Cseszneky Miklós
Cseszneky Miklós (1979–) magyar nemzetközi kapcsolatok szakértő, szerkesztő, közéleti személyiség, a cseszneki és milványi gróf Cseszneky család leszármazottja. CsaládjaA magyar történelemben a 13. század óta szereplő főnemesi család sarja; gróf Cseszneky László és saári Takács Katalin fia; apai ágon gróf Cseszneky Mihály nagyiparos, Giorgio Perlasca üzlettársa és segítője, anyai ágon Takács Miklós szociáldemokrata politikus, 1956-os forradalmár unokája. Tanulmányai1997-ben érettségizett, ezt követően jogi tanulmányokat folytatott, majd nemzetközi tanulmányok szakon szerzett diplomát. Közéleti tevékenységeHabsburg Ottó felkérésére kapcsolódott be a Nemzetközi Páneurópa Unió tevékenységébe, s aktív szerepet játszott a Magyarországra érkező délszláv menekültek segélyezésének koordinálásában. A koszovói konfliktus idején Pristinában a szerb hatóságok rövid időre letartoztatták. 1999-ben csatlakozott a Magyar Demokrata Fórumhoz, s még az évben beválasztották a párt szegedi szervezete elnökségébe. 2003 és 2005 között az Ifjúsági Demokrata Fórum Csongrád megyei elnöke, s 2004-ben a párt európai uniós választási kampányának egyik szervezője volt. 2006-ban visszavonult a pártpolitikai szerepvállalástól. 2002-ben megalakította a Magyar Baráti Közösség anyaországi tagozatát, s 2003-ban részt vett a szervezet Amerikai Egyesült Államokbeli konvencióján. 2011-ben jogi lépéseket tett családja elkobzott délvidéki vagyonának visszaszerzésére. Történelmi, jogi és politikai témájú írásai jelentek meg magyar, angol, spanyol, francia és horvát nyelven. Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia