|
Cserény (néprajz) 1 – szárnyék, 2 – pásztorcserény, a – jászol, b – nyeregpad, c – gúnyapad, d – sátor A cserény a magyar népi építészetben vessző- vagy nádlapokból, esetleg deszkatáblákból összeállított, fedetlen, mozgatható pásztorépítmény, amely a pásztor szállására és a kényesebb jószágok elhelyezésére egyaránt alkalmas volt. TerminológiaA cserény magyar származékszó, a sző ige valamelyik archaikus, -r gyakorítóval bővült alakjából (ser, sír, sür) képződött az -ény főnévképző hozzáadásával. A 14. századtól ismert szó eredetileg bármiféle nád- vagy vesszőfonadékot, illetve abból készült tárgyat jelölt, s egészen a 20. század elejéig a népnyelv több efféle alkalmatosságra használta a cserény szót (vesszőből font szekérkas oldala, sárral tapasztott vessző szikrafogó stb.). Adatolhatóan a 17. századtól ismert ’nád- vagy vesszőfonatos pásztorenyhely’ jelentésében. Helyenként a pásztorszállásul szolgáló cserényt karám néven ismerték, amely nem azonos a néprajzi szakirodalomban használt karám építménytípussal. TipológiaA fakeret közé vesszőből font vagy nádból korcolt, közelítően 1,5 méter magas és 2–3 méter széles elemeket (lésza), később deszkatáblákat úgy állították össze az állás közelében, hogy sarkaikat az előzőleg a földbe levert cserénykarókhoz erősítették vesszőgúzzsal. Az így felépített cserény felmenő falai – maguk a vessző- vagy nádlapok – többnyire két négyzet alaprajzú rekeszt adtak ki. Az egyik rész csak három oldalról volt zárt, negyedik oldala nyitott maradt, s a pásztor(ok) lova(i) számára szolgált szélfogó szárnyékul, ezért többnyire egy hordozható jászolt is elhelyeztek benne. Az építmény másik része a pásztor tulajdonképpeni lakhelye volt: itt tartotta gúnyáját és készségeit, itt főzte ebédjét a szabad tűzön és itt is aludt. Ezt a rekeszt már gyakran ellátták vessző- vagy nádajtóval is. Fontos volt, hogy a falak ne legyenek embermagasságúak, így a pásztor a cserényből is könnyedén szemmel tarthatta jószágait. Ismertek olyan egyosztatú cserények is, amelyek csak a pásztornak nyújtottak enyhelyet, s szárnyékot nem toldottak hozzá. Ezekre alkalmanként már tető is kerülhetett, a kétosztatú cserény viszont mindig fedetlen volt, esetleg a tűzhely feletti sarokra került kis, háromszög alakú nád- vagy vesszőfonat (sátor). ElterjedésA cserény a Duna–Tisza közi, s főként a kiskunsági ridegpásztorok körében dívott. A tiszántúli fuvarosok is használtak a cserényhez hasonló, összetekert állapotában hordozható alkalmatosságot, amelyet akkor állítottak fel, ha valamilyen oknál fogva a szabadban kellett éjszakázniuk, s enyhelyet kívántak biztosítani maguknak és állataiknak. Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia
