Bodor Antal
Léczfalvi Bodor Antal (Kolozsvár, 1878. január 8. – Budapest, Terézváros, 1955. január 3.)[4][5] közgazdász, gazdasági szakíró. ÉleteBodor Antal és szárazajtai Incze Ida gyermekeként született. A kolozsvári egyetemen szerzett jogi doktorátust, majd 1927-ben a budapesti Műegyetemen a községfejlesztés című tárgykörből nyert magántanári képesítést. Működését a kolozsvári Takarékpénztárnál mint ügyészhelyettes kezdte, 1905-ben megszervezte a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének megbízásából a bank vidéki kirendeltségeit. 1920-tól az Országos Faluszövetség (1923-tól „Falu” Országos Földmíves Szövetség) főtitkára, majd igazgatója, 1935-től pedig a Falukutató Intézet igazgatója lett. 1908-ban megalapította és 1914-ig szerkesztette is Szegeden az Alföldi Gazda és 1911–1914 között a Magyar Föld című folyóiratokat. 1924-1927 között a Falu című lap felelős szerkesztője, 1928-ig pedig a Falu Könyvtára című sorozat szerkesztője. Budapesten, 1955. január 3-án, 77 évesen érte a halál. MunkásságaBodor Antal a magyar falukutatás egyik úttörője volt, szakirodalmi munkássága is elsősorban a falu életére vonatkozik. Főbb művei
Kéziratban maradtak Bodor kérdőíves statisztikái, amelyeket az 1920-as években készített magyarországi falvakban. Halála után az anyagot özvegye eladta a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak. Napjainkban az iratok a múzeum Agrártörténeti Iratok Gyűjteményében találhatók.[8][9] Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia