Bauhaus Staircase
A Bauhaus Staircase az Orchestral Manoeuvres in the Dark (OMD) angol elektronikus zenekar tizennegyedik stúdióalbuma, és az együttes 2006-os megújulása óta a negyedik. A White Noise Records kiadó gondozásában jelent meg 2023. október 27-én, míg az Egyesült Királyságban és Írországban a 100% Records adta ki. Ez az első albumuk a The Punishment of Luxury (2017) óta eltelt hat év után. A lemez témáit nagyrészt a 2010-es évek végén és a 2020-as évek elején zajló világpolitikai események ihlették. Megjelenését három kislemez előzte meg: a címadó dal, a Slow Train és a Veruschka.[2][3] A Bauhaus Staircase pozitív értékeléseket kapott. A Record Collector és a Classic Pop magazinok 2023. novemberi számukban a legjobb új albumnak ítélték, míg más lapok az OMD pályafutása legjobbjai közé sorolták. A lemez a második helyen debütált az Egyesült Királyság albumlistáján, ezzel az együttes 45 éves pályafutása során, a legmagasabb helyezést elért stúdióalbuma lett hazájában, mellyel beállította az 1988-ban, az Egyesült Királyság független albumainak listáján ugyanilyen helyezést elért The Best of OMD válogatásalbum csúcsát. Bauhaus Staircase ezzel a nyolcadik Top 10-es OMD album.[4] Andy McCluskey néhány interjújában kissé spekulatívan de kijelentette, hogy valószínűleg ez lehet az utolsó OMD album.[5] HáttérA 2020-as koronavírus-járvány idején az OMD frontembere Andy McCluskey, „újra felfedezte a teljes unalom kreatív erejét” és megírta az album anyagának nagy részét.[6] McCluskey zenét és szövegeket írt, hogy megkísérelje egy albumba összeállítani a különféle dal ötleteket amelyeket felhalmozott, beleértve a Bauhaus Staircase, Kleptocracy és az Anthropocene számokat. (Az album eredeti címe „Anthropocene” lett volna). Zenésztársa Paul Humphreys megjegyezte, hogy a lemezen olyan régebbi számok is szerepelnek, amelyeket a csapat korábban nehezen tudott befejezni.[7] A covid-korlátozások miatt a párost mintegy 200 mérföld választotta el egymástól, így az interneten keresztül kellett dolgozniuk.[8][5] A Bauhaus Staircase nagyrészét a 2010-es évek végi és a 2020-as évek eleji világpolitika ihlette és az együttes „kifejezetten politikai lemezüknek” nevezte.[9] ![]() A címadó dal a nácizmus előtti Németország Bauhaus művészeti mozgalma előtt tiszteleg. McCluskey líraian énekli el a művészet és a kultúra iránti vágyát, hogy ellensúlyozza a világ bajait, miközben rámutat, hogy az egyetlen művészet, amelyet száműzni kell, az a szélsőségesek által művelt művészet.[5] A Kleptocracy különösen olyan jobboldali vezetőket céloz meg, mint Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Boris Johnson.[10] Az Anthropocene című szám a „fajok evolúciójával", populációbiológiával, egyfajta geológiai és ökológiai látomásokat fogalmaz meg, mely rámutat a „civilizáció végének” borzongató elmélkedésére, a jelenlegi emberi tevékenységek bolygóra gyakorolt hatásaira, amely elkerülhetetlenül a saját kihalásunkat idézi meg. A G.E.M. és az Aphrodite's Favourite Child személyes dalok McCluskey életének alakjai számára. A Veruschka egy óda a film noirhoz, amely egy német modellről kapta a nevét és aki az egyik legutolsó elismert filmben szerepelt ebben a műfajban. A dalszöveget McCluskey írta, aki mélyen belemerült a mozi gazdag történelmébe. Stílusában emlékeztet az OMD Pandora's box című szám témájára, mely az amerikai némafilmes színésznő Louise Brooks kevésbé elbűvölő oldalát dolgozza fel.[5] A Goldfrapp angol elektronikus zenei duó által ihletett Slow Train, hasonló módon íródott, mint az 1991-es Sailing on the Seven Seas című OMD sláger.[11] Az OMD 2019-es önálló száma, a Don't Go, amely a 40. évfordulós Souvenir deluxe box szett teljes kislemez-antológiájuk előzeteseként szerepelt, leporolták és bekerült az albumba.[5] A Bauhaus Staircase témái leginkább azt mutatják, hogy a politika és a művészet viszonya, mennyire nem állnak közel egymáshoz. A politika az 1930-as években, még messze nem így képzelte el a rendet. Erre utal Oskar Schlemmer német Bauhaus Stairway (1932) című festménye is, melyet Schlemmer tiltakozásul készített, miután a nácik azzal fenyegették, hogy ha hatalomra kerülnek bezárják művészeti iskoláját. (Ez 1933-ban meg is történt.)[10] Az album címét és borítójának egyik változatát is Schlemmer festménye ihlette.[3] Az album számaiMinden szám szerzője Andy McCluskey és Paul Humphreys kivéve, ahol ez fel van tüntetve.
Slágerlista
További információkJegyzetek
Források
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Bauhaus Staircase című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. |
Portal di Ensiklopedia Dunia