Csőgör Enikő
Csőgör Enikő (Nagysármás, 1937. október 8. –) erdélyi magyar tanár, tanfelügyelő, néprajzkutató. Tibád Levente felesége. ÉletpályájaEgyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen kezdte, és 1961-ben végzett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán. 1958-ban politikai okok miatt kitették az egyetemről, ahova csak egy év múlva fogadták vissza. Erről a Boros Zoltán készítette A hetek (2003) című dokumentumfilmben nyilatkozik több társával. 1962 és 1976 között tanár volt a tordatúri általános iskolában. 1976-tól 1990-ig szaktanfelügyelő a Kolozs megyei tanfelügyelőségen. Közben 1984–1988 tanított a kolozsvári Ady-Șincai Líceumban. 1988-tól az 1996-os nyugdíjazásáig a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum magyartanára volt. MunkásságaTanári és tanfelügyelői munkája mellett néprajzzal, valamint népi hiedelmek és családfa-kutatással foglalkozott. Tanulmányai, cikkei jelentek meg a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Tanügyi Újság, az Igazság, a Korunk, valamint a Pro Didactica hasábjain. Cikkeit néhol T. Csőgör Enikő néven közölte. Tagja volt a magyar nyelv és irodalom romániai középiskolai tantervét kidolgozó munkaközösségnek. Versmondó versenyek, szakmai konferenciák és vitadélutánok szervezője. A Kriza János Néprajzi Társaság tagja. Könyve
Cikkei (válogatás)
Díjak, elismerések
Forrás
Kapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia