Édesanyja operaénekes volt. 1975-ben, 18 évesen játszott először filmben, de a Son tornate a fiorire le rose címet viselő alkotásban nem került fel neve a stáblistára. Vittorio Sindoni 1976-os filmjében (Perdutamente tuo... mi firmo Macaluso Carmelo fu Giuseppe) viszont nevét harmadikként tüntették fel. Franco Rossetti, filmjét (Quel movimento che mi piace tanto) követően ismét egy Sindoni rendezésű forgatásba került (Per amore di Cesarina). A két filmet szintén 1976-ban készítették.
Egy év kihagyás után, a későbbi horrorguru, Lucio Fulci irányítása alatt elkészült Ezüstnyereg-ben tűnt fel. Egy epizódszerep után Joe D'Amatóval dolgozott együtt a A sötétségen túl című horrorban. Egy kis stílusváltásként a következő szerepet, a Steno által rendezett, Bud Spencer főszereplésével forgatott Piedone Egyiptomban című vígjátékban vállalta.
Ezután visszatért a horror keresztapjához, hogy eljátssza Emilyt, a vak lányt az Pokol hét kapuja című giallóban. 1984-ben egy sci-fiben tűnt fel, de a Fulci-rendezte I guerrieri dell'anno 2072-ben megint nem írták ki a stáblistára. Kisebb szerepek után, 1989-ben megint egy horrorban találta magát, ismét Fulci munkájában. Ez volt a La dolce casa degli orrori. 1991-ben a Joe D'Amato dirigálta Ritorno dalla morté-ban főszerepet kapott.
Kisebb szerepek, valamint az azokat követő három év kihagyás után, 1996-ban Dario Argento horror-drámájában vállalt el egy kisebb szerepet mint a főszereplő, Alfredo Grossi (Thomas Kretschmann) felesége. A filmben a főszerepet Argento lánya, Asia játszotta, A Stendhal szindróma címen került a mozikba. 1996 és 2001 között leginkább csak kisebb szerepekben tűnt fel. Ezen időszakból kivételt képez a Quando una donna non dorme (2000) és a L'accertamento (2001). 2009-es visszavonulásáig szintén csak epizódszerepekben volt látható.
Megjelenése mint önmaga
Asszisztensként dolgozott az 1985–1994 között futott Il gioco delle coppie című műsorban, 2001-ben látható volt a Mario Schifano tutto dokumentumfilmben, majd az általa készített Kill Gil: Volume 2-ben is 2006-ban. 2008-ban
2008-ban egy Lucio Fulci életét feldolgozó dokumentumfilmben (Paura: Lucio Fulci Remembered - Volume 1)volt látható mint riportalany, majd 2011-ben róla készítettek hasonló dokumentumfilmet (AKA Sarah Keller: Cinzia Monreale Remembers 'The Beyond), végül egy hasonlót (The Beyond: See Emily Play) 2015-ben. 2017-ben pedig a Sick Love című videóban volt látható önmagaként.
Egyéb munkái
Videósként részt vett a 2005-ös Kill Gil Volume 1 című dokumentumfilmben, majd 2006-ban producerként elkészítette annak második részét.[1]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Cinzia Monreale című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
