Botos Ferenc
Botos Ferenc (Budapest, 1949. április 4. – 2013. április 21.[2]) röplabdázó, edző, sportvezető. PályafutásaBotos Ferenc és Dózsa Ida gyermekeként született. 1967-ben a Fáy András Gimnáziumban érettségizett. 1972-ben a Testnevelési Főiskolán testnevelő tanár oklevelet, majd 1980-ban ugyanitt röplabdaszakedzői diplomát szerzett. 1964 és 1968 között a Bp. Honvéd, 1968 és 1972 között a TFSE, 1972 és 1975 között a Vasas röplabdázója volt. 1972 és 1978 között testnevelő tanárként is dolgozott. 1976 és 1978 között a magyar ifjúsági válogatott edzője volt. 1978 és 1984 között a Bp. Honvéd férficsapatának a vezetőedzőjeként tevékenykedett. 1984–85-ben a Magyar Röplabda Szövetség országos szakfelügyelője volt. 1985 és 1987 között a férfi válogatott szövetségi kapitánya volt. 1987 és 1990 között az Újpesti Dózsa férfi és női csapatának a vezetőedzője volt egyszerre. Az 1989–90-es idényben mindkét együttessel bajnok lett. Az egyetlen magyar röplabdaedző, aki ugyanabban az évben a férfi és a női bajnokságban is nyerni tudott. 1991–92-ben már csak a férfi csapatnál dolgozott. 1992–93-ban a női válogatott szövetségi kapitánya volt. Edzősködött még a Tungsram női csapatánál és vidéken Nyíregyházán, Kazincbarcikán valamint Jászberényben. Külföldön Kuvaitban és Ausztriában tevékenykedett. Halála előtt a Sümeg élvonalbeli férficsapatánál tevékenykedett. Edzőként hét bajnoki aranyérmet és két magyar kupa-győzelmet szerzett a csapataival. Sikerei, díjaiEdzőként
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia