D’erlanger
A D’erlanger (D'ERLANGER-kén stilizálva) japán visual kei rockegyüttes, melyet 1983-ban alapított a gitáros Cipher és a basszusgitáros Seela. Eredetileg speed és power metalt játszottak, azonban az énekes Kyo és a dobos Tecu csatlakozását követően alternatív rockra váltottak, így jelent meg 1989-ben első lemezük, a La Vie En Rose. Bár független kiadónál adták ki, minden példány elfogyott és újra is kellett nyomni, ez felkeltette a nagykiadók figyelmét és leszerződtette őket a BMG Japan.[1] 1990 márciusában megjelent második lemezük, a Basilisk, nem sokkal később hirtelen feloszlottak. Bár csak rövid ideig voltak a reflektorfényben, a visual kei mozgalom kezdetének egyik meghatározó alakjaként tartják számon őket.[2][3] 2007-ben újraegyesültek és kiadták a Lazzaro című albumukat, mely inkább gothic rock stílusú.[4] Azóta több lemezük is megjelent, a legutóbbi 2019 májusában, Roneve címmel.[5] Az együttes tagjai úgy hitték, hogy a D’erlanger szó franciául azt jelenti, „szemérmetlen csábítás”.[2] Diszkográfia
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia