közigazgatási alapegység 2014. január 1-jén jött létre Gaasterlân-Sleat, Lemsterland, Skarsterlân községek, valamint Boornsterhem község egy részének egyesítésével. Lakóinak száma ekkor körülbelül 51 200 volt. Nagyobb települései Sloten városka és Balk, Joure és Lemmer falvak. A község elnevezéseAz egyesülésről szóló törvény értelmében a község neve De Friese Meren, azaz hollandul lett meghatározva. A községek tanácsának azonban mindig jogában áll a község elnevezését megváltoztatni. A 2013. november 13-án a helyhatósági választásokkal párhuzamosan a területen népszavazást is rendeztek az elnevezésről. Ennek során 42,4% a De Friese Meren változat mellett szavazott, 41,6% ennek fríz nyelvű változatát (De Fryske Marren) részesítette előnyben, valamint 2,9% a 'Marrelân' („Tóföld”) illetve 1,8% a 'Sudergoa', ugyancsak fríz nyelvű neveket szerette volna. A községi önkormányzat létrehozása során, 2013 novemberében, a Fríz Nemzeti Párt (Fryske Nasjonale Partij, FNP) és a CDA holland kereszténydemokrata párt közötti koalíciós tárgyalásokon megállapodás született arról, hogy a község hivatalos neve mégis a fríz változat, azaz De Fryske Marren lesz, mivel a fríz párt ehhez mindenképpen ragaszkodott, arra hivatkozva, hogy a választók többsége fríz nevet szeretett volna. A községi tanács ennek megfelelően 2014. április 23-án 19 szavazattal 12 ellenében úgy döntött, hogy a község hivatalos neve 2015. július 1-től De Fryske Marren lesz.[2] FöldrajzaDe Fryske Marren Súdwest-Fryslân, Heerenveen, Leeuwarden, Weststellingwerf és Noordoostpolder községekkel határos. TelepülésekAz új község területén 51 hivatalos település van, közöttük egy történelmi város, Sloten. VízrajzA község területén 51 önálló névvel felszíni állóvíz, valamint ugyancsak 50 körüli csatorna és más folyóvíz található. Ezek nevének a fríz változata a hivatalos, kivéve az IJsselmeert, amely számos község területén fekszik és országos jelentősége van. LátnivalókA területen százas nagyságrendben találhatók országos jelentőségű műemlékek. Jegyzetek
Fordítás
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia