Danny Grant
Daniel Frederick Grant (Fredericton, Új-Brunswick, 1945. február 21. – 2019. október 14.) profi kanadai jégkorongozó. PályafutásaJátékoskéntKomolyabb junior karrierjét az OHA-s Peterborough Petesben kezdte 1962-ben. Előtte szülővárosa junior csapataiban játszott. A Petesben 1966-ig volt kerettag. Közben egyszer jó játékának köszönhetően felhívták a felnőttek közé is az American Hockey League-es Québec Acesbe. Ez 1965-ben volt és ekkor mindössze egy mérkőzést játszhatott de adott egy gólpasszt. National Hockey League-es pályafutását a Montréal Canadiensben kezdte 1966-ban de csak egy mérkőzésen szerepelhetett. 1966 végén lett felnőtt játékos a CPHL-es Houston Apollosban. A következő évben már 22 mérkőzésnyi lehetőséget kapott a Montréal Canadiensben de a szezont az Apollosban kezdte. Az 1968-as NHL-es rájátszásban is részt vett és a Canadiensszel Stanley-kupa győztes lett. 1968. június 10-én átkerült a Minnesota North Starshoz, ahol az első teljes évét játszotta és az év végén megkapta a Calder-emlékkupát, ami a legjobb újoncnak ítélnek oda. A North Starsban egészen 1974. augusztus 27-ig volt kerettag, amikor is elcserélték a Detroit Red Wingsszel. A North Starsban az 1972–1973-as idénye volt a legjobb. A Detroitban már az első évben elérte a bűvös 50 gólos határt. A következő három éve ebben a csapatban messze nem volt ilyen jó és 1975. december 19-én a Kansas City Scouts ellen egy súlyos sérülést szenvedett el, ami miatt véget ért az az évi szezonja és ez azt jelentette, hogy az egymás után lejátszott mérkőzések száma megállt 566-on. 1978. január 9-én elcserélték a Los Angeles Kingsbe. Ebben a csapatban másfél szezon alatt mindössze 76 mérkőzést játszott. 1979 és 1981 között visszavonult a szülővárosi kiscsapatba játszani majd 1981–1982-ben rövid időre visszatért az AHL-es Fredericton Expressbe. Statisztika
EdzőkéntAz 1990-es évek közepe után rövid ideig edző volt a University of New Brunswick egyetemi csapatánál majd egy szezont eltöltött a QMJHL-es Halifax Mooseheads kispadján is. Sikerei, díjai
JegyzetekForrások |
Portal di Ensiklopedia Dunia