Csefkó Gyula
Csefkó Gyula (Baja, 1878. december 8. – Szeged, 1954. december 2.) magyar nyelvész, tanító, főiskolai és egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1943–1949). A népi szóláskincs jeles kutatója. Kutatási területei: nyelvtörténet, népnyelv, nyelvművelés. ÉletpályájaÉdesapja molnársegéd volt, korán meghalt; édesanyja özvegyen nevelte fel két gyermekét. Csefkó Gyula elemi és polgári iskolai tanulmányait Baján végezte, majd beiratkozott a Bajai Tanítóképzőbe, 1897-ben nyert tanítói oklevelet, s az adai szállási iskolában kezdett tanítani.. A tanítás mellett behatóan tanulmányozta az adai nyelvjárást, tapasztalatait egy tanulmányban összegezte Adai nyelvjárás címen. Tanulmánya díjat nyert a Magyar Nyelvőr c. folyóirat 1898. évi pályázatán, s nyomtatásban is megjelentették a Magyar Nyelvőr 1898. évfolyamában. 1898-ban beiratkozott a Budai paedagogiumba, ahol 1901-ben nyert oklevelet, s az adai polgári iskolában, majd Szigetváron, később Oravicabányán tanított; 1913-ban került Szegedre a III. kerületi polgári fiúiskolába. A magyar nyelvészet területén kifejtett munkásságát tovább folytatta, szólásokat gyűjtött, szótörténeti dolgozatokat írt. 1923-ban a Magyar Nyelvtudományi Társaság elismerésben részesítette, Szily Kálmán-emlékéremmel tüntette ki. A szegedi Ferenc József Tudományegyetemen 1926-ban tett egyetemi doktorátust, 1931-ben egyetemi magántanárnak nevezték ki, mind a főiskolán, mind az egyetemen tanított magyar nyelvészetet. 1941-ben kinevezték címzetes nyilvános rendkívüli tanárnak. 1943-ban Mészöly Gedeon javasolta az akadémiai levelező tagok sorába. A második világháború után is talpon tudott maradni mint nyelvész, mert a nyelvtudomány nem számított ideológiai tárgynak. Az újonnan bevezetett szovjet tudományos szisztéma szerint elnyerte 1952-ben a kandidátusi fokozatot. 1953-ban kitüntették a Munka Érdemrenddel. 1954-ben érte a halál egy héttel 76. születésnapja előtt. A szegedi Belvárosi temetőben nyugszik.[2] Művei (válogatás)
Társasági tagságai
Díjak, elismerések
Emlékezete
Irodalom
Jegyzetek
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia