Cochin (tyúk)![]() ![]() ![]() A cochin az egyik legrégebbi tenyésztett tyúkfajta. Régebbi magyar nyelvű leírások kokinkínai tyúk néven is ismerik. FajtatörténetA cochin Kínából származik, de keletkezésének pontos története nem tisztázott. Horst Schmidt leírása szerint, az első ópiumháború háború befejeződésével 1843-ban Viktória királynő birtokába jutott vékony felépítésű, gyenge lábtollazatú egyedek nem lehettek a kiinduló törzsállomány. A cochin mai formájának kitenyésztéséhez sokkal inkább az 1847-ben Sanghaj-ból származó testes, bőséges láb- és testtollazatú példányok szolgálhattak alapul. Az utódok már az 1850-es Birmingham kiállításon be lettek mutatva a nagyközönségnek. Még ebben az évben Berlin állatkertje is kapott néhány példányt. A baromfik fajtatörténetében gyakran használták fel a cochint új fajták kitenyésztéséhez, tökéletesítéséhez, ezért egy sereg baromfifajta hordozza magába a cochin megjelenését vagy tulajdonságait, például a brahma, wyandotten, orpington, mechelner, Plymouth Rocks, sundheimer, sussex, rhodeländer, német lazactyúkok. A cochin fajta többek között ezért is tetszetős, mert számos fajta ősanyjának és ősatyjának lehet őket nevezni. Fajtabélyegek, színváltozatokA cochin az egyik legnagyobb baromfifajta. A kakasok 5-6 kilogrammot nyomnak. Jellegzetes kocka testük van, szélesek és gazdag tollazattal rendelkeznek. A fej a testhez képest aránylag kicsi, egyszerű taraj ékesíti. Csüd színe sárga, ami a sűrű lábtollazattól alig látszik, szemek vörösbarnák, füllebenyek pirosak, csőr rövid és erős. A cochin színei: fekete, fehér, kék, borsárga, kendermagos, babos, többszegélyes fogoly szín. TulajdonságokNagy testű, nyugodt fajtáról van szó. Mivel nem repülnek, elegendő akár egy bő fél méteres kerítés ahhoz, hogy a területükön maradjanak. Mivel súlyos fajtáról van szó, nem repülnek, ezért az ülőrudakat nem szabad magasra tenni a tyúkólban. Tollas lába miatt előnyös a gyepes terület, száraz, tiszta talaj. Nem félénkek, könnyen szelídíthetőek. Rendszeresen és megbízhatóan kotlanak. Növekedésük azonban lassú, elhúzódó. 1,5 éves korában számít teljesen kifejlettnek. A közepes évi tojáshozama és a húshozama mellett szemet gyönyörtető értékkel is bír. Tenyésztők egy problémamentes felnevelésről számolnak be, a csibék rátermettek, izgágák. Viszonylag ritka fajtáról van szó, lényegesebben elterjedtebb a törpe változata.
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia