Bernauer Izidor
Bernauer Izidor (Pest, 1860. július 22.[1] – Budapest, Erzsébetváros, 1945. január 28.)[2] gépészmérnök, az Óbudai Gázgyár építője. ÉleteBernauer Mór kereskedő és Pessl Katalin harmadik gyermekeként született. A budapesti Műegyetem elvégzése után a gázművek szolgálatába állt, ahol 1905-ben igazgatóvá nevezték ki. 1910-ben, amikor a főváros megvásárolta az Osztrák-Magyar Általános Légszesztársulatot és megalapította a Budapest Székesfőváros Gázműveit (a mai Fővárosi Gázművek elődjét), annak műszaki igazgatójának választották meg. E minőségében ő vezette 1913-tól az Óbudai Gázgyár építését, és irányította a gázgyári üzemek működését is. Számos tanulmányúton járt Angliában, megfordult a londoni Old Kentroad-i gázgyárban, majd Glasgow-ban a provani gázgyárban.[3] Érdemeiért a főváros tanácsa a gázművek örökös igazgatósági tagjává és műszaki tanácsadójává nevezte ki. Ügyvezető-igazgatója volt a Magyar Gázgyárak Országos Szövetségének. Szakértekezései hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg.[4] A század első évtizedeiben jómódú zsidó nagypolgárnak számított, jelentős társadalmi és közéleti aktivitással. 1945 januárjában a budapesti gettóban halt meg. CsaládjaHét testvére volt, köztük Bernauer Zsigmond, neves szabadalmi ügyvivő; Bernauer Géza, Ericsson gyárigazgató. Kohen Irénnel (1861–1926)[5] 1889. augusztus 7-én Budapesten kötött házasságot.[6] Hat gyermekük született, köztük (Bernauer) Benczés Emil (1883-1959) mérnök, a BSZK Rt. műszaki főtanácsosa volt. Írásaiból
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia