Daday Ferenc
Daday Ferenc (Kerkabarabás, 1914. május 14. – Kiskunhalas, 2013. augusztus 31.) magyar festőművész, díszlettervező. ÉletpályájaDaday Ferenc 1914-ben a helybeli tanító gyermekeként született Kerkabarabáson. Az elemi iskola befejezése után először Szombathelyen, majd Budapesten tanult díszlet- és filmtervezőnek. A főiskola elvégzése után egy ideig a Hunnia filmgyárban dolgozott. 1938-tól volt kiállítása a Műcsarnokban és a Fővárosi Képtárban. Tanulmányai mellett festett is, képeit Zágrábban, Milánóban és 1947-ben Stockholmban állították ki. Stockholmi tartózkodásakor döntött úgy, hogy nem tér vissza Magyarországra. Eleinte Svédországban élt, majd az Amerikai Egyesült Államokba, Kaliforniába költözött. 1949-től Argentínában élt, ahol Peron elnök feleségének festőjeként működött. 1955-ben Los Angelesben telepedett le, ahol a kaliforniai egyetem illusztrátora lett. MunkásságaTöbb egyéni kiállítása volt Dél-Amerikában és az Amerikai Egyesült Államokban. Magyarországon a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában rendeztek tárlatot műveiből. 1980-ban oltárképet és falfestményt adományozott szülőfalujának is. Díszlettervezőként
Források
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia