Barra István (ampelológus)
Barra István (Torda, 1900. június 14. – Budapest, 1986. május 20.) biológus, botanikus, szőlőpatológus. ÉletrajzaTanulmányait a József Műegyetem Közgazdaság-tudományi Kar mezőgazdasági szakán folytatta, ahol 1927-ben végzett, majd 1932-ben a budapesti tudományegyetem közgazdaság-tudományi karán szerzett doktori oklevelet. 1925-től 1929-ig a Szőlő- és Borgazdasági Kísérleti Állomás asszisztense, egyúttal a József Műegyetem Növénytani Intézet díjtalan tanársegéde, majd 1929-1962 között a Szőlészeti Kutató Intézet, illetve a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet élet- és kórtani csoportjának vezetője volt. Belföldi kutatási ösztöndíjas (1931). MunkásságaSzőlőpatológiával, elsősorban a szőlő gombabetegségeinek (peronoszpóra, lisztharmat) és rovarkártevőinek (szőlőmoly, szőlőilonca, filoxéra) tanulmányozásával foglalkozott. Kiemelkedő eredményeket ért el a szőlőperonoszpóra fejlődésmenetének tanulmányozásában és az ellene való védekezés kidolgozásában. Főbb művei
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia