Cascade Locks
Cascade Locks az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Hood River megyéjében helyezkedik el. A 2010. évi népszámláláskor 1144 lakosa volt. A város területe 7,87 km², melyből 2,49 km² vízi. TörténetA város nevét a Columbia-folyón létesített zsilipekről kapta, amelyeket a navigáció megkönnyítése érdekében építettek. A szövetségi kormány 1875-ben fogadta el a tervezetet; a zsilipek építése 1878-ban kezdődött, és 1896. november 5-én lettek kész. 1938-ban ezeket lecserélték a Bonneville-i-gátra. A település a Bonneville-tó a várostól délre való 6 km-es megnagyobbításával nem veszett területéből. A Warm Springs indián törzs 1998 óta szeretne kaszinót létesíteni a városban.[3] A település 2008 óta próbálja elérni, hogy a Nestlé az állami tulajdonú Oxbow-forráson palackozóüzemet létesítsen, és ezzel a városnak bevételt hozzon. 2016 májusában a témában népszavazást tartottak: a megye lakóinak 65%-a a tervezet ellen szavazott, a város lakóinak viszont 58%-a mellette voksolt. Mind a megye, mind a település az alapító okiratuk szerint működnek.[4][5][6] Földrajz és éghajlatFöldrajzA Népszámlálási Hivatal adatai alapján a város területe 7,87 km², melyből 2,49 km² vízi. A település a Portlandet és Hood Rivert összekötő Istenek hídjától nem messze helyezkedik el; valamint az Eagle Creek Gorge-tól, a Csendes-óceáni-gerinc-ösvény alternatív útvonalától néhány mérföldre található. A városban gyakran megfordulnak a Columbia-folyóhoz induló túrázók. Cascade Locks az ország két határa között, Kaliforniától Washingtonig futó ösvény legalacsonyabban fekvő pontja. ÉghajlatA térség nyarai melegek (de nem forróak) és szárazak; a havi maximum átlaghőmérséklet 22 °C. A Köppen-skála alapján a város éghajlata meleg nyári mediterrán (Csb-vel jelölve).[7] A legcsapadékosabb a november–december, a legszárazabb pedig a július–augusztus közötti időszak. A legmelegebb hónap július és augusztus, a leghidegebb pedig december.
Népesség
2010A 2010-es népszámláláskor a városnak 1144 lakója, 445 háztartása és 305 családja volt. A népsűrűség 213,2 fő/km2. A lakóegységek száma 502, sűrűségük 93,1 db/km2. A lakosok 87,7%-a fehér, 0,5%-a afroamerikai, 1,8%-a indián, 0,9%-a ázsiai, 0,6%-a a Csendes-óceáni szigetekről származik, 2,7%-a egyéb, 5,8%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 9,1% (8,4% mexikói, 0,4% Puerto Ricó-i, 0,3% egyéb spanyol vagy latino származású.) A háztartások 25,6%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 47,2% házas, 13,7% egyedülálló nő, 7,6% egyedülálló férfi, 31,5% pedig nem család. 21,6% egyedül élt; 7,4%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 2,57 személy élt; a családok átlagmérete 2,95 fő. A medián életkor 40,8 év volt. A város lakóinak 20,8%-a 18 évesnél fiatalabb, 10,3% 18 és 24 év közötti, 24,4%-uk 25 és 44 év közötti, 32,9%-uk 45 és 64 év közötti, 11,5%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A lakosok 51,5%-a férfi, 48,5%-a pedig nő.[12] 2000A 2000-es népszámláláskor a városnak 1115 lakója, 427 háztartása és 314 családja volt. A népsűrűség 206,9 fő/km2. A lakóegységek száma 476, sűrűségük 88,3 db/km2. A lakosok 89,15%-a fehér, 0,09%-a afroamerikai, 4,22%-a indián, 0,72%-a ázsiai, 2,6%-a egyéb-, 3,23%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 7,17% (6,4% mexikói, 0,5% Puerto Ricó-i, 0,3% pedig egyéb spanyol/latino származású.) A háztartások 37,2%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 57,4% házas, 11,7% egyedülálló nő; 26,5% pedig nem család. 21,5% egyedül élt; 8,2%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 2,61 személy élt; a családok átlagmérete 2,98 fő. A város lakóinak 28,7%-a 18 évesnél fiatalabb, 6,7% 18 és 24 év közötti, 31,5%-uk 25 és 44 év közötti, 21,4%-uk 45 és 64 év közötti, 11,7%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A medián életkor 36 év volt. Minden 100 nőre 98,8 férfi jut; a 18 évnél idősebb nőknél ez az arány 97,3. A háztartások medián bevétele 35 284 amerikai dollár, ez az érték családoknál $37 422. A férfiak medián keresete $35 469, míg a nőké $25 234. A város egy főre jutó bevétele (PCI) $15 359. A családok 17%-a, a teljes népesség 19%-a élt létminimum alatt; a 18 év alattiaknál ez a szám 22,1%, a 65 évnél idősebbeknél pedig 9,4%.[13] GazdaságA Nestlé 2008-ban kereste meg a város vezetőségét a környékbeli forrás hasznosítására irányuló ötletével. 2015 áprilisában az önkormányzat és a halászati- és vadvédelmi hivatal azért fordult az Oregoni Vízgazdálkodási Hivatalhoz, hogy az Oxbow-forrás kezelési jogait eladhassák a Nestlének; a folyamat nem igényel ellenőrzést. Mivel a vizek állami tulajdonban vannak, ezért a település a forrás vizét szeretné saját célra használni, majd így továbbadni azt; a tervezetet 80 000 lakos és több bíró is kritizálta.[14] A városban 18,8% a munkanélküliség; az 50 millió dollárért felépülő palackozóüzem 50 embert foglalkoztatna, az adóbevételeket pedig 67%-kal növelné.[15] KözlekedésA városon keresztülhalad az Interstate 84-ből kiágazó 30-as út. A települést a Washington állambeli 14-es úttal az Istenek hídja köti össze. Cascade Lockstól 2 km-re északkeletre található a Cascade Locks-i állami repülőtér. FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Cascade Locks, Oregon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Források
További információk(angolul)
|
Portal di Ensiklopedia Dunia