Első zenekara, a Ropi 1982. december 30-án lépett fel egy iskolai előszilveszteri bulin. Tagjai ekkor még mindössze 13-14 évesek voltak. Nemsokára egy erős AC/DC-hatás a zenekart egyre határozottabb irányba terelte, Ropi néven azonban még jó néhány sikeres koncertet adtak. Gimnazista korukra stílus- és fazonmódusulást követően természetesen a nevük is változott Still Hillre.[2][3] 1987-ben a Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, 1989-ben elektroműszerész képesítést,[4] majd 1994-ben a Szegedi Tudományegyetem – Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán biológia-kémia szakos tanári diplomát szerzett.[5]
Zenei pályafutása 1989-ben indult be a Nyers zenekar frontembere, zeneszerzője és szövegírójaként. 1997-ben egy évet tölt Los Angelesben, ahol hangszerelőként, stúdiózenészként, énekesként dolgozott.[4] Los Angeles-i tartózkodása alatt a Creative Artists Agency (CAA) jóvoltából több felkérést – egy munka kivételével mindent – megkapott, de bevallása szerint hazaszeretete hazahozta Magyarországra:
valahogy mégis azt éreztem, hogy nekem a saját dolgaimat kell csinálni és itt Magyarországon. Ott valahogy nagyon felerősödött bennem a hazaszeretet és rájöttem, hogy addig nem ismert finom kis szálakkal kötődöm a magyar kultúrához.[6]
2005-ben a Nyers feloszlása után megalapította a Belmondo zenekart, melynek napjainkig frontembere, zeneszerzője és szövegírója.[7] 2013-ban a MikulásGyár hivatalos gyereklemezét Gubás Gabival közösen adták ki MákosGubás és a CzutorBorsók címmel, ennek eladásából befolyó teljes összeget a rászoruló gyerekek kapták.[8] Szintén 2013-tól DJ Zíliával és Krajczár Péterrel megalapították a Hippihonder nevű formációt, ami elsősorban a klubszínpadokon aktív.
2004-től 2006-ig dolgozott a WAN2 magazinnál, mint újságíró, a gödöllői Másikrádiónál, a Rádió Cafénál, illetve a TV Szigetnél, mint műsorvezető, illetve szerkesztő. 2007 novemberétől az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Könnyűzenei választmányának, 2011 decemberétől az Artisjus vezetőségi tagja. 2008 novembere és 2012 januárja között a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének elnöke.[4] Ebben a minőségében azóta is – kvázi társadalmi szerepvállalásként[9] – dolgozik a mindenkori médiatörvény és szerzői jogi törvény hazai szerzőkre nézve kedvező módosításaiért (nemzeti zenei kvóta bevezetése/bővítése, a jogdíjbeszedés kiterjesztése, felosztás-elosztás transzparenciája, stb.).[10][11][12]
Első házasságát 20 évesen kötötte, másodikat 23 évesen.[14] Második házasságából Garab Ildikóval, amely 2006-ban ért véget, 3 gyermeke van: Levente (1992), Szonja (1995), Győző (2002). Harmadik felesége a nála 20 évvel fiatalabb Kilián Zsanett, akitől két fia van: Simon Zsigmond (2012), Miksa Nándor (2016).[15][16] 2022. márciusában megszületett a legkisebb lány: Franciska.[17]
2022. január 20-tól a Spirit FM Beszóló című interaktív műsorának műsorvezetője.[1]
Egyéb tevékenységek
Közreműködött – mint előadó, illetve mint zeneszerző és/vagy szövegíró – Wolf Kati, Szolnoki Péter, Dopeman, Junkies – Szekeres András, Publo Hunny, Tóth Vera, Rácz Gergő, Koós Réka, Judie Jay, Fourtissimo, Czutor Anett, Szirtes Edina Mókus, Diaz, Eckü – Hősök, Kovács Krisztián – Fish, Zoohacker, Hatvani Zília, Krajczár Péter, Fábián Juli, Gájer Bálint, Pély Barnabás, Gitano dalaiban, albumaiban, a Magyar Dal Napja hivatalos dalában (40 előadó).[4]
1998-tól több film, dokumentumfilm, színházi darab, TV-főcím és reklám zeneszerzője, szövegírója:
Filmek: Pizzás, Papsajt, Tüskevár – mint önálló zeneszerző,[18] több más filmben zenekari dalokkal (Nyers, Belmondo).[4]
Színház: Szegedi Nemzeti Színház „Mechanikus narancs” című előadásának teljes zenei anyaga és dalszövegei (a 2005/2006-os és 2006/2007-es évadban); Berkoff: Nyafogók (Millenáris Park); 2014 Betsabé zenés játék;[4][9]
Reklámzenék (kb. 100): Telekom, Volkswagen Polo, Durex, Coca-Cola, Borsodi sör, Másik Rádió, SZTE, Vodafone, Pannónia Fesztivál, Ferrero, Jazzy Rádió, stb.[4]
Albumok
Nyers
1995 Elmúltak a buta zenék (BMG)
1996 Béna (BMG)
1999 Mi, rendes emberek (Warner Music Hungary, 1GRecords)
2000 Szeretet, béke van (Warner Music Hungary, 1GRecords)