Bezerédj István (főispán)
Bezerédi dr. Bezerédj István (Pest, 1866. február 22. – Szombathely, 1943. május 21.) politikus, országgyűlési képviselő, Vas vármegye alispánja, majd főispánja, irodalmár. ÉleteA nagy múltú nemes Bezerédj családba született Bezerédj László (1813–1871) és Végh Angéla (1826–181) fiaként a fővárosban. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a Pesti Királyi Tudományegyetemen államtudományi doktori címet szerzett. 1888-ban Vas vármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé nevezte ki Radó Kálmán főispán, 1895-től pedig már főjegyző ugyanott. 1901-ben lett vármegyéjének alispánja, majd innen a főispáni székbe került 1906-ban a lemondott Ernuszt József helyére. E tisztétől 1910-ben vált meg. 1927-től, azaz alakulásától egészen haláláig tagja volt a Felsőháznak, melynek 1929-től egyik jegyzője is volt. Országgyűlési munkája során főként a pénzügyi és közigazgatási vitákban szólalt fel. Politikai tevékenységein felül tagja volt a Tuberkulózis Elleni Küzdelem Országos Bizottságának, és alapítója a Vas Vármegyei Tuberkulózis Elleni Védekező Egyesületnek, de irodalmi munkásságot is kifejtett. 1943-ban érte a halál, a kámi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Családja1890-ben feleségül vette Puteani Paulina bárónőt, aki három gyermeket szült neki:
MűveiFordításai:
Saját művei:
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia