Danilo Pérez
Danilo Pérez (Panamaváros, 1965. december 29. –) Grammy-díjas panamai dzsesszzongorista, zeneszerző, zenepedagógus, politikai aktivista. PályafutásaPérez hároméves korában kezdett zongorázni, tízéves korától pedig klasszikus zongorát tanult a Panamai Nemzeti Konzervatóriumban. Apja salsazenekarában dobolt és szintetizátoron is játszott. Az Amerikai Egyesült Államokban, az Indiana University-n elektrónikát tanult, majd 1985-től a Berklee College of Musicon zenei tanulmányokat folytatott. Ezután Jon Hendricksszel, majd Paquito D'Riverával, Terence Blancharddal és Claudio Roditivel dolgozott. 1989-1992 között a „Dizzy Gillespies United Nations Orchestra” tagja volt. 1993-tól zenekarvezetőként tevékenykedett. Első saját albuma a Danilo Pérez és The Journey volt. 1994-ben készült a Grammy-díjas lemeze Arturo Sandoval tombítással („Danzón”). 1995 óta tagja volt Wynton Marsalis együttesének is. Ugyanebben az évben felvette a The Journey zenekari változatát a Panamai Szimfonikus Zenekarral. 1996-ban Thelonious Monk zenéjével megjelent a Panamonk című album, amelyet 1998-ban a Grammy-díjra jelölt Central Avenue album követett. 1997-ben a bolognai Concorso Internazionale di Composizione számára komponálálta a Blues For The Saints című művét Gary Burton vibrafos közreműködésével, és az Orchestra Sinfonica dell'Emilia-Romagna adta elő. 2000-ben Pérezt meghívták a washingtoni Kennedy Centerbe egy szólókoncertre. Ugyanebben az évben Panama kulturális nagykövete lett, továbbá Panama Jazz Fesztivál alapítója és igazgatója, amellett pedig az UNICEF jószolgálati nagykövete, és a Berklee Global Jazz igazgatója is. Albumok1993: Danilo Pérez Díjak
JegyzetekForrások |
Portal di Ensiklopedia Dunia