Bane (DC Comics)
Bane, vagy az 1997-ben készült Batman és Robin filmben Átok vagy Romboló , valódi neve nem ismert, annyit tudni, hogy vezetékneve Dorrance, egy kitalált szereplő, a DC Comics képregényeiben. Első megjelenése a Batman: Vengeance of Bane 1. számában volt, 1993 januárjában. JellemzéseBane egy köztörvényes elítélt, akin kísérleteket végeztek, hogy előállítsák a tökéletes katonát. A kísérlet jól sikerült így Átok emberfeletti erőre tett szert, erejét kígyóméreg adagolással tudja növelni. Ennek köszönhetően meg tudott szökni a börtönből, és azóta bérgyilkosként tevékenykedik. Ereje meghaladja Gyilkos Krok erejét is, és fizikailag a sorozat legerősebb ellenfele. Batman is csak nagy nehézségek árán tudja legyőzni. A nyers erő mellett intelligenciája is kimagasló: könnyedén tudja manipulálni embertársait. Követőinek a romboláson és a halálon kívül mást nem tud és nem is akar ígérni, mégis szemrebbenés nélkül követik őt. KinézeteArca maszkkal van eltakarva, illetve ehhez csatlakoztatva két csövön át adagolja magának az erejét adó kígyómérget. Fizikailag jól megtermett, méretei egy átlagemberének a többszörösei. Más médiumokbanAz 1995-ös The New Batman Adventuresben című animációs sorozatban is feltűnik, majd szerepel az 1997-es Batman és Robin című filmben, itt Robert Swenson alakítja, majd a 2012-es A sötét lovag – Felemelkedés című filmben is, itt Tom Hardy kelti életre a karaktert. 2019-ben a Gotham című televíziós sorozat ötödik évadában is feltűnt, ahol Shane West játszotta. Külső hivatkozások
JegyzetekForrások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia