Csanády András
Csanády András (Budapest, 1929. szeptember 27. –) magyar grafikusművész, szociológus, filozófus, egyetemi tanár. Életpályája1947–1948 között illetve 1949–1953 a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt;[1] itt Pap Gyula és Koffán Károly oktatták. 1948–1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1949-ben politikai okokból kizárták az egyetemről. 1952-től kiállító művész volt. 1953–1957 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanársegéde volt, de elbocsátották. 1955–1961 között a Fiatal Képzőművészek Alkotóközösségének elnöke volt. 1961-ben megalakította a Fiatal Képzőművészek Stúdióját. 1969–1974 között a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársa volt, de innen is elbocsátották. 1974–1985 között rézkarcokat, fametszeteket árusított. 1985-től ismét kiállító művész volt. 1990-ben rehabilitálták. 1991-től a Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének tudományos munkatársa és főmunkatársa volt. 2006-tól a Magyar Képzőművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára volt. Tanulmányúton Olaszországban, Svájcban és Romániában járt. Filozófiai szakíróként is tevékenykedett. Grafikája tudatosan a múlt romantikus, leíró felfogását követte; vonalvezetésének férfias ereje, karakterizáló képessége leginkább a fametszet műfajában érvényesült. CsaládjaSzülei: Csanády György és Nemes Irma voltak. 1958-ban házasságot kötött Bodoky Ágnes (1935–) kémikussal. Három fiuk született: Dániel György (1959), András Richárd (1961) és Márton Tamás (1966). KiállításaiEgyéniVálogatott, csoportos
Könyvei
Díjai
JegyzetekForrások
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia