Daniel Bernhardt
Daniel Bernhardt (Ittigen, Bern kanton, 1965. augusztus 31. –) svájci színész, harcművész és modell. Pályafutását modellként kezdte,[2] színészként 1996-ban debütált a Véres játék 2. című harcművészeti filmmel, majd annak két további folytatásában is főszerepet kapott. A 2000-es években olyan filmekben tűnt fel, mint a Mátrix – Újratöltve (2003) és a 2005-ös Karátos védelem, utóbbiban Chuck Norris oldalán. A 2010-es években játszott Az éhezők viadala: Futótűz (2013), a Parker (2013), a John Wick (2014), és a Logan – Farkas (2017) című filmekben. Élete és pályafutásaTizenöt éves kora óta foglalkozik harcművészettel, járatos a kick-boxban, a kungfuban és a taekwondóban. Huszonévesen kezdett modellkedni, az Amerikai Egyesült Államokba költözve lehetősége nyílt Hee Il Cho nagymestertől tanulni. 1992-ben a Versace cégnek készített Bruce Webber fotóssal egy reklámfilmet, melyben Jean-Claude Van Damme-mal kellett egy küzdelmi jelenetet eljátszania. Mark DiSalle producer felkereste a Véres játék 2. főszerepe miatt, de a színésznek két évet kellett várnia a film elkészülésére. Az 1996-ban bemutatott, Thaiföldön forgatott film készítése közben fájdalmas baloldali bordasérülést szenvedett. Egyhetes pihenést követően csak a jobb lábát használta rúgáshoz a harci jelenetek felvétele közben. Egy évvel később a Véres játék 3. főszerepében tért vissza, szintén 1997-ben szerepelt A megbízás és a Tökéletes áldozat című filmekben is. A negyedik, befejező Véres Játék-rész 1999-ben jelent meg, Véres játék 4. címmel. Ebben a részben megváltoztatták korábbi karakterét, amely saját bevallása szerint egyáltalán nem tetszett neki, a forgatókönyvet bizarrnak tartotta, de szerződés kötelezte a film elkészítésére.[2][3] 1998 és 1999 között a Mortal Kombat: Conquest című televíziós sorozat főszereplője volt. 2003-ban egy ellenséges ügynök szerepét kapta meg Wachowskiék Mátrix – Újratöltve című filmjében. 2005-ben a Karátos védelem című akciófilmben játszhatott együtt Chuck Norrisszal. Bernhardt 2007-ben debütált rendezőként Fetch című rövidfilmjével, melynek forgatókönyvírója és producere is ő volt. A főszerepet David Leitch alakította.[2] Következő jelentősebb filmje a 2013-ban bemutatott, Jason Statham főszereplésével készült Parker volt. Ugyanebben az évben Bernhardt a Az éhezők viadala: Futótűz kisebb szerepében, a 9. körzet versenyzőjeként tűnt fel. 2014-ben a John Wick című akciófilmben orosz bérgyilkosként szerepelt. 2016-ban az Értékes rakomány, 2017-ben pedig a Logan – Farkas című filmekben játszott. Szintén 2017-ben Van Damme-mal játszott a Soha ne felejts! című akcióthrillerben, míg két évvel később a Szupercella 3. – Az ördögveremben volt negatív mellékszereplőként a főszereplő Sylvester Stallone ellenfele. MagánéleteA Véres játék 4. forgatásán ismerte meg feleségét, Lisa Stothardot.[2] FilmográfiaFilm
Televízió
Fordítás
Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia