David Davis (kézilabdázó)
David Davis Cámara (Santa Maria de Palautordera, 1976. október 25. –) világbajnok, olimpiai bronzérmes, Egyenlítői Guineából származó, de már Spanyolországban született kézilabdázó, edző. PályafutásaJátékoskéntDavid Davis pályafutását a Granollers csapatában kezdte, majd megfordult több kisebb spanyol csapatban is. Legsikeresebb éveit a Ciudad Realnál töltötte, ahol hat szezont játszott, ez alatt az idő alatt pedig háromszor nyert Bajnokok Ligáját és ugyanennyiszer spanyol bajnoki címet. A Ciudad csődje után az újjáalakuló Atlético Madrid játékosa volt, pályafutását pedig a portugál Portóban fejezte be 2013-ban.[1] A spanyol válogatottban 93 mérkőzésen 132 gólt ért el,[2] tagja volt a 2005-ben világbajnoki címet nyert csapatnak. Edzőként2014 márciusában a Vardar Szkopje másodedzője lett,.[3] 2016-ban előbb a ŽRK Vardar női csapatának másodedzője, majd vezetőedzője lett.[4][5] 2017 márciusában visszatért a férfi csapat mellé másodedzőnek.[6] 2018 májusában az egyiptomi férfi válogatott szövetségi kapitánya lett.[7] 2018. október 9-én egy plusz egyéves szerződést kötött a Telekom Veszprém csapatával.[8] Annak érdekében, hogy klubedzői munkájára koncentrálhasson, 2019 májusában távozott az egyiptomi válogatott éléről.[9] A 2018-2019-es szezonban bajnoki címet nyert a Veszprémmel. A szezon végén 2023 nyaráig meghosszabbította szerződését a klubbal.[10] A 2020–2021-es szezonban a Bajnokok Ligájába nem jutott a négy közé a csapata, a bajnokságban pedig ezüstérmes lett a Veszprém. Ezt követően a klub menesztette a posztjáról.[11] Szezon közben, 2021 decemberében vette át az észak-macedón RK Vardar Szkopje irányítását és az idény végén bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett.[12] Sikerei, díjai
Jegyzetek
Források
További információ
|
Portal di Ensiklopedia Dunia