Az egyetem első könyvtára 1959-ben, Branford Millar rektor regnálása alatt nyílt meg.[2] 1962-ben fogadta az egymilliomodik látogatót, 1968-ban pedig felvette a rektor nevét.[3]
1989 augusztusában Oregon állam finanszírozásával 11 millió dolláros felújítás kezdődött;[4] a Skidmore, Owings and Merrill által tervezett bővítés kivitelezője a Wildish Building Company volt.[2][4] A South Park Blocks felőli oldalon üvegfalat építettek, emellett átalakították a korábbi épületet is.[4] A 6700 négyzetméteres új létesítmény 1991-ben készült el, és az év augusztusában adták át.[2] Ekkor a könyvtár gyűjteménye 850 ezer dokumentumból állt.[5]
1992-ben az agglomeráció elektronikus kölcsönzési hálózatának tagja lett.[6] 1997-ben egy korábbi alkalmazottat kétszázezer dolláros sikkasztással vádoltak.[7] Az 1890 körül Joseph Franklin Watson által ültetett bükkfát 1995-ben Portland városa védetté nyilvánította.[8][9] A fa körbeépítése 1986 március-április körül a Skidmore, Owings and Merrill, az egyetemi könyvtárbővítési bizottság, az egyetemi polgárok és a városi erdészet közös döntése volt.[8][10]
2001-ben 2,8 millió dollárból infrastruktúra-fejlesztést hajtottak végre és kicserélték a bútorokat. Az átalakítást a szövetségi és állami kormányzat mellett adományokból finanszírozták.[11]
2005-ben elindult a földhivatali dokumentumokat tartalmazó fenntarthatósági közösségi digitális könyvtár.[12] 2007-ig a régió egyetlen tárolókönyvtára volt, azóta három másik is megkapta a rangot.[13]
Épülete
A hatszintes épület keleti oldala üvegből áll (többi fala tégla),[14] és ívével az 1800-as években ültetett bükkfát öleli körbe.[4] Tanulószobák és számítógépes laborok mellett itt található az iskolai levéltár székhelye is.[15] Egy egész utcablokkot elfoglaló 18 085,9 m2-es területével a portlandi agglomeráció legnagyobb felsőoktatási könyvtára.[16]
Gyűjteménye
Nyomtatott gyűjteménye 1,4 millió dokumentumból áll, évente 162 ezren kölcsönöznek; a 2014–15-ös tanévben 1 076 571 látogatója volt.[1] A Hanford és Trojan erőművekről is található itt információ. Szövetségi tárolókönyvtár,[17] emellett az Orbis Cascade Szövetség tagja.[1] A Dark Horse Comics gyűjteményében az általuk publikált képregényekből és bábukból 2-2 példány található meg.[18]
A könyvtár üzemelteti a PDXScholar repozitóriumot.[19]
↑ abcJim Hill: Invites Public To Library Dedication. (angolul) The Oregonian, (1991. november 2.) D04. o.
↑PSU Timeline: PSU at 50. (angolul) The Oregonian, (1996. február 15.)
↑ abcdPSU library work under way. (angolul) The Oregonian, (1989. augusztus 24.)
↑Jim Hill: PSU invites public to alumni weekend. (angolul) The Oregonian, (1991. október 29.)
↑Portland librarians learn electronic library network. (angolul) The Oregonian, (1992. november 24.)
↑Laura Trujillo: PSU retiree draws work release, restitution for embezzlement. (angolul) The Oregonian, (1997. szeptember 23.)
↑ abDavid-Paul B. Hedberg: From Stumptown to Treetown: A Field Guide for Interpreting Portland's History though its Heritage Trees. (angolul) Portland (Oregon): PDX History Faculty Publications and Presentations. 2015.
↑About the Library (angol nyelven). Portlandi Állami Egyetem. (Hozzáférés: 2024. augusztus 20.)
↑Cite web-hiba: a title paramétert mindenképpen meg kell adni! (angol nyelven). Portlandi Állami Egyetem. (Hozzáférés: 2024. augusztus 20.)
↑Lee Scopel: Research and learning center under construction at PSU. (angolul) Daily Journal of Commerce, (2001. július 17.)
↑Smyth A. Lau – Kimberly Voros: Capturing the past and planning for the future: building a digital library for Oregon's Sustainable Community; Report. (angolul) Environments, XXXV. évf. 1. sz. (2007. augusztus 1.) 45(12). o.
↑What a grind. (angolul) The Oregonian, (1990. július 13.)
↑Maps & Directions (angol nyelven). Portlandi Állami Egyetem. (Hozzáférés: 2024. augusztus 20.)
↑James Earl: No Stranger to Change (angol nyelven). Buildings, 2022. július 8. [2011. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. augusztus 20.)
↑Dark Horse Comics (angol nyelven). Portlandi Állami Egyetem. (Hozzáférés: 2024. augusztus 20.)
↑PDXScholar Services (angol nyelven). Portlandi Állami Egyetem. (Hozzáférés: 2024. augusztus 20.)
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Branford Price Millar Library című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.