Buster Williams
Buster Williams, (Camden, 1942. április 17. –) amerikai nagybőgős. Williams Herbie Hancock 1970-es évekbeli zenekarából, valamint Larry Coryell gitáros, a Thelonious Monk zongorista, és számos énekes, köztük Nancy Wilson kedvenc kísérőjeként ismert. PályafutásaWilliamset nagybőgőzni és dobolni apja tanította. 1959-ben csatlakozott Jimmy Heath együtteséhez Sam Dockery-vel és Specs Wrighttal). 1960-61 között Gene Ammonsszal és Sonny Stittel dolgozott. Ezután a philadelphiai Combs College of Musicon zeneszerzést és zeneelméletet tanult. Gerald Price triójával való fellépése után Dakota Staton, Betty Carter, Sarah Vaughan és Nancy Wilson énekeseket kísérte. 1964-68 között Los Angelesben voltak. Ott a Jazz Crusadersszel és Miles Davisszel vettek föl lemezt; és dolgozott Kenny Dorhammel valamint a Bobby Hutcherson/Harold Land Quintettel is. 1969-ben Williams visszatért New Yorkba, ahol tagja lett Herbie Hancock zenekarának. 1972-ig minden felvételükön részt vett. Dolgozott Art Blakey, Herbie Mann, Mary Lou Williams és Eddie Henderson mellett is. A következő években Williams számos albumon volt zenekarvezető. 1980-ban Grammy-díjra jelölték a „Love For Sale” című albumon való részvételéért. Ron Carterrel és a London Symphony Orchestra-val felvette a „Le Choix des armes” című film zenéjét. Az 1980-as évek elején Herbie Hancockkal, Tony Williamsszel és Wynton Marsalis-szal dolgozott. 1989-ben kiadott egy albumot saját szerzeményeiből. 1991-ben megbízást kapott egy mű komponálására kvintettre, vonósokra és kórusra. Saját kvintettjével bejárta Európát, Japánt és Ausztráliát, részt vett a Moszkvai Jazz Fesztiválon, majd csatlakozott a The Timeless Allstars együtteshez. Adam Kahan filmrendező elkészítette róla a „Buster Williams Bass to Infinity” (2021) című dokumentumfilmet, amelyben olyan kollégái is szerepeltek, mint Benny Golson, Herbie Hancock, Christian McBride, Rufus Reid és Kenny Barron. Zenekarvezető
Filmek
Díjak
Jegyzetek
Források
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Buster Williams című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. |
Portal di Ensiklopedia Dunia