Bly (Oregon)
Bly az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Klamath megyéjében elhelyezkedő statisztikai település.[3] A 2020. évi népszámláláskor 207 lakosa volt. A települést érinti a California and Eastern Railway vasútvonalának helyén kialakított OC&E Woods Line State Trail túraútvonal.[4] TörténeteNeve az elhelyezkedésére utaló klamath nyelvű p’lai („felül” vagy „magasan”) szóból ered. Sprague River postahivatala 1873-ban nyílt meg, a helység mai nevét tíz évvel később vette fel;[5] ekkor Bly a Klamath rezervátum keleti határán feküdt.[6] 1900 körül két vegyesboltja, két szállója és egy szalonja volt. Egy 1905-ben megjelent kiadvány a „körzet” népességét 750 főre tette; a térség lakói ekkor főleg marha-, ló- és öszvértenyésztésből éltek, a fontosabb takarmányfélék a zab, lóhere és széna voltak.[6] 1935-ben az erdőszolgálat a Fremont Nemzeti Erdő nyugati részén 16 ezer négyzetkilométeren őrhelyet alakított ki; a területért 625 dollárt (2024-ben 25 375 dollár) fizettek. Az őrhelyet Perry Smith vadőr felügyelete alatt a polgári védelem építette ki; az első hét épület 1936 és 1942 között készült el, az 1960-as években pedig irodaépületet létesítettek. Az őrhely 1981-ben bekerült a történelmi helyek jegyzékébe.[7][8] A második világháborúban1945. május 5-én hat piknikező meghalt, amikor az általuk megtalált japán tűzballon felrobbant;[5] holttestüket az egyik áldozat férje, Archie E. Mitchell tiszteletes fedezte fel. Családjukat a kormány kompenzálta; a Mitchell pihenőhelyen emlékművet emeltek.[9] Földrajz és éghajlatFöldrajzA helység a megye délkeleti részén, az Oregon Route 140 mentén fekszik. Közúton Lakeview 60, Klamath Falls pedig 80 kilométerre fekszik.[10][11] Az északnyugatit kivéve minden oldalról a Fremont Nemzeti Erdő határolja. A települést keresztező Fish Hole folyó északra torkollik a Sprague folyó déli ágába. A Gearhart-hegyi erdőség 16 kilométerre északkeletre fekszik.[10][11] ÉghajlatA település éghajlata mediterrán (a Köppen-skála szerint Csb).[12] Népesség
A népesség alakulása 1910 és 2020 között
Adatok: Wikidata Jegyzetek
Fordítás
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia