Balázs Ádám (zeneszerző)

Balázs Ádám
Életrajzi adatok
Született1973. április 14. (51 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Családja
ÉdesapjaBalázs Árpád
Pályafutás
Műfajokelsősorban filmzene
IPI névazonosító00342924465

Balázs Ádám (Budapest, 1973. április 14. –) magyar, Los Angelesben és Budapesten élő filmzeneszerző.

Életpályája

Édesapja Balázs Árpád zeneszerző, édesanyja Malovecz Ágnes, ének-zene tanár és kórusvezető.

Hétévesen, zeneiskolában kezdett el zongorázni és 16 évesen már eldöntötte, hogy filmzeneszerző lesz. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol nyelv és irodalom szakán diplomázott 1997-ben, ahol még egy évig tanársegédként oktatott amerikanisztika szakon. Eközben 1993–1994 között ösztöndíjjal a Fulton Westminster Főiskolán is tanult.[1] Ugyanakkor felvették a Bartók Béla Konzervatóriumba is és Kocsár Miklós tanítványaként végzett zeneszerzés szakon.

1998-ban New Yorkba, majd 8 év után Los Angelesbe költözött. Kezdetben pincérkedett, építkezéseken segített és fotóasszisztens volt, amikor egy merész gondolattal a New York-i filmegyetemen ingyen zeneszerzést vállalt a hallgatóknak. Zenéivel olyan elégedettek voltak, hogy hamarosan profi produkciókhoz szerződtették. Felkérték a Cinemax mozicsatorna megújuló zenei arculattervezésére, majd a HBOnál is hasonló munkát kapott. Az áttörést Seth Grossman sok fesztiválon győztes, kis híján az Oscar-díjra is jelölt Shock Act című rövidfilm zenéje hozta meg számára 2004-ben. Ő szerezte a Pillangó-hatás és Az elefántkirály zenéjét is. Az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából felkérést kapott a New York-i főkonzulátustól egy nagyzenekari szimfonikus költemény elkészítésére, melyet Hősök útja (angolul Path of the Extraordinary)[m 1] címen a Yale Filharmonikusok adták elő 2006. október 15-én a Carnegie Hallban.[2] Bartók Béla 1944-es fellépése óta ő volt az első magyar zeneszerző, aki világpremiert tartott ott.

A 2010-es években visszaköltözött Budapestre, hogy az Amerikai Egyesült Államokban született, addig ott iskolába járt két gyermeke megismerkedhessen a magyar nyelvvel, kultúrával.

Dolgozott magyar televíziós krimikben, szerzett zenét Enyedi Ildikó, a 67. Berlinale fesztiválon Arany Medve díjjal is elismert[3] Testről és lélekről című játékfilmjének és Deák Kristóf Oscar-díjas Mindenki című rövidfilmjéhez, de írt slágert társ zeneszerzőként Dorogi Péterrel (szövegíró, zeneszerző) az Egynyári kaland ifjúsági sorozatnak ("Örökké", "Köszönöm szépen, jól vagyok"). Zomborácz Virág Utóélet című filmjéhez pedig üres üvegekre, konzervdobozokra írt zenét, melyet Pusztai Gábor játszott fel.

2015–2016-ban először készített zenét magyar tánctársulatnak, a Feledi Project (Feledi János) Rekviem című táncelőadásához.[4][5]

A komponálás mellett 2015 ősze óta Fekete Gyula tanszékvezető felkérésére a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékén digitális hangszerelést tanít. Kikapcsolódásként Wahorn András képzőművész-zenész Wahorn Airport nevű, kalandzenét játszó improvizatív zenekarában billentyűzik.

Volt filmproducer és zenei hangmérnök (music supervisor) is.

Díjai, elismerései

  • Legjobb filmzene - Sacramentói Nemzetközi Filmfesztivál (Az elefántkirály, 2007)[6]
  • Arany medál - rendezők választása, legnagyobb hatású nagyjátékfilmzene kategória - Park City Film Music Festival (Az elefántkirály, 2008)[7]
  • Ezüst medál a kiválóságért - rövidfilm kategória - Park City Film Music Festival (Slingers, 2008)[7]
  • Bronz medál - rendezők választása, legnagyobb hatású dokumentumfilm-zene kategória - Park City Film Music Festival (My Name Is Alan, and I Paint Pictures, 2008)[7]
  • A Magyar Filmdíj 2020. évi díjátadón tévéfilm kategóriában a legjobb zenéjért járó elismeréssel jutalmazták a Foglyok című filmdrámához komponált munkájáért.

Művei

Filmzenék (válogatás)

  • Földön járó borászok (magyar dokumentumfilm - Zöldi István, 1999)
  • In Profile (lengyel tévéfilm - Lou DeCosta, 1999)
  • The Fanatical Teachings of Julian Tau (amerikai rövidfilm - Adam Hammel, Keith J. Knight, 2000)
  • The Gathering Storm / Gomolygó viharfelhők (angol-amerikai filmdráma, Trailer Music - HBO /Yellowgator Productions, 2002)
  • Lucky Man (amerikai rövidfilm - Rafael Lima, 2002)
  • Shock Act (amerikai rövidfilm - Seth Grossman, 2004)
  • I Wanna Be Everything (amerikai dokumentum rövidfilm - Helena Lumme, 2004)
  • Hot Lunch (amerikai nagyjátékfilm; New York, Appendix Productions - Rory Kindersley, 2005)
  • Az elefántkirály (amerikai-thaiföldi filmdráma - Seth Grossman, 2006)
  • Security (amerikai rövidfilm - Matthew Linnell, 2007)
  • California Dreaming (Álmom, Kalifonia; amerikai vígjáték - Linda Voorhees, 2007)
  • My Name Is Alan, and I Paint Pictures (amerikai dokumentumfilm - Johnny Boston, 2007)
  • Arizona Seaside (amerikai dráma; Rebel Zone Films - Jens Pilegaard, 2007)
  • Slingers (amerikai rövidfilm, komédia; Yellowgator Productions /ASCAP/ - Rory Kindersley, 2007)
  • The Filthy War (amerikai kalandfilm - Hege László, 2007)[8]
  • El camino (amerikai dráma - Erik S. Weigel, 2008)
  • Butcher's Hill / Sweet Tooth (amerikai rövidfilm - Rory Kindersley, Jason Noto, 2008)
  • Pillangó-hatás 3: Jelenések / The Butterfly Effect 3: Revelations (amerikei játékfilm - Seth Grossman. 2009)
  • Szíven szúrt ország (magyar fikciós dokumentumfilm - Kálomista Gábor, 2009)[9]
  • Keresztlécen (magyar dokumentumfilm Grosics Gyuláról - Csillag Mano, 2011)[10]
  • Born and Bred (amerikai dokumentumfilm - Justin Frimmer, 2011)
  • Matula kalandpark (magyar tévéfilm - Fonyó Gergely, 2011)
  • Split Perfect (magyar rövidfilm - Juszt Balázs, 2012)
  • LAID: Life as It's Dealt (amerikai filmdráma - Andrew Rodriguez, J.D. Stimson Jr., 2013)
  • Lieb Ferenc, az edelényi festő (magyar rövidfilm - M. Tóth Géza, 2013)
  • A legyőzhetetlenek (magyar rövidfilm - Madarász Isti, 2013)[11]
  • Hacktion / Hacktion: Újratöltve (magyar televiziós krimi-sorozat, 79 epizód - 2011–2014)
  • Inner Demons (amerikai horror / misztikus thriller - Seth Grossman, 2014)[12]
  • Utóélet (magyar filmdráma - Zomborácz Virág, 2014)[13]
  • Attraktor (amerikai dokumentumsorozat, 10 epizód; Discovery Channel - Iván Róbert, 2014–2015)[14]
  • Terápia (nagyar televíziós sorozat, 110 epizód - HBO Magyarország, 2012–2017)
  • Fapad (magyar televíziós vígjátéksorozat, 24 epizód - M1 2014, Duna 2015)
  • Az Árnyak / Umbre (román drámasorozat, 21 epizód - HBO Europe, 2014, 2017, 2019)
  • Egynyári kaland (magyar ifjúsági vígjátéksorozat, 1-2.évad, 12 epizód - Duna, 2015-2017)
  • Kliny (lengyel krimi - Jarek Kupsc, 2015)
  • Csak színház és más semmi (magyar vígjátéksorozat, 1. évad, 6 epizód - Duna, 2016)
  • Mindenki (magyar rövidfilm - Deák Kristóf, 2016). 2017-ben Oscar-díjjal tüntették ki
  • A répa (magyar krimi - Lengyel Balázs, 2016)
  • The Man Who Was Thursday / Az ember, aki csütörtök volt (amerikai-magyar-olasz-román misztikus thriller - Juszt Balázs, 2016)[15]
  • Testről és lélekről (magyar filmdráma - Enyedi Ildikó, 2017). Arany Medve díjas, Oscar-díjra jelölve
  • A monostor gyermekei / The Next Guardian (magyar-bhutáni-holland dokumentumfilm - Arun Bhattarai, Zurbó Dorottya, 2017)[16]
  • Pappa Pia (magyar romantikus, zenés vígjáték - Csupó Gábor, 2017)
  • Könnyű leckék (magyar dokumentumfilm - Zurbó Dorottya, 2018) Magyar Filmkritikusok Díja (2019)
  • BÚÉK (magyar filmdráma - Goda Krisztina, 2018) A Magyar Filmakadémia közönségdíja (2019)
  • Lajkó - Cigány az űrben (magyar fekete komédia - Lengyel Balázs, 2018)
  • Cseppben az élet (magyar életrajzi televíziós sorozat, 4 epizód a Béres csepp feltalálójáról - Gyöngyössy Bence, 2019)
  • HajDani és MajDani (magyar rövidfilm - Deák Kristóf, 2019)
  • Foglyok (magyar televíziós filmdráma - Deák Kristóf, 2019)
  • Lili (kanadai-ausztrál-magyar történelmi dokumentumfilm - Hegedüs Péter, 2020)[17]
  • Spirál (magyar filmdráma - Felméri Cecília, 2020)[18]
  • Hab (magyar romantikus vígjáték - Lakos Nóra, 2020)[19]
  • A feltaláló (magyar életrajzi dráma - Gyöngyössy Bence, 2020)[20]
  • Nagykarácsony (magyar romantikus vígjáték - Tiszeker Dániel, 2021)[21]
  • A feleségem története (nemzetközi koprodukcióban forgatott romantikus filmdráma - Enyedi Ildikó, 2021)
  • Így vagy tökéletes (magyar romantikus film - Varsics Péter, 2021)[22]
  • Miles to Go Before She Sleeps (kínai dokumentumfilm - Mijie Li, 2022)
  • Nyugati nyaralás (magyar krimivígjáték - Lévai Balázs, Tiszeker Dániel, 2022)
  • Magasságok és mélységek (magyar életrajzi dráma - Csoma Sándor, 2022)[23]
  • Az unoka (magyar thriller-filmdráma - Deák Kristóf, 2022)
  • Ruxx (román romantikus vígjátéksorozat, 8 epizód - Iulia Rugina, Octav Gheorghe, 2022)[24]
  • Tomi, Polli és a varázsfény / Tonda, Slávka a kouzelné světlo (cseh-magyar-szlovák animációs film - Filip Posivac, 2023)[25]
  • Hallasz engem? / Can You Hear Me? (magyar-ausztrál dokumentumfilm - Hegedűs Péter, 2023)[26]
  • A boldogság ügynöke (cseh-magyar-bhutáni dokumentumfilm - Arun Bhattarai, Zurbó Dorottya, 2024)[27]
  • Alvilág / Subteran (román bűnügyi sorozat, 6 epizód - Octav Gheorghe, Anca Miruna Lazarescu, 2024)[28]

Tánc-, színházi zenék

  • Vinnai András: Szóvirágok (Dumaszínház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, 2015.)[29]
  • Rekviem (táncelőadás, Feledi Project; 2016.)

Szimfonikus

  • Hősök útja (Path of the Extraordinary, 2006)

Jegyzetek

  1. Egyes helyeken tévesen Rendkívüliek ösvényeként jelent meg a mű címe
  1. Adam Balazs Archiválva 2017. február 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, radaris.com (hozzáférés: 2017. február 18.)
  2. Papp László: Gala Memorial Concert organized by the New York Area Coordinating Committee for the Commemoration of the 1956 Hungarian Revolution Archiválva 2016. április 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, gimagine.com - 2006. október
  3. Megnyerte a Berlinale fődíját Enyedi Ildikó filmje Archiválva 2017. február 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, hvg.hu - 2017. február. 18.
  4. Magyar származású hollywoodi zeneszerző komponál a Feledi Projectnek Archiválva 2017. február 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, marieclaire.hu - 2016. január 14.
  5. Szász Emese: Feledi János: „Félelmetes ráeszmélés volt” Archiválva 2017. február 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, fidelio.hu - 2016. január 7.
  6. MTI: Balázs Ádám zeneszerző sikere a sacramentói filmfesztiválon, kultura.hu - 2007. április 4.
  7. a b c Park City Film Music Festival 2012 past awards, pcfmf.com (hozzáférés: 2017. február 18.)
  8. The Filthy War - amerikai kalandfilm, 2007. port.hu
  9. Szíven szúrt ország - magyar fikciós dokumentumfilm, 2009. port.hu
  10. Keresztlécen - magyar dokumentumfilm, 2011. port.hu
  11. A legyőzhetetlenek. mafab.hu
  12. Inner Demons. mafab.hu
  13. Utóélet. mafab.hu
  14. Indexről a Discoveryre - az Attraktor készítőivel interjúztunk. index.hu
  15. The Man Who Was Thursday. mafab.hu
  16. A monostor gyermekei. mafab.hu
  17. Lili. mafab.hu
  18. Spirál. mafab.hu
  19. Hab. mafab.hu
  20. A feltaláló. mafab.hu
  21. Nagykarácsony. mafab.hu
  22. Így vagy tökéletes. mafab.hu
  23. Hallgass bele a Magasságok és mélységek filmzenéjébe!. magyar.film.hu
  24. Ruxx. mafab.hu
  25. Tomi, Polli és a varázsfény. mafab.hu
  26. Hallasz engem?. snitt.hu
  27. A boldogság ügynöke. mafab.hu
  28. Alvilág. mafab.hu
  29. Szóvirágok Archiválva 2017. február 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, fugeprodukcio.hu hozzáférés: 2017. február 18.)

Források

További információk

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

 

Prefix: a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9

Portal di Ensiklopedia Dunia