A Bigyó felügyelő utolsó esete (eredeti cím: Inspector Gadget's Last Case: Claw's Revenge) 2002-ben bemutatott amerikai televíziós rajzfilm, amely a Gógyi felügyelő című sorozat záró epizódja (a Bigyó felügyelő című sorozat stílusával). A tévéfilm a DIC Enterprises gyártásában készült, és a DIC Enterprises forgalmazásában is jelent meg. Műfaját tekintve akciófilm, kalandfilm és filmvígjáték. Amerikában 2002. október 13-án mutatták be. Magyarországon 2007. április 24-én vetítették le, ugyan ebben az évben DVD-n is megjelent, majd 2013-ban pedig az MTVA újraszinkronizálta, ezúttal a "Gógyi felügyelő és a rivális" címmel.
Cselekmény
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Bigyó felügyelőnek van egy járműve, aki Bigyómobil és nagyon túlhajszolt. Hibáiból elkövet sok baklövést. Ennek következtében Bigyómobilt nyugdíjazzák. De Bigyónak legjobban nem ezt kell elviselnie, mert ennél van sokkal nagyobb csapás is, az hogy ki kell lépnie a rendőrség kötelékéből. De Bigyó helyzete sem a legjobban félthető, mert ha Dr. Fondor is kézbe kerül nála, addig Bigyó nem adja fel a dolgot, amíg a végére nem jár.
Szereplők
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Ebben a filmben Bigyó felügyelő hálószobájában levő falán megjelenik Fidget (a narancssárga bigyóka) és Digit (a kék bigyóka) képe külön-külön a Bigyó felügyelő című rajzfilmsorozatból.