Borut Mačkovšek
Borut Mačkovšek (Koper, 1992. szeptember 11. –) szlovén válogatott kézilabdázó,jelenleg a Pick Szeged játékosa.[2][3] PályafutásaKlubcsapatbanBorut Mačkovšek pályafutását szülővárosában, az Izola csapatában kezdte, itt nevelkedett 2001-től 2007-ig, majd később csatlakozott az RK Celje csapatához. Itt 2009-ben lett az első csapat tagja és még abban az évben bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is. A 2010-2011-es szezon kezdete előtt átigazolt a Mariborhoz, de egy évet követően visszatért a Celjéhez. 2013 nyarán a német Bundesligában szereplő TSV Hannover-Burgdorf igazolta le, ahova három évre írt alá.[4] Rövid ideig játszott Katarban,[5] a szezont pedig a fehérorosz Dinamo Minszk csapatában fejezte be.[6] 2014 februárjában a csapatnak pénzügyi gondjai lettek, Mačkovšek szerződését felbontották, ő pedig újra visszaigazolt a Celjébe.[7] A 2014-2015-ös szezon előtt a francia Montpellier Handball William Accambray pótlására szerződtette.[8] 2015 decemberében a német ThSV Eisenachhoz igazolt.[9] 2016-ban immáron negyedszer lett a Celje játékosa.[10] 2018 nyarán a Telekom Veszprémhez igazolt.[11] 2020 januárjában hivatalosan is bejelentették, hogy a következő szezontól a rivális MOL-Pick Szeged csapatában folytatja pályafutását.[12] A válogatottbanA szlovén válogatottban 2011-ben mutatkozott be, részt vett a 2012-es, 2016-os és 2018-as Európa-bajnokságon, valamint a 2017-es világbajnokságon, ahol bronzérmet szerzett a csapattal. Sikerei, díjai
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia