Barabás Gyula
Barabás Gyula (Marosvásárhely, 1894. október 5. – Budapest, 1973. május 5.) író, újságíró. ÉleteBarabás József és Jakab Róza fia. Gyermekkorát Marosvásárhelyen töltötte. 1914-től Budapesten dolgozott lőszergyári munkásként. Első elbeszéléseit, novelláit a Népszava közölte. 1920 és 1940 között a Népszava belső munkatársa volt. 1922. június 25-én a „Toloncházi torturák” címmel írást közölt a lapban, amelyben éles kritikával írt a budapesti toloncházban lévő állapotokról. A lap ezen számát már megjelenése előtt a királyi ügyészség indítványára a vizsgálóbíró elkoboztatta.[1] Az ügyészség „a magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett vétség” miatt vádat emelt ellene. 1924-ben egyévi fogházra ítélték.[2] Az 1930-as évektől megjelentek elbeszélései az Új idők című hetilapban. A Bolyaiakról szóló Domáldi jegenyék című regénye 1936-ban elnyerte a Révai Könyvkiadó Jókai-díját.[3] Az 1940-es években több regényét fordították lengyelre. 1945 után a Szabad Szó című napilap rovatvezetője volt 1950-ig. Házastársa Süveges Julianna volt, akit 1919. június 13-án Budapesten vett nőül.[4] 1946-ban elvált tőle. Főbb művei
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia