Bagossy Bertalan
Bagossy Bertalan (Szatmárnémeti, 1869. február 26. – Szatmárnémeti, 1950. március 12.) erdélyi magyar plébános, helytörténész. ÉleteSzatmárnémeti városában érettségizett, itt elvégezte a teológiát is.[1] 1891-ben pappá szentelték.[1] Fehérgyarmaton, valamint Szatmárnémetiben káplánként is munkálkodott.[1] 1895-ben tanítóképzői tanár lett, majd 1901-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett.[1] A szatmárnémeti Királyi Katolikus Főgimnázium tanára, majd 1914-ig igazgatója volt.[1] 1919-ben Krasznaterebes káplánja volt.[1] A Kölcsey Kör irodalmi szakosztályában elnöknek választották.[1] 1926 és 1942 között Túrterebesen plébánosként működött.[1] Így ír a település templomának elvételéről: „A báró a reformátusok közül fűnek fának pénzt ajánlott fel a templom eladása ára fejében, előbb 10, majd 20, végül 60 forintot is. Mivel senki sem állt kötélnek, német dragonyosokat hozatott a faluba, több jobbágyot megveretett, másokat tömlöcbe záratott. Átüzent a prédikátorhoz is, hogy adja át a templom kulcsát. Az azt felelte, hogy nem teheti, míg neki a Felséges Konzílium írásban meg nem parancsolja. Ekkor a Báró maga elé rendelte a papot és életveszélyesen megfenyegetve egyszerűen kiűzte a faluból. A pappal együtt szerteszét futott az egész falu. A báró pedig saját kezűleg fejszével betörte a templom ajtaját, azután pedig reteszt és lakatot téve rá, ismét bezárta azt. Történt pedig mindez az Úrnak 1744. Esztendeje második napján.”[2] MunkásságaMegírta Szatmár vármegye és a város történetét a Borovszky Samu szerkesztette Magyarország vármegyéi és városai c. monográfia-sorozat számára (1908–10); latin tankönyveket szerkesztett az I. világháború előtt; A jozefinizmus hatása és az erdélyi egyházmegyék küzdelme ezek ellenében c. tanulmánya Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene (Dicsőszentmárton, 1925) c. gyűjteményes kötetben jelent meg.[3] Művei (válogatás)
JegyzetekForrások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia