|
Dózsa Farkas András
Dózsa Farkas András (Alkenyér, 1902. december 4. – 1982. február 28.) magyar iparművész. Brassóban nőtt fel és az erdélyi havasokban eltöltött gyerekkora megalapozta természetszeretetét. Édesapja Farkas András, édesanyja Dózsa Klára, akinek később felvette nevét. Sokoldalú művész-tervezőként egyaránt érdekelték a természet, a műszaki és technikai tudományok és a művészetek problémái. Gyermekei Dózsa-Farkas Klára (szül.1940) biológus professzor és ifjabb Dózsa-Farkas András (szül. 1944) ipari formatervező. 1949-ben került az Iparművészeti Főiskolára. Az Iparművészeti Főiskola által szervezett rajztanfolyamon ismerkedett meg Németh Aladárral. Schubert Ernő bízta meg az ipari formatervezés oktatásának beindításával. Kitartása, állhatatossága sokat segített, hogy Európában az elsők között indult meg a formatervezés-oktatás. A kísérleti jelleggel indított szak Dózsa Farkas András vezetésével kivívta a rangot, hogy önálló tanszékként működik a formatervező tanszék az Iparművészeti Egyetemen. Tanulmányok1921-ben érettségizett Brassóban, majd katonának állt, hogy elvégezhesse a Képzőművészeti Főiskolát. 1927-ben leszerelt. Felsőfokú tanulmányait 1923 és 1928 között, majd 1931 és 1933 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte. Mesterei Bory Jenő és Sidló Ferenc voltak. Főiskolai évei alatt Ferenczy-ösztöndíjban részesült. Másodéves hallgató korától részt vett hazai kiállításokon, 1925-ben állított ki először a Műcsarnokban, kitüntető elismerést kapott az Akt kiállításon, majd 1927-ban egy női akt szoborral Ferenc József szobrászati nagydíjat nyert. 1929 és 1931 között állami ösztöndíjjal Rómában tanult, Aba-Novák Vilmossal, Arkay Bertalannal, Dex Ferenccel és Erdey Dezsővel egyetemben. Szobrász munkásságát a római iskolához sorolhatjuk, amely 1928-tól tudatos irányzatként volt jelen. Római tartózkodása után válik kiforrott szobrászművésszé. Korai művei robusztus, izmos alakokat formálnak, jellemzi őket a szerkezetesség, bonyolult beállítás és az erős plaszticitás, miközben neoklasszicizáló szobrászati törekvéseket is kifejeznek. Első római műve a Rabszolga, Michelangelo hatását hordozza magán. 1930-ban a Velencei Biennálén, majd 1931-ben a Milánói Triennálén is részt vett.[1] Hazatérése után, 1938-ig Sidló Ferenc tanársegédje és óraadó tanár volt a Képzőművészeti Főiskolán.[2] MunkásságaSzámos köztéri szobra készült a háború előtt és után, amik sikeres és elismert szobrászművésszé tették. Kiemelendő művei a Szabadság téri, majd később Kassa városának ajándékozott Magyar Feltámadás / 1949-es Ifjú mártírok szobra (1934), a Madonna (1935), a Batsák György (1943), az Acélöntők (gipsz, Műcsarnok I., Magyar Képzőművészeti Kiállítás, 1950), a Traktorszerelő (1952) és a Sebesség (1957) szobrai. Portréit idealizáló naturalizmus jellemezte. Rendszeresen kiállított és több szoborpályázatra is kapott meghívást, azonban szobrainak jórésze a Második Világháborúban elpusztult. A háború alatt különböző ipari iskolákban tanított, hogy eltartsa családját, miközben fémipari és technológiai szaktanfolyamot végzett. 1938-ban felállították a Balassi Bálint-szobrát Esztergomban. Szintén ebben az évben Szabadság téri bronzszobrát bemutatták a Brüsszeli Világkiállításon. Az ötvenes évek elején készült művei a szocialista realizmus iskolapéldái (pl.: Traktorszerelő). Majd később, a hatvanas évektől a különböző fémmegmunkálási technikák előtérbe kerültek munkásságában és leginkább épületdíszítő lemezdomborításokat készített. 1949-ben meghívták a Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahol 1950-ben Schubert Ernő felkérésére Európában elsőként megszervezte a Fémipari Formatervező tanszakot, melynek 1975-ig vezetője is volt. Az ötvenes évektől az ipari formatervezés hazai megteremtésébe és az oktatás megszervezésébe fektette energiáit, a művészi ambícióit háttérbe szorítva a kiállítóterekből szinte teljesen visszavonult. A képzés néhány évig akadozva működött, az ipar háború utáni károsodása, majd a gazdaságpolitikai helyzet miatt nem voltak megfelelő alapok az ipari formatervezés elterjedéséhez, de 1958-ra véglegesen megalakult a szak és később önálló tanszékké alakult. Dózsa-Farkas András töretlen fáradozásának és pedagógiai munkásságának köszönhető a hazai formatervező nemzedék kialakítása és felnevelése. 25 éven keresztül volt a tanszék élén, és azon dolgozott, hogy felhívja az emberek figyelmét a formatervezés létfontosságára.[3]
 Kapcsolatot épített ki a hazai nagyvállalatokkal, többek között a Csepeli Motorkerékpárgyárral is, részt vettek a “Tünde” robogó formájának kialakításában is. A megbízást Dózsa-Farkas András kapta, az ő neve szerepelt az újságcikkekben, de a tervezésben a végzős tanítványi is részt vettek, együtt fejlesztették szériaképesre a robogót. 1958-ra készült el a robogó első működő prototípusa. 1960-ban indult a sorozatgyártás, de nyersanyag és kereskedelmi-áruk hiánya miatt akadozott, majd 1961-ben, mindössze 2600 db elkészülte után beszüntették a “Tünde” robogó gyártását.[5]  Mindig szeretett motorozni, és átalakítani motorokat, majd a háború utáni években, amikor autóról álmodni sem lehetett, épített magának egy háromkerekű kisautót. Csőlemezekből hegesztett vázat, dúralumínium lapokból készített karosszériát, majd használtcikk-piacon vett hajtóművet, egy 250 cm3-es Puch motorblokkot. A kétszemélyes járműben elfért Dózsa-Farkas András és két gyermeke, akikkel bejárták egész Magyarországot. A jármű sebessége 80 km/óra volt, eső ellen pedig elhúzható esőtető szolgált. Oldalkocsis motorkerékpár-rendszámot kapott és használatban volt 10 éven keresztül.[6] 1967-ben tv-film készült róla. 1982 február 28-án hunyt el Budapesten. Emlékére 1987-ben az ipari formatervező szakma megalapította a Dózsa-Farkas András-díjat, elismerve e téren kifejtett munkásságát. Kő- és bronzszobrai
Díjak, elismerések
Válogatott csoportos kiállításai
Főbb írásai
Művei
TanítványaiDózsa-Farkas András-díjas formatervező művészek
Jegyzetek
Források
További információk
|
||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
