|
Borókás-nyáras A borókás-nyáras (Junipero-Populetum), illetve (Junipero-Populetum albae) Magyarországon főleg a Duna–Tisza köze meszes homokján, a buckák száraz oldalain és a buckák közötti szélvédett laposokon megszokott, védett növénytársulás. Ősborókás néven is ismert; a Kiskunsági Nemzeti Park egyik fő természeti értéke. Állományalkotó fajai A lombszint két fő faja:
Aljnövényzetében ugyanazokat a lágyszárú fajokat találjuk, mint a meszes homokpusztagyepeken:
Ahol a buckák közeiben zárul a nyárasok lombkoronája, a fényhiány miatt az aljnövényzet drasztikusan csökken, esetenként teljesen hiányzik. Moha- és zuzmószintje is fejlett. Kialakulása
Záró növénytársulás azokon a kevés humuszt tartalmazó homoktalajokon, amelyek alatt a talajvíz viszonylag mélyen van, mert ilyen kedvezőtlen termőhelyi feltételek mellett a homoki tölgyes nem fejlődik ki. Gyakran a homokpusztai erdők (főleg a gyöngyvirágos tölgyesek) szegélytársulása, illetve kialakulásuk vagy leromlásuk egy köztes állomása. VáltozataiA buckák vízzel viszonylag kedvezően ellátott közeiben a nyárasok lombkoronája esetenként záródhat. A fehér nyár koronája fokozatosan záródik, és a boróka apránként kiszorul a nyárfák közül – kezdetben a lombkoronák közötti, foltokban tenyészik, később már csak a nyárcsoportok szélén marad meg. A fehérnyáras aljnövényzete hosszú ideig őrzi a homokpusztagyepek védett növényfajait. A buckaoldalakon a társulás ligetessé válik. A buckák közeikből gyökérsarjakkal „felgyalogló” nyárak koronája nem tud záródni, a fehér nyár csak szálanként jelenik meg. A borókák és a girbegurba, korcs nyárfák között nyílt vagy alig záródó gyepfoltok sorakoznak. Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia
