Charles Trenet
Charles Trenet ⓘ (Narbonne, 1913. május 18. – Créteil, 2001. február 19.), francia sanzonénekes, dalszerző.[1] KarrierGyermekkorától kezdve érdeklődött a zene iránt. Amikor 1930-ban Párizsba érkezett, eleinte a Joinville-le-Pont filmstúdióban dolgozott. Jean Cocteau, Max Jacob és más művészek környezetében a Montparnasse-on élt. Ekkor adta ki első dalszövegeit. Leghíresebb dalai az 1930-as évek végétől az 1950-es évek közepéig születtek, karrierje az 1990-es évekig tartott. Akkoriban még szokatlan volt, hogy az énekesek saját dalokat írnak, ám Trenet sok dalt maga írt. 1933-36 között a Charles and Johnny duettben lépett fel Johnny Hess svájci zongoristával. Tizennyolc lemezük jelent meg a Pathénál. 1936-ban behívták katonának. Ezután már önállóan szerepelt a színpadokon (1937). Nemcsak énekes volt, hanem dalszövegíró és zeneszerző is; csak a saját számait énekelte. Le Fou chantant (az éneklő bolond) becenévvel illették grimaszokkal teli előadásmódja és vicces kalapja miatt. Számos film zenéjét is ő írta. A La mer című dalt 1943-ban a Perpignan és Montpellier között egy vonaton írta, zeneszerzője: Léo Chauliac volt. Először másoknak ajánlotta fel, így elsőként Roland Gerbeaud énekelte el. A második világháború alatt a német megszálló erőket szórakoztatta. Franciaország felszabadulását követően kollaboráns tevékegységét kivizsgálták. A vizsgálat pusztán megrovást eredményezett, további következmények nélkül. A második világháború után az Egyesült Államokba költözött, és néhány évig ott élt. Találkozott Louis Armstronggal és megbarátkozott Charlie Chaplinnel. 1951-be Trenet visszatért Párizsba. Legismertebb (örökzöld) dalai: Boum!, La Mer, Y'a d'la joie, Que reste-t-il de nos amours? ![]() Diszkográfia
Sanzonok![]()
Filmek
Díjak, elismerések
További információkJegyzetek
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia