Czollner Gyula
Czollner Gyula (1971. szeptember 19. –) televíziós szakkommentátor, autóversenyző. A Formula–1 hazai rajongóinak már 2000 óta ismerős lehet a neve, ugyanis tévés pályája elején a Magyar Televízió utazó Formula–1-es riportere volt, majd amikor a közvetítési jogok a közszolgálatitól a kereskedelmi adóhoz kerültek, a sorozattal együtt ő is csatornát váltott. Itt kezdetben szerkesztőként dolgozott, majd a Formula–3000-es futamokat kezdte közvetíteni. "Baumgartner Zsolt miatt akkoriban még ezt is leadtuk, bár késő este került műsorra, gyakorlásnak nagyon jó volt" – emlékszik vissza a tanulóévekre. 2003 elején adta meg neki a lehetőséget az F1 főkommentátora, Palik László, hogy a leghíresebb sorozatot is közvetíthesse. Négyévesen járt először autóversenyen Czollner Gyula, az RTL Klub Formula–1-es kommentátora, akinek édesapja, Czollner Zsigmond magyar túra-rali bajnok, majd a hazai F1-es futam sportfelügyelője volt. Mivel "jött a benzingőz mindenhonnan", hamar az motorsportok szerelmesévé vált, apukájának köszönhetően az összes hungaroringi futamot a paddockból nézhette végig. A Bánki Donát Műszaki Főiskola elvégzése után újságíró iskolába is járt, majd - mielőtt az MTV-hez került volna - az egyik legnagyobb magyarországi autóimportőr sajtóosztályán dolgozott, később Illés Tamás autóversenyző sajtóügyeit intézte. Két éven át a Magyar Televízió minden második Formula–1-es nagydíjra őt küldte riporternek, amikor pedig a sorozat közvetítési jogait 2002-ben az RTL Klub szerezte meg, Palik László a kereskedelmi csatornához hívta. Itt 2003 óta közvetít együtt Palikkal, a 2005-ös Európai Nagydíjat, először és utoljára egyedül kommentálta. Utoljára a 2011-es brazil futamot kommentálta, azután a közvetítési jogok átkerültek az MTVA-hoz, melynek csapata mindenkit magával vitt akkor az RTL-es társaságból, leszámítva őt. A Formula–1 után, 2012-ben egy szezon erejéig a Német Túraautó Bajnokság versenyeit közvetítette a Sportklub csatornán. Ezután a Dodzsem című műsornak az egyik műsorvezetője volt, egészen a csatorna megszűnéséig. 2017-ben pedig visszatért a kommentátorállásba Czollner: a Spíler TV-n kommentálja a Virgin Australia Supercars Championship versenyeit. 2020-ban a Arena4-en közvetíti a Moto GP futamait. Eredményei2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
|
Portal di Ensiklopedia Dunia