|
Corinne Griffith
Corinne Griffith (Waco, Texas, 1894. november 21. – Santa Monica, Kalifornia, 1979. július 13.) Oscar-díjra jelölt amerikai színésznő, filmproducer, üzletasszony. ÉleteCorinne Griffin néven született a texasi Wacóban John Lewish Griffin és Ambolina Ghio lányaként.[1][2] Olasz és német felmenőkkel is rendelkezett, egy lánytestvére volt.[2] Griffith a Sacred Heart Kolostori Iskolába járt New Orleansben, utána táncosként dolgozott.[1][2] Griffith megnyert egy New Orleans-i szépségversenyt farsang idején, és állítólag itt találkozott a Vitagraph igazgatójával, Rolin Sturgeonnal.[1][2] Sturgeon filmszerepet ajánlott neki, az ifjú színészjelölt pedig felvette a Corinne Griffith művésznevet, majd Kaliforniába költözött. 1916-ban Griffith megkezdte színészi pályafutását némafilmekben, elsődlegesen mellékszerepekbe bújva. Tehetsége viszont hamar átemelte a főszereplők közé, olyan színészekkel mint Earle Williams és Harry Morey. 1917-ben a Vitagraph New Yorkba költöztette, 1918-ra Griffith pedig saját filmjeinek sztárjává lett. A Vitagraph-fal való együttműködése egészen 1922-ig tartott, majd a First National Pictures stúdióval (ma a Warner Bros. része) szerződött le közel hét évig.[1] 1929-ben a The Divine Lady főszerepében tündökölt, amivel Oscar-díjra jelölték. A produkció félig hangos filmként készült el aláfestett zenével és hangeffektekkel, de nem volt benne még párbeszéd. A történelmi dráma Nelson admirális és Lady Emma Hamilton románcával nagy sikert aratott a közönségnél.[1] 1930-ra Hollywoodban kibontakozott a hangosfilm technológia, és a némafilmek csillaga leáldozott. Griffith megkapta első hangosfilmes szerepét Korda Sándor a Lilies of the Field című 1930-as remakejében, aminek 1924-es némafilm változatában is ő játszotta a főszerepet. A film azonban megbukott, és Griffith-nek orrhangja volt.[1] Következő hangos filmje, a Back Pay is hasonló sorsra jutott.[1] 1932-ben szerepelt utoljára a mozivásznon a Lily Christine című brit filmdrámában Colin Clive-val, majd nyugdíjba vonult a filmektől. 1962-ben tett egyetlen kivételt a Paradise Alley című melodrámával. Griffith a színház felé fordult, szerepelt Noël Coward Design for Living című színdarabjában, és tagja volt az Amerikai Újságírónők Klubjának Washingtonban.[1] 1950-ben csatlakozott az Amerikai Zeneszerzők és Kiadók Társaságához, együttműködött Barnee Breeskinnel a Hail to the Redskins, Chanson du Bal és October című dalain.[1] Griffith emellett nagyszerű írónak is bizonyult. A Saturday Evening Postban heti rendszerességgel jelentetett meg cikkeket a baseballos élményeiről, amiket később kötetbe gyűjtött, és My Life with the Redkins címen kiadott.[1] Műve sikere nyomán további könyveket írt 1952-ben (Papa's Delicate Condition), 1955-ben (Eggs I Have Known), 1962-ben (Hollywood Stories), 1972-ben (This You Won't Believe) és 1974-ben (I'm Lucky - At Cards). 1963-ben a Papa's Delicate Condition című regényét megfilmesítették Jackie Gleasonnal a főszerepben. Griffith sikeres üzletasszonnyá is kinőtte magát. Az ingatlanpiacba fektetett be, és halálakor az egyik leggazdagabb nő volt a világon.[1] MagánéleteGriffith első házassága Webster Campbell-lel volt 1920-ban, akitől három év után elköltözött, majd elvált. 1924-ben hozzáment Walter Moroscóhoz, akivel majd egy évtizedig együtt volt, de tőle is elvált 1934-ben. 1936-ban George Preston Marshall lett a harmadik férje, vele 1958-ban ért véget a házassága. Negyedik és egyben utolsó férje, Dan Scholl volt 1965-ben, akivel csak hat hétig tartott a frigye.[1] FilmográfiaRövidfilmek
Némafilmek
Hangosfilmek
Díjak és jelölések
JegyzetekForrások
További információ
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.jpg)
Portal di Ensiklopedia Dunia
