Cristian Ugalde
Cristian Ugalde García (Barcelona, 1987. október 19. –) spanyol válogatott kézilabdázó, a MOL Tatabánya KC játékosa.[1][2] PályafutásaKlubcsapatokbanPályafutását a FC Barcelona ifjúsági csapataiban kezdte, a felnőttek között a Liga ASOBAL-ban 2004. október 20-án, egy nappal 17. születésnapja után játszotta. Hét évet töltött a katalán együttesnél, ezalatt 18 trófeát nyert, köztük két Bajnokok Ligáját.[3] 2012-ben hároméves szerződést kötött a Telekom Veszprémme, szerződését egy év múlva meghosszabbították 2018 nyaráig.[4] A Veszprémmel öt alkalommal lett magyar bajnok és hatszor nyerte meg a Magyar Kupát, kétszer pedig a SEHA-ligát. A bakonyi csapattal két Bajnokok Ligája döntőben is pályára lépett, de mindkettőt elveszítette, 2015-ben volt csapata, a Barcelona, egy évvel később pedig a lengyel Kielce ellen. A 2015-16-os szezonban a SEHA-liga és a Bajnokok Ligája All Star csapatába is bekerült. 2018 áprilisában hivatalossá vált, hogy a következő szezontól a német TSV Hannover-Burgdorf játékosa lesz.[5][6] Később Athénba az AEK-hoz. Itt sérülése miatt az első szezonban nem jutott sok játéklehetőséghez, azonban újabb európai sikert könyvelhetett el, amikor az AEK megnyerte a 2020-21-es Európa Kupát. A2022/2023-as szezontól újra Magyarországon játszik, a MOL Tatabánya játékosa. A válogatottbanA spanyol válogatottban 2007. június 15-én mutatkozott be, azóta 131 mérkőzésen 288 gólt szerzett címeres mezben. Sikerei, díjaiFC Barcelona
MKB Veszprém
Válogatott
Egyéni
Külső hivatkozásokJegyzetek
Források
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Cristian Ugalde című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. |
Portal di Ensiklopedia Dunia