Batári Ferenc
Batári Ferenc (Budapest, 1934. szeptember 24. – Budapest, 2005. augusztus 23.) művészettörténész, muzeológus. ÉletpályájaAnyai ágon az erdélyi örmény Moldován család leszármazottja.[2] 1957-ben szerzett muzeológus oklevelet az ELTE BTK-n. 1957–1973 között az Iparművészeti Múzeum muzeológusa, 1973-tól főmuzeológusa; 1973–1979 között a Textilgyűjtemény, majd 1979-től a Bútorgyűjtemény vezetője volt. MunkásságaIparművészet-történettel elsősorban az újkori bútorművészet és a keleti szőnyegek történetének nemzetközileg is elismert kutatója. Ő fedezte fel – többek között – a világhírű 15. századi állatalakos Crivelli szőnyegtöredéket. A Crivelli-szőnyegen a 16 ágú „csillagok” minden második szegmensében két madár képe váltakozik két négylábú állat képével. A csillagok között kis rozetták és nyolcágú csillagok láthatók. Az oszmán-török szőnyegek nemzetközileg elismert szakértőjeként 1984-ben tudományos publikációjában tette – Crivelli-szőnyeg néven – világszerte ismertté ezt a töredéket, amelyhez hasonlót ábrázol Carlo Crivelli velencei festőművész két festményén, 1482-ben, illetve 1486-ban. A Crivelli-szőnyeg és Batári Ferenc személye oly szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy az Iparművészeti Múzeum e híres műtárgyát Batári Ferenc halálának második évfordulóján, az emlékére Batári-Crivelli-szőnyegnek nevezte el. Emlékezete![]() 2007-2008-ban emlékére rendezte meg az Iparművészeti Múzeum az Oszmán-török szőnyegek című kiállítást, és kiadtak erre az alkalomra egy Batári Ferenc-emlékkönyvet is. 2008. szept. 24-én Budapest XI. kerület Hollósy Simon utca 4. számú lakóháza falán a hegyvidéki önkormányzat emléktáblát helyezett el. Elismerései
ÍrásaiMűvészettörténeti írásai 1999–2003 között a Szalon című lapban jelentek meg. Kiállításai
Főbb munkái
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia