Az 5. gimnázium osztályt Mezőtúron végezte el. Ezt követően Temesváron, Pesten, Hamburgban, Londonban és Bécsben (1844) tanult. 1844-ben Mata Ferenccel műhelyt nyitott Bécsben. 1845-ben részt vett a bécsi iparmű kiállításon. 1846–1879 között Pesten dolgozott. 1846-ban a pesti iparmű kiállítás résztvevője volt. 1854-ben a müncheni nagy iparműtárlaton jónak találták zongoráit; dicsérő oklevelet küldtek neki. 1855-ben, 1867-ben, és 1878-ban Párizsban szerepelt világkiállításon. 1862-ben és 1871-ben Londonban volt világkiállítása. 1868-ban a Magyar Királyi Udvari Zongorakészítő cím birtokosa lett. 1873-ben Bécsben állította ki zongoráit.
A zongoraépítés terén értékes találmányai voltak, amelyek közül kiemelkedik az ún. csellórezonáns alkalmazása a zongorafenék kialakításánál illetve a húrrögzítés olyan kialakítása, amely kedvez a stég teherelosztásának.[5]
Sírja a Fiumei Úti Sírkertben található (19/1-1-14). Feleségével, Ratsch Magdolnával (1817–1905), leányával, Ludovikával (Prof. Réczey Imréné) (1852–1918) és vejével Réczey Imrével, valamint 6/7 évesen elhunyt Géza (1873–1879) unokájával nyugszik. Sírfelirata: „A zongorakészítés legjelentősebb hazai mestere.”
Művei
A magyarországi zongoraipar érdekében (Zenészeti Lapok, 1862)
Eszmék a zongorahangfenék alkatának megjavításához (Zenészeti Lapok, 1862)
Observations, concerning improvements in the construction of the sounding-board of pianofortes (Pest, 1862)
Die Klaviere auf der jetzigen Weltausstellung (Pest, 1867)
Die Steinway'sche Doppelmensur im Lichte der Praxis (Budapest, 1875)
A magyar zongoraipar állapotáról (Zenészeti Lapok, 1879)
A hazai zongoraipar érdekében véd- és vádirat (Budapest, 1879)
A magyar zongoragyártás fénykora - Beregszászy Lajos emlékkiállítás. In: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet honlapja
Farkas Márta, Sz.: Magyar zongoragyártás a XIX. században. Beregszászy Lajos útja a világhírig (Békési Élet, 1976/1) (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
Futaki Gergely: Beregszászy Lajos. In: Békési életrajzi kislexikon a reformáció korától a XX. század végéig. szerkesztette és a bevezetőt írta Szabó Ferenc. Békés: Békési Városvédő és Szépítő Egyesület, 2001. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
Konferencia és kiállítás Beregszászy Lajos emlékére az MTA BTK Zenetudományi Intézetében. In: MTA honlapja
Nemzeti Évfordulóink 2017. Budapest : Külgazdasági és Külügyminisztérium ‒ Balassi Intézet, 2017. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)