Baranyi Péter (Miskolc , 1964 . január 16. –) magyar színész.
Pályája
Pályáját a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte Csiszár Imre vezetése alatt 1983-ban. Éneket Miskolcon Szívós Máriától, táncot a békéscsabai tanítóképző főiskolás évei alatt az örökös aranysarkantyús néptánc és népművészet mesterétől, Mlinár Páltól tanult. Ezt követően megkezdte tanulmányait a Nemzeti Színi Akadémián , ahol 1995-ben végzett Császár Angela és Szélyes Imre tanítványaként.[ 1] Még a végzés évében Iglódi István igazgató-főrendező szerződést ajánlott számára, így 1995-től a Budapesti Nemzeti Színház tagja lett. Ezt követően Beke Sándor színidirektor 1998-ban az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződtette, de egy év után, 1999-ben visszaszerződött a Budapesti Nemzeti Színházhoz, majd 2000-től a Pesti Magyar Színház előadásaiban játszott. 2004-től a debreceni Csokonai Nemzeti Színház , 2006-tól 2015-ig a veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja. 2015-től Blaskó Balázs színigazgató invitálására ismét az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. Prózai, operett, musical és opera szerepek egyaránt megtalálhatóak a repertoárjában.[ 2]
Fontosabb szerepei
Az Úr katonái (Pater rektor – R.: Szélyes I. – vizsgaelőadás)
Shakespeare : Szentivánéji álom (Lysander, Ösztövér – R.: Iglódi I.)
Shakespeare: Macbeth (Angus – R.: Sík F.)
Shakespeare: Rómeó és Júlia (Tybalt – R.: Beke S.)
Molière : A fösvény (Valér – R.: Iglódi I.)
Feydeau: Bolha a fülbe (Tournel – R.:Szegvári M.)
Molière: Úrhatnám polgár (Cleonte – R.: Almási Tóth A.)
Schwartz-Green-Tebelak: Godspell – R.: Iglódi I.
Leigh – Wasserman: La Mancha lovagja (Pedro – R.: Iglódi I.)
Szép Ernő : Lila ákác (Majmóczy – R.: Árkosi Á.)
Füst Milán : Negyedik Henrik király (Gottfried – R.: Szőke I.)
Szörényi – Bródy : István, a király – rockopera (Solt, magyar úr – R.: Iglódi I.)
Szörényi – Bródy : Veled Uram – rockopera (Mágus – R.: Iglódi I.)
Szép Ernő: Patika (Fábián – R.: Csiszár I.)
Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok (Pap – R.: Iglódi I.)
Miklós Tibor – Kocsák Tibor : Anna Karenina -rockopera (Pópa – R.: Szerednyey B.)
Antoine de Saint-Exupéry : A kis herceg (Pilóta – R.: Quintus K.)
Mikszáth Kálmán : A Noszty fiú esete Tóth Marival (Velkovics, polgármester – R.: Keszég L.)
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais : Figaro házassága (Bazílió – R.: Valló P.)
Carl Sternheim : A bugyogó (Idegen – R.: Valló P.)
Zalán Tibor : Angyalok a tetőn (Ólomkatona – R.: Nagy M.)
Molnár Ferenc : Delila (Ügyvéd – R.: Balázs P.)
Mihail Afanaszjevics Bulgakov : Molière (Hűség testvér – R.: Vidnyánszky A.)
Dale Wasserman : Kakukkfészek (Dale Harding – R.: Bujtor I.)
Shakespeare: Rómeó és Júlia (Montague – R.: Kőváry K.)
Bernardino Zapponi : Legyetek jók, ha tudtok! (Sixtus pápa – R.: Nagy V.)
Vitéz Bátor (Szagdaj vitéz, elsőszülött fiú – R.: Csiszár I.)
Andersen-Pozsgai-Bornai: Hókirálynő (Henk – R.: Pozsgai Zs.)
Molnár Ferenc : Színház (Dr. Kiss ügyvéd – R.: Kőváry K.)
Griffith: Komédiások (Mr. Patel – R.: Dezsényi P.)
Antoine de Saint-Exupéry: Kisherceg (Kígyó – R.: Juhász R.)
Móricz Zsigmond : Úri muri (Gosztonyi Bandi – R.: Bodolay G.)
Shakespeare: Lear király (Francia király – R.: Sík F.)
Andrew Lloyd Webber : József és a színes szélesvásznú (Asher – R.: Csutka I.)
Pilinszky J.: Ég és föld gyermekei -versszínház (Démon, Sötét lovag – R.: Dóczy P.)
Máté P.G.-Szili P.: Szerenád (Hang – R.: Palásthy B.)
Ránki Gy.,Károlyi A.: Pomádé király új ruhája – vígopera (Nyársatnyelt Tóbiás – R.: Toronykőy A.)
Túl a rivaldán: Operett műsor (vers, próza, ének – R.: Szerednyey B.)
Operettutazás: Operett összeállítás (vers, próza, ének – R.:Szeles J.)
Ray Cooney : Páratlan páros (Troughton felügyelő – R.: Szalma T.)
Bertolt Brecht , Kurt Weill : Koldusopera (Szomorúfűz Walter – R.: Szinetár M.)
Euripidesz, Szinetár: Iphigeneia Auliszban (Narrátor – R.: Szinetár M.)
Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból (Peter – R.: Esztergályos K.)
Hedry Mária: Tündér Míra (Király – R.: Juhász R.)
Rossini: Bruschínó úr – vígopera (Comissario – R.: Toronykőy A.)
Móricz Zsigmond – Miklós Tibor – Kocsák Tibor: Légy jó mindhalálig! (musical; Pósalaky úr; Rendező: Tóth Loon)
Friedrich. Dürrenmatt: A fizikusok (Oscar Rose – R.: Dömölky J.)
Andrew Lloyd. Webber: József és a színes szélesvásznú... (Putifár – R.: Nagy V.)
Gál Elemér: Héthavas gyermekei (Ladó, Kisvár kapitánya – R.: Beke S.)
W. Shakespeare: Hamlet (Horatio – R.: Blaskó B.)
Bernardino Zapponi: Legyetek jók ha tudtok (Bíboros – R.: Moravetz L.)
Peter Shaffer: Black comedy (Schuppanzig – R. : Kiss J.)
Örkény István: Tóték (Tót – R.: Blaskó B.)
Moravetz-Balásy-Horváth-Papp: Zrínyi 1566 rock musical (Szokoli Mehmed török nagyvezér – R.: Moravetz L.)
Marcel Mithois: Férjvadász (Anatole Longvy)
Móricz Zs.: Rokonok (Boronkay Feri – R.: Blaskó B.)
László Miklós : Illatszertár (Sipos úr – R.: Frigyesi András)
G. B. Shaw: Warrenné mestersége (Praed – R.: Blaskó B.)
Agatha Christie: Az egérfogó (Mr. Paravicini - R.: Kiss József)
Kacsoh P.-Bakonyi K.-Heltai J: János vitéz (Bagó - R.: Halasi I.)
Ray Cooney: Páratlan páros (Stanley Curtis - R.: Kiss J)
Kálmán Imre-Julius Brammer: Montmartre-i ibolya (Rothschild báró - R.: Halasi I.)
Neil Simon: Pletykák (Dr. Ken Gorman - R.: Frigyesi A.)
Friedrich Dürrenmatt: Fizikusok (Einstein - R.: Kiss J.)
A. P. Csehov: Sirály (Trigorin - R.: Blaskó B.)
Thornton Wilder: A házasságszerző (Horace Vandergelder- R.: Blaskó B.)
Békeffi István-Stella Adorján: Janika (Adorján Géza színigazgató - R.: Frigyesi András)
Dés László - Nemes István: Valahol Európában (Simon Péter - R.: Bal József)
Molnár Ferenc: Olympia (Ettingen tábornok- R.: Blaskó B.)
Filmek, televíziós műsorok
Josephine Baker élete
Európa expressz (1999) – Alkalmazott
A Szórád-ház (1997)
A magyar irodalom képes története
Nagy magyar reformátorok
Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat
Barátok közt
A napfényben fürdő kastély (2010) – Lacika
Lieb Ferenc, az edelényi festő (2013) - Stablemann
Munkaügyek (2013) – György Dénes
Mintaapák (2020)
Jegyzetek
Források