Berkes Zsuzsa
Berkes Zsuzsa (Budapest, 1949. április 14. –) magyar televíziós bemondó, műsorvezető, szerkesztő, tanár. ÉletrajzaNevelőapja Kállai Gyula prominens kommunista politikus volt. Diplomatának készült. Fél évet végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen,[2] de abbahagyta tanulmányait. Rövid ideig a Rotschild Klára vezette Clara Szalonban volt eladó, majd felvették az ELTE Bölcsészettudományi karának francia szakára, ahol 1974-ben francia tanárként diplomázott. Elvégezte a MÚOSZ újságíró iskoláját is belpolitikai szakon, itt 1975-ben kapott diplomát és elvégezte a tévé bemondói tanfolyamát.
1969-től külsősként alkalmazták, 1974 májusában[5] státuszt kapott, így hivatalosan is a Magyar Televízió munkatársa lett. Volt bemondó, majd a bemondók csoportvezetője lett, utána pedig szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott. 1975 májusában Szinetár Miklóssal a Televízió akkori művészeti vezetőjével egy hetet töltött Montréalban, a kanadai tévé vendégeként, ahol francia nyelvtudását is hasznosította.[6] Műsorvezetője volt többek között a Nem csak nőknek! című műsornak, a Múzsa című kulturális híradónak, valamint a TV Híradónak is. Részt vett az Ablak című első, élő, közéleti magazinműsorban is. Szabadúszóként saját iskolájában tanít viselkedést, stílust és beszédtechnikát. Magánélete1974-ben ment férjhez. Két gyermek: Gabriella (1977–) és András (1979–) édesanyja.[7] Szerkesztő-műsorvezetői munkái
Díjai, kitüntetései![]()
Jegyzetek
Források
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia