Dömötör János (művészettörténész)
Dömötör János Mihály[1] (Hódmezővásárhely, 1922. január 16. – Hódmezővásárhely, 2009. augusztus 2.) magyar művészettörténész, muzeológus, országgyűlési képviselő. Életpályája1940–1944 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtudományi Karának hallgatója volt. 1944–1951 között a Hódmezővásárhely Városi Közigazgatás kultúrtanácsnoka volt. 1951-ben "osztályidegen" származása miatt eltávolították a tanácstól. 1951–1961 között vállalati alkalmazottként dolgozott. 1952-től a Szikvízkészítő Vállalatnál adminisztrátor volt. 1954-től a Csongrád megyei Temetkezési Vállalat hódmezővásárhelyi fiókjánál pénzügyi előadója volt. 1961–1991 között a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója volt. 1967–1975 között Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője volt. 1969-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeum megbízott igazgatója is volt egy évig. 1991-ben nyugdíjba vonult. 1998–1999 között a szentesi Koszta József Múzeumot vezette. Kutatási területe Hódmezővásárhely művelődéstörténete, képzőművészete. 25 tanulmánya és 350 cikke jelent meg folyóiratokban és napi sajtóban, valamint 40 katalógus-előszó szerzője. Tagságai1946–1949 között a Tornyai János Társaság titkára volt. 1957-től a TIT tagja volt. 1964-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége tagja, 1965–2003 között ügyvezető titkára volt. 1965–2000 között a Hódmezővásárhelyi TIT elnöke volt. 1991-től a Szeremlei Társaság tagja volt. 1993-tól a Hódmezővásárhelyi Magisztrátus tagja lett. 1994-től a szentesi Katona Kiss Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. 1997-től a Kurucz D. István Emlékére Alapítvány kuratóriumának elnöke is volt. CsaládjaSzülei: Dömötör János és Olasz Katalin voltak. 1947-ben házasságot kötött Hegyi Rozával. Hat gyermekük született: János (1948), Mihály (1950), István és Zsuzsa (1951), Róza (1953) valamint Katalin (1954). Temetése 2009. augusztus 17-én volt a hódmezővásárhelyi Kincses temetőben. Művei
Díjai
JegyzetekForrások
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia