Bitskey Zoltán
Bicskei Bitskey Zoltán[1] (Zólyom, 1904. február 10. – Miskolc, 1988. augusztus 1.) úszó, edző, Bitskey Aladár úszó, edző, katonatiszt bátyja. ÉleteA régi nemesi bicskei Bitskey család sajra. Édesapja bicskei Bitskey Andor királyi törvényszéki albíró, édesanyja Prohászka Katalin.[1] 1922-től az Egri MOVE SE úszója volt. 1924-től szerepelt a magyar válogatottban. Elsősorban gyorsúszásban volt eredményes. Az 1924. évi párizsi olimpián 200 méteres mellúszásban a középfutamba bejutott, a döntőbe azonban már nem. Az első úszó Európa-bajnokságon tagja volt az ezüstérmes 4×200 méteres gyorsváltónak. Az 1927. évi római főiskolai világbajnokságon négy arany- és egy ezüstérmével ő lett a legeredményesebb magyar úszó. Az 1928. évi nyári olimpián már nem vett részt. 1928-ban lemondott a válogatottságról, majd 1931-ben befejezte a versenyszerű úszást. Már versenyzőként is vezette az egri úszók edzéseit. A jogi doktori cím megszerzése után Debrecenben telepedett le, ahol családot alapított. A közigazgatásban helyezkedett el és folytatta edző tevékenységét. Később Kolozsváron vállalt munkát. A háború alatt amerikai fogságba került. Hazatérése után Egerben a közoktatásban kapott munkát. Ezt követően Miskolcon úszóedzőként folytatta, majd a Lenin Kohászati Művek jogi osztályán dolgozott. Nyugdíjazása után a sportvezetőként vállalt szerepet a miskolci úszósportban. Sporteredményei
Emlékezete
JegyzetekForrások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia