DOS-parancsok listájaAz itt felsorolt összes parancs csak a DOS rendszerrel működő számítógépeken használható, MS-DOS 6.22-es verziójáig. A Windows 95, a 7.0, míg a Windows 98, a 7.1-es DOS-t, a Windows Me a 8.0-t használja, így néhány parancs az itt felsoroltak közül nem működik, mert a Windowsban egyes parancsok feleslegessé váltak, vagy másként oldották meg. A parancsok megjelenítése a HELP szó beírásával, egyes parancsok használatának leírása a parancsnevek és a /help kapcsoló használatával lehetséges. ParancsokAPPENDA megadott mappában tárolt fájlokat úgy nyithatjuk meg segítségével, mintha az aktuális mappában lennének. Ha nem adunk meg semmilyen paramétert, akkor a hozzáfűzött könyvtárlistát listázza.
Több mappa megadása esetén pontosvesszővel kell elválasztani a mappák elérési útjait. Újonnan megadott mappalista felülírja a már érvényben lévő, korábban megadott mappalistát. Ha az aktuális mappában is, valamint a hozzáfűzött mappalistában is szerepel ugyanolyan nevű állomány, akkor a programok az aktuális mappában lévő állományt nyitják meg. Ha egy fájlt a hozzáfűzött mappalistából nyitunk meg, majd módosítjuk, a mentett állomány az aktuális mappába kerül, nem a hozzáfűzött mappába.
ATTRIBA fájlok attribútumainak beállítása vagy megjelenítése. Alapértelmezésben megjeleníti a jelenlegi könyvtárban található összes fájl attribútumait.
BREAKEzzel a paranccsal lehet beállítani azt, hogy figyelje a CTRL+C billentyűkombináció használatát. (A config.sys fájlban kell használni) CD vagy CHDIRAz aktuális könyvtár megváltoztatása.
CHCPAz aktív kódlap kiíratása a képernyőre vagy megváltoztatása.
Ellenőrzi a lemez méretét, a foglalt és szabad helyet, memóriát stb. (csak a Windowsban lévő 'scandisk.exe'-t használd) Használata: DOS alatt
A CHKDSK helyett próbáld meg a SCANDISK használatát. A SCANDISK megbízhatóan érzékeli és javítja a lemezhibák széles tartományát. CHOICEParancsfájlokban – üzenet és válasz.
CLSKépernyő törlése. (a parancsfájlokban is) COLORA képernyő háttér és betű színét lehet megváltoztatni Kék alapon fehér szöveg. További információhoz írjuk be a color /a ill. a color \? parancsot. COMMANDParancsértelmező rendszer fájl. Ez biztosítja a DOS készenléti jelet (C:> Elindítja a Windows parancsértelmező egy új példányát. COMMAND [[meghajtó:]útvonal] [eszköz] [/E:nnnnn] [/L:nnnn] [/U:nnn] [/P] [/MSG] [/LOW] [/Y [/[C|K] parancs]]
COMPKét megadott fájl összehasonlítása. Tanács: Érdemes nem a teljes útvonalat Például ezekkel a parancsokkal: CHDIR C:\PENZ\SOK\ELAD\MARCELL\1\2\3\4\5\6 COPYLehetővé teszi a fájlok másolását, összefűzését - más néven is.(copy régifájl.név újfájl.név) COPY [/A|/B] forrás [/A|/B] [+forrás [/A|/B] +… [cél] /B [/V] [/Y|/-Y]
A /Y kapcsolót előre be lehet állítani a COPYCMD környezeti változóban. Ez felülbírálható a parancssorban a /-Y kapcsolóval. Fájlok hozzáfűzéséhez célként adj meg egyetlen fájlt, de forrásként több fájlt (helyettesítő karakterek vagy a fájl1+fájl2+fájl3 alak használatával). COPY CONSzöveges fájlt hoz létre a kívánt kiterjesztéssel, amely közvetlen ezután szerkeszthető a parancssorban. COPY CON [a létrehozandó fájl megnevezése.kiterjesztés]
A sorok befejezésekor nyugodtan lehet enter-t ütni, a fájlt lezárni az F6 funkcióbillentyű+ENTER paranccsal, vagy a CTRL+Z+ENTER billentyű kombinációval lehet. CTTYAz elsődleges I/O eszközöket változtatja meg.(PRN;LPT1;CON;AUX:stb.) DATEA dátum beállítása. (a gép által kiírt minta szerint) DBLSPACELemezegység tömörítése. DEBUGNyomkövető, hibakereső segédprogram. DEFRAGÚjrarendezi a lemezen tárolt adatokat. (Win95-től csak a Windowsban lévő 'Töredezettség mentesítő'-t használd) DELTörli a fájlokat. (A parancsfájlokban is használhatod.) {ERASE} DELOLDOSTörli az előző DOS mentését.( OLD_DOS.1 ) DELTREEKönyvtár és annak összes alkönyvtárát törli, a parancsfájlokban is. Egy vagy több fájl és könyvtár törléséhez:
Figyelem: A DELTREE parancsot körültekintően kell használni. A megadott könyvtárban lévő összes fájl és könyvtár törlődik. Megjegyzés: A Windows NT (Windows 2000, Windows XP, Windows Server, és Windows Vista) alapú rendszerekben nem működik, helyette a rd/s parancs használható. DIRKépernyőre listázza a könyvtárakat és fájlokat. (dir /p) Használata:
A DIRCMD környezeti változóban előre be lehet állítani kapcsolókat.
Az előre beállított kapcsolókat kötőjellel (-) lehet felülbírálni;
A DIR parancs nem jeleníti meg az APPEND paranccsal hozzárendelt mappák tartalmát.
dir *.* /ah /s
rendezve, képernyőoldalakra tördelve: dir *.c /s /on /p DISKCOMPKét hajlékony lemez összehasonlítása.
DISKCOPYEgy floppy tartalmát másolja (egy másik) floppyra,
Ha van két floppy meghajtód, akkor
DOSKEYLehetővé teszi a készenléti jel mögé írt parancsok szerkesztését, visszahívását, makrók készítését. DOSSHELLMS-DOS Shell teljes képernyős prg-ját indítja. DRVSPACELemezegység tömörítése. ECHOA parancsok képernyőre kiíratásának engedése/tiltása.(on/off) Szöveg kiírása a képernyőre. (pl:echo helo) EDITSzövegszerkesztő MS-DOS módban ASCII fájl (parancsfájlok, levelek, e-mailek) készítésére. EMM386UMB használatot biztosít (kiterjesztett memória).(A confyg.sys fájlban használható az EMM386 bővített memória-támogatás be- és kikapcsolására)
ERASETöröl egy, vagy több fájl-t. (DEL) EXITMegszakítja a másodlagos parancsfeldolgozó működését. EXPANDInstall lemezek tömörített állományainak kibontása.(forrás cél)
FASTHELPListázza a DOS parancsokat, ez amit most olvasol.(rövid súgó) FASTOPENÁllományok gyors elérését teszi lehetővé. FCÖsszehasonlít két állományt-különbséget megjeleníti. FDISKA merevlemez Konfigurálása (kialakítása) a felhasználás előtt - DOS. FDISK [/STATUS] /X
FINDA megadott állományokban keres fájlokat (Alt+F7). Fájlban vagy fájlokban lévő szöveges karakterlánc keresése
"karakterlánc" A keresendő szöveges karakterláncot adja meg. [meghajtó:][útvonal]fájlnév A keresendő fájl(ok) megadása Ha nincs megadva elérési út, akkor a FIND a parancssorban beírt vagy egy másik parancsból kapcsolt szöveget keres. FORSpeciális DOS parancsok futtatása. (elsősorban a parancsfájlokban.) Megadott parancs futtatása egy fájlhalmaz minden egyes fájlján
A FOR parancs parancsfájlban a változót a %%változó szintaxissal kell megadni %változó helyett. FORMATLemezek formattálását teszi lehetővé.(format a:)
GRAPHICSBetölt a memóriába egy prg-t, mely lehetővé teszi a képernyő nyomtatását. HELPHelyzettől függő súgórendszert aktivizál (Ezt a súgót olvashatod vele angol nyelven). INTERLNKEszközvezérlő gép-gép közti párhuzamos és soros porti átvitelhez. INTERSVRIndítja az INTERLNK servert eszközvezérlő gép-gép közti átvitelhez. KEYBAz országra jellemző billentyűzet beállítása. Billentyűzet konfigurálása egy megadott nyelvhez
LABELLemezek címkézése, vagy a címke törlése. LHProgramok felső memóriaterületre irányítása. (egyenlő a loadhigh utasítással) LOADFIXA hagyományos memória első 64K-ja után töltjük be a programot. LOADHIGHProgramok felső memóriaterületre irányítása. (LH)
A memória azon területét adja meg, amelybe a programot be kell tölteni. A terület1 az első memóriaterület; minméret1 megadja a terület1 minimális méretét, ha van ilyen. A Terület2 és a minméret2 megadja a második terület számát és méretét, ha van ilyen. Tetszés szerinti terület adható meg.
MDKönyvtár létrehozása parancssorból és parancsfájlokban is. MEMA memória felhasználás kiíratása a képernyőre. MEM [/CLASSIFY | /DEBUG | /FREE | /MODULE modulnév] [/PAGE]
A programokat a memóriahasználat szerint osztályozza. Felsorolja a programok méretét, összefoglalást ad a használt memóriáról és kiírja a legnagyobb memóriablokkot.
Megjeleníti a memóriában lévő összes modul, belső illesztőprogram állapotát és egyéb információkat.
A szabad memória méretét jeleníti meg, mind a hagyományos, mind a felső memóriaterületen.
Részletes lista egy modul memóriahasználatáról. A kapcsolót egy modul nevének kell követnie, melyet az /M kapcsolótól nem kötelezően egy kettőspont választ el.
MEMMAKERDOS alatt működő gépeken beállítja a számítógép memóriáját. MKDIRKönyvtár létrehozása. (parancsfájlokban: MD könyvtár) MODEA rendszer I/O eszközeinek beállítására. (MODE 852) Rendszereszközök konfigurálása
MOREKépernyőoldalakra tördelve jelenít állományokat.
MOVEÁllományok mozgatása, könyvtárak átnevezése. MSAVVíruskeresés és vírusirtás. (Ez a víruskereső már a kiadás évében sem volt használható, mert csak nagyon kis számú vírus észlelésére volt képes). MSBACKUPAdatok archiválása és visszaállításuk. MSDInformációt ad a hardverekről és a szoftverekről. NLSFUNCA memóriába tölti az országfüggő információkat. PATHA keresési útvonal beállítása, a futtatható fájlokhoz.Futtatható fájlok keresési útjának megjelenítése vagy beállítása PATH meghajtó:útvonal;… PATH ; Az összes keresési útvonal beállítás törléséhez és a Windows arra való utasításához, hogy csak az aktuális könyvtárban keressen, írd be a PATH ; parancsot. Az aktuális elérési út megjelenítéséhez paraméterek nélkül írd be a PATH parancsot. PAUSEUtasítás a batch fájlokban: megállítja a végrehajtást addig, amíg nem nyomunk le egy billentyűt. POWEREszközvezérlő (laptop gépek kimélésére) Háttér nyomtatást végez.(a nyomtatás alatt a gépen dolgozhatunk). Ha a fájlnév kiterjesztése: .prn , akkor a DOSban enterrel nyomtat. PROMPTA parancssor készenléti jelét ( QBASICAz MS-DOS QBasic nevű fejlesztői környezetét indítja, amely a Quick Basic egyszerűsített, csak interpreter-módban használható változata. RDTörli az üres könyvtárat. RMDIR [/S] [/Q] [meghajtó:]elérési út RD [/S] [/Q] [meghajtó:]elérési út /S A megadott könyvtáron kívül eltávolítja a benne lévő összes alkönyvtárat és fájlt is. Könyvtárfa eltávolítására használatos. /Q Csendes mód; nincs kérdés, hogy a könyvtárfa eltávolítható-e. RENÁtnevezi a megadott könyvtárat, vagy fájlt.
RENAMEÁtnevezi a megadott fájlt.
REPLACEAzonos nevű fájlok felülírása. RESTOREA BACKUP paranccsal készített mentéseket olvashatjuk vissza. RMDIRTöröl egy üres könyvtárat. (RD)
SCANDISKLemezhibák feltárása, javítása. SETA környezeti változók megjelenítését, változtatását teszi lehetővé. SETVERMS-DOS verziótábla memóriába töltése, beállítása. SHARETöbbfelhasználós üzemmódban – megosztott elérést biztosít. SORTBemenet rendezése, eredmény képernyőre, fájlba vagy más eszközre írása. SORT [/R] [/+n] megh1:[útv1]fájlnév1] [> [megh2:][útv.2]f.név2][parancs |] SORT [/R] [/+n] [> [meghajtó2:][útvonal2]fájlnév2]
SUBSTHosszú PATH esetén lehetőséget teremt könyvtárneveket = meghajtó-névként kezelni. Elérési út társítása meghajtó betűjelével példa: SUBST [meghajtó1: [meghajtó2:]útvonal]
A pillanatnyi virtuális meghajtók listájának megjelenítéséhez paraméterek nélkül írd be a SUBST parancsot. SYSAz MS-DOS rendszerfájloknak és a parancsértelmezőnek egy megadott lemezre másolása. SYS [meghajtó1:][útvonal] meghajtó2:
TIMEA rendszer-idő beállítása (a gép által kiírt minta szerint). TREEMegjeleníti a könyvtárak egymáshoz viszonyított elhelyezkedését. TYPESzöveges fájl tartalmát jeleníti meg a képernyőn. TYPE [meghajtó:][útvonal]fájlnév UNDELETEA DEL paranccsal töröltek visszaállítására. UNFORMATLemez, partíció visszaállítása. (Flopykon használhatod) Format a: /u VERKépernyőre írja a rendszer verziószámát. VERIFYLemezreírás ellenőrzésének engedése/tiltása. (on/off) Azt tudatja a Windows-zal, hogy a lemezre írt fájlokat ellenőrizze-e. VERIFY [ON | OFF] Az aktuális VERIFY beállítás megjelenítéséhez írd be a VERIFY parancsot paraméter nélkül. VOLA lemez címkéjét és sorszámát jeleníti meg. VSAFEVírus ellenőrzés, ha talál, jelez. Csak akkor működik, ha van vírusirtó telepítve. XCOPYKönyvtárak, állományok, könyvtárstruktúra másolása. Fájlokat (kivéve a rejtett és rendszerfájlokat), könyvtárfákat másol.
Kapcsolódó szócikkekNem összetévesztendő a DoS-szal (vagy DDoS-szal), amik a "Denial of Service" (szolgáltatás akadályozása) internetes támadásokat jelzik. |
Portal di Ensiklopedia Dunia