BNO-10 kódok listája
A betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló kódrendszer (BNO) 10. revíziója három karakteres tételeinek listája. Mivel minden lehetséges állapotot valahova be kell tudni sorolni, ezért lehetőség van az „egyéb meghatározott” és a külön megjelölés nélküli (k.m.n.), valamint a máshova nem osztályozott (m.n.o) kategóriák használatára is, amikor az adott csoporton belül a specifikus kategóriák egyikébe sem sorolható be a betegség. Bizonyos betegségeknél lehetőség van az elsődlegesen már más csoportba besorolt alapbetegség melletti betegség besorolására („kettős osztályozás”) ezek a felsorolásban csillaggal vagy kereszttel (*, †) vannak jelölve, és önállóan nem, csak kiegészítésként használhatók („kiegészítő kódok”). I. főcsoport – Fertőző és parazitás betegségek (A00-B99)Fertőző betegségek (A00-A09) A00 Kolera A01 Hastífusz és paratífusz A02 Egyéb salmonella fertőzések A03 Shigellosis A04 Egyéb baktériumok által okozott bélfertőzések A05 Egyéb baktériumok által okozott ételmérgezések A06 Amoebiasis A07 Egyéb protozoon bélbetegségek A08 Vírusos és egyéb meghatározott bélfertőzések A09 Feltételezetten fertőző eredetű hasmenés és gyomor- bélhurut Gümőkór (A15-A19) A15 Bakteriológiai és szövettani vizsgálattal igazolt légúti gümőkór A16 Légzőszervi gümőkór, bakteriologiai vagy szövettani vizsgalattal nem igazolt A17† Az idegrendszer gümőkórja A18 Egyéb szervek gümőkórja A19 Miliaris tuberkulózis Egyes bakteriális zoonosisok (A20-A28) A20 Pestis A21 Tularaemia A22 Lépfene A23 Brucellosis A24 Takonykór és melioidosis A25 Patkányharapás-lázak A26 Erysipeloid A27 Leptoszpirózis (Leptospirosis) A28 Egyéb, állatok terjesztette bakteriális betegségek m.n.o. Egyéb baktériumok által okozott betegségek (A30-A49) A30 Lepra[Hansen-betegség] A31 Egyéb myycobacteriumok által okozott fertőzés A32 Listeriosis A33 Tetanus neonatorum A34 Szülészeti tetanusz A35 Egyéb tetanusz A36 Diftéria (diphtheria) A37 Szamárköhögés (pertussis) A38 Vörheny (scarlatina) A39 Meningococcus fertőzés A40 Streptococcus septicaemia A41 Egyéb septicaemia A42 Actinomycosis A43 Nocardiosis A44 Bartonellosis A46 Orbánc A48 Egyéb baktériumok okozta betegségek m.n.o. A49 Baktérium által okozott betegség k.m.n. lokalizációban Főként szexuális úton terjedő fertőzések (A50-A64) A50 Veleszületett szifilisz A51 Korai szifilisz A52 Késői szifilisz A53 Egyéb és k.m.n. szifilisz A54 Kankós fertőzés (gonorrhoea) A55 Chlamydia limphogranuloma (venereum) A56 Szexuális úton terjedő, chlamydiák által okozott egyéb betegségek A57 Lágyfekély (ulcus molle) A58 Granuloma inguinale A59 Trichomoniasis A60 Herpeszvírus [herpes simplex] okozta anogenitalis fertőzés A63 Egyéb, főleg szexuális úton terjedő betegségek m.n.o. A64 Szexuális úton terjedő, nem meghatározott betegségek Egyéb, spirochaeták által okozott betegségek (A65-A69) A65 Nem-venereás szifilisz A66 Framboesia A67 Pinta [carate] A68 Visszatérő lázak A69 Egyéb spirochaeta fertőzések Egyéb, chlamydiák által okozott betegségek (A70-A74) A70 Chlamydia psittaci fertőzés A71 Trachoma A74 Chlamydiák által okozott egyéb betegségek Rickettsiosisok (A75-A79) A75 Kiütéses tífusz (typhus exanthematicus) A77 Foltos lázak [kullancs által terjesztett rickettsiosisok] A78 Q-láz A79 Egyéb rickettsiosisok A központi idegrendszer vírusfertőzései (A80-A89) A80 Heveny poliomyelitis A81 A központi idegrendszer slow-vírus fertőzései A82 Veszettség A83 Szúnyog által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás A84 Kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás A85 Egyéb vírusos agyvelőgyulladás m.n.o. A86 Vírusos agyvelőgyulladás k.m.n. A87 Vírusos agyhártyagyulladás A88 A központi idegrendszer egyéb vírusfertőzései m.n.o. A89 A központi idegrendszer vírusfertőzései k.m.n. Ízeltlábúak által terjesztett vírusos lázak és vírusos vérzéses lázak (A90-A99) A90 Dengue-láz [klasszikus dengue] A91 Haemorrhagiás dengue-láz A92 Egyéb, szúnyog által terjesztett vírusos láz A93 Egyéb ízeltlábúak által terjesztett vírusos láz, m.n.o. A94 Ízeltlábúak által terjesztett vírusos láz k.m.n. A95 Sárgaláz A96 Arenavirus haemorrhagiás láz A98 Egyéb vírusos haemorrhagiás lázak A99 Vírusos haemorrhagiás láz k.m.n. A bőr és a nyálkahártya elváltozásával járó virusfertőzések (B00-B09) B00 Herpeszvírus [Herpes simplex] fertőzések B01 Bárányhimlő B02 Övsömör [herpes zoster] B03 Himlő (variola vera) B04 Majomhimlő B05 Kanyaró B06 Rózsahimlő (rubeola) B07 Vírusos szemölcsök B08 A bőr és a nyálkahártya lézióival járó egyéb virusfertőzések m.n.o. B09 A bőr és nyálkahártya elváltozásaival járó vírusfertőzés k.m.n. Vírusos májgyulladás (hepatitis virosa) (B15-B19) B15 Heveny májgyulladás A B16 Heveny májgyulladás B B17 Egyéb vírusos heveny májgyulladás B18 Idült vírusos májgyulladás B19 Vírushepatitis k.m.n. Humán immunodeficiencia vírus [HIV] betegség (B20-B24) B20 Fertőző és parazitás betegségeket eredményező HIV-betegség B21 Rosszindulatú daganatokat eredményező HIV-betegség B22 Egyéb meghatározott betegségeket eredményező HIV-betegség B23 Egyéb állapotokat eredményező HIV-betegség B24 HIV-betegség k.m.n. Egyéb virusbetegségek (B25-B34) B25 Cytomegalia-virus betegség B26 Parotitis epidemica (mumpsz) B27 Mononucleosis infectiosa B30 Vírusos kötőhártya-gyulladás B33 Egyéb vírusos betegségek m.n.o. B34 Nem meghatározott lokalizációjú vírusfertőzés Mycosisok (B35-B49) B35 Dermatophytosis B36 Egyéb felületes mycosisok B37 Candidiasis B38 Coccidioidomycosis B39 Histoplasmosis B40 Blastomycosis B41 Paracoccidioidomycosis B42 Sporotrichosis B43 Chromomycosis és phaeomycoticus tályog B44 Aspergillosis B45 Cryptococcosis B46 Zygomycosis B47 Mycetoma B48 Egyéb mycosisok m.n.o. B49 Mycosis k.m.n. Protozoonok által okozott betegségek (B50-B64) B50 Plasmodium falciparum malária B51 Plasmodium vivax malária B52 Plasmodium malariae malária B53 Egyéb, parazitológiai vizsgálattal igazolt malária B54 Malária k.m.n. B55 Leishmaniasis B56 Afrikai trypanosomiasis B54 Chagas-betegség B58 Toxoplasmosis B59 Pneumocystosis B60 Egyéb protozoon betegségek m.n.o. B64 Protozoon betegség k.m.n. Helminthiasisok (B65-B83) B65 Shistosomiasis [bilharziasis] B66 Egyéb mételyfertőzések B67 Echinococcosis B68 Taeniasis B69 Cysticercosis B70 Diphyllobotriasis és sparganosis B71 Egyéb cestoda-fertőzések B72 Dracunculiasis B73 Onchocerciasis B74 Filariasis B75 Trichinellosis B76 Horogféreg-betegség B77 Ascariasis B78 Strongyloidosis B79 Trichuriasis B80 Enterobiasis B81 Egyéb bél-helminthiasisok m.n.o. B82 Bélparasitosis k.m.n. B83 Egyéb helminthiasisok Pediculosis, ascariasis és egyéb infesztációk (B85-B89) B85 Tetvesség és lapostetvesség B86 Rühesség (scabies) B87 Légylárva okozta fertőzések (myiasis) B88 Egyéb infesztációk B89 Parazita betegség k.m.n. A fertőző és élősdiek okozta betegségek következményei (B90-B94) B90 A gümőkór következményei B91 A gyermekbénulás következményei B92 A lepra következményei B94 Egyéb és k.m.n. fertőzések és élősdiek által okozott betegségek következményei * Baktériumok, vírusok és egyéb fertőző ágensek (B95-B97) B95 A streptococcus és staphylococcus, mint egyéb főcsoportokba tartozó betegségek kiváltó okai B96 Egyéb bakteriális ágensek, mint az egyéb főcsoportokba sorolt betegségek kiváltó okai B97 Vírusok, mint az egyéb főcsoportokba tartozó betegségek kiváltó okai Egyéb fertőző betegségek (B99) B99 Egyéb és k.m.n. fertőző betegségek II. főcsoport – Daganatok (C00-D48)Rosszindulatú daganatok (C00-C97) Az ajak, szájüreg és garat rosszindulatú daganatai (C00-C14) C00 Az ajak rosszindulatú daganata C01 A nyelvgyök rosszindulatú daganata C02 A nyelv egyéb és nem meghatározott részeinek rosszindulatú daganata C03 A fogíny rosszindulatú daganata C04 A szájfenék rosszindulatú daganata C05 A szájpad rosszindulatú daganata C06 A száj egyéb és nem meghatározott részeinek rosszindulatú daganata C07 A parotis rosszindulatú daganata C08 Egyéb és nem meghatározott nagyobb nyálmirigyek rosszindulatú daganata C09 A mandula rosszindulatú daganata C10 A szájgarat rosszindulatú daganata C11 Az orrgarat rosszindulatú daganata C12 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata C13 A hypopharynx rosszindulatú daganata C14 Rosszindulatú daganat az ajak, a szájüreg, a garat egyéb és rosszul meghatározott részein Az emésztőszervek rosszindulatú daganatai (C15-C26) C15 A nyelőcső rosszindulatú daganata C16 A gyomor rosszindulatú daganata C17 A vékonybél rosszindulatú daganata C18 A vastagbél rosszindulatú daganata C19 A szigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata C20 A végbél rosszindulatú daganata C21 A végbélnyílás és anus-csatorna rosszindulatú daganata C22 A máj és intrahepaticus epeutak rosszindulatú daganata C23 Az epehólyag rosszindulatú daganata C24 Az epeutak egyéb és nem meghatározott részeinek rosszindulatú daganata C25 A hasnyálmirigy rosszindulatú daganata C26 Egyéb és rosszul meghatározott emésztőszervek rosszindulatú daganata A légző és intrathoracalis szervek rosszindulatú daganatai (C30-C39) C30 Az orrüreg és a középfül rosszindulatú daganata C31 A melléküregek rosszindulatú daganatai C32 A gége rosszindulatú daganata C33 A légcső rosszindulatú daganata C34 A hörgő és tüdő rosszindulatú daganata C37 A csecsemőmirigy rosszindulatú daganata C38 A szív, a gátor és a mellhártya rosszindulatú daganata C39 A légzőszervek és a mellüregi szervek egyéb és rosszul meghatározott lokalizációjú rosszindulatú daganatai A csont és ízületi porc rosszindulatú daganatai (C40-C41) C40 A végtagok csontjának és ízületi porcának rosszindulatú daganata C41 Egyéb és nem meghatározott elhelyezkedésű csont és ízületi porc rosszindulatú daganata Melanoma és a bőr egyéb rosszindulatú daganatai (C43-C44) C43 A bőr rosszindulatú melanomája C44 A bőr egyéb rosszindulatú daganata A mesothelialis és lágyszövetek rosszindulatú daganatai (C45-C49) C45 Mesothelioma C46 Kaposi-sarcoma C47 A perifériás idegek és az autonóm idegrendszer rosszindulatú daganata C48 Hashártya és retroperitoneum rosszindulatú daganata C49 Egyéb kötőszövet és lágyrészek rosszindulatú daganata Az emlő rosszindulatú daganata (C50) C50 Az emlő rosszindulatú daganata A női nemi szervek rosszindulatú daganatai (C51-C58) C51 A szeméremtest rosszindulatú daganata C52 A hüvely rosszindulatú daganata C53 A méhnyak rosszindulatú daganata C54 A méhtest rosszindulatú daganata C55 A méh nem meghatározott részének rosszindulatú daganata C56 A petefészek rosszindulatú daganata C57 A női nemi szervek egyéb, nem meghatározott részének rosszindulatú daganata C58 A méhlepény rosszindulatú daganata A férfi nemi szervek rosszindulatú daganatai (C60-C63) C60 A hímvessző rosszindulatú daganata C61 A prostata rosszindulatú daganata C62 A here rosszindulatú daganata C63 Egyéb és nem meghatározott férfi nemi szervek rosszindulatú daganata A húgyrendszer rosszindulatú daganatai (C64-C68) C64 A vese rosszindulatú daganata, kivéve a vesemedencét C65 A vesemedence rosszindulatú daganata C66 A húgyvezetéki rosszindulatú daganata C67 A húgyhólyag rosszindulatú daganata C68 Egyéb és nem meghatározott húgyszervek rosszindulatú daganata A szem, agy és központi idegrendszer egyéb részeinek rosszindulatú daganatai (C69-C72) C69 A szem és függelékei rosszindulatú daganata C70 Az agyburkok rosszindulatú daganata C71 Az agy rosszindulatú daganata C72 A gerincvelő, az agyidegek és a központi idegrendszer egyéb részeinek rosszindulatú daganata A pajzsmirigy és egyéb endokrin mirigyek rosszindulatú daganatai (C73-C75) C73 A pajzsmirigy rosszindulatú daganata C74 A mellékvese rosszindulatú daganata C75 Egyéb endokrin mirigyek és járulékos szövetek rosszindulatú daganata Rosszul meghatározott, másodlagos és nem meghatározott lokalizációjú rosszindulatú daganatok (C76-C80) C76 Egyéb rosszul meghatározott lokalizációk rosszindulatú daganata C77 A nyirokcsomók másodlagos és nem meghatározott rosszindulatú daganata C78 A légzőszervek és emésztőszervek másodlagos rosszindulatú daganata C79 Egyéb lokalizációk másodlagos rosszindulatú daganata C80 Rosszindulatú daganat a lokalizáció meghatározása nélkül A nyirok- és vérképzőszervek és rokon szövetek rosszindulatú daganatai (C81-C96) C81 Hodgkin-kór C82 Follicularis [nodularis] non-Hodgkin lymphoma C83 Diffúz non-Hodgkin lymphoma C84 Perifériás és cutan T-sejtes lymphomák C85 A non-Hodgkin lymphoma egyéb és k.m.n. típusai C88 Rosszindulatú immunoproliferativ betegségek C90 Myeloma multiplex és plasmasejtes rosszindulatú daganatok C91 Lymphoid leukaemia C92 Myeloid leukaemia C93 Monocytás leukaemia C94 Egyéb meghatározott sejttípusú leukaemia C95 Meghatározatlan sejttípusú leukaemia C96 A nyirok-, a vérképző- és kapcsolódó szövetek egyéb és meghatározatlan rosszindulatú daganata Független (elsődleges) többszörös lokalizációjú rosszindulatú daganatok (C97) C97 Független többszörös lokalizációk (elsődleges) rosszindulatú daganata In situ daganatok (D00-D09) D00 A szájüreg, a nyelőcső és a gyomor in situ carcinomája D01 Egyéb és nem meghatározott emésztőszervek in situ carcinomája D02 A középfül és a légzőrendszer in situ carcinomája D03 Melanoma in situ D04 A bőr in situ rákja D05 Az emlő in situ carcinomája D06 A méhnyak in situ carcinomája D07 Egyéb megnevezett, valamint meghatározatlan nemi szervek in situ carcinomája D09 Egyéb meghatározott és k.m.n. lokalizációju in situ carcinoma Jóindulatú daganatok (D10-D36) D10 A száj és a garat jóindulatú daganata D11 A nagy nyálmirigyek jóindulatú daganata D12 A vastagbél, a végbél, a végbélnyílás és anus-csatorna jóindulatú daganata D13 Az emésztőrendszer egyéb és rosszul meghatározott részének jóindulatú daganata D14 A középfül és légzőszervek jóindulatú daganata D15 Egyéb és meghatározatlan mellüregi szervek jóindulatú daganata D16 A csont és ízületi porc jóindulatú daganata D17 Jóindulatú zsírdaganatok D18 Haemangioma és lymphangioma bármely lokalizációban D19 A mesothelialis szövet jóindulatú daganata D20 A peritoneum és retroperitoneum lágyszövetének jóindulatú daganata D21 A kötőszövet és lágyszövet egyéb jóindulatú daganatai D22 Festéksejtes naevusok D23 A bőr egyéb jóindulatú daganatai D24 Az emlő jóindulatú daganata D25 A méh simaizom-daganata D26 A méh egyéb jóindulatú daganata D27 A petefészek jóindulatú daganata D28 A női nemi szervek egyéb és k.m.n. jóindulatú daganata D29 A férfi nemi szervek jóindulatú daganata D30 A húgyszervek jóindulatú daganata D31 A szem és függelékei jóindulatú daganata D32 Az agy- és gerincburkok jóindulatú daganata D33 Az agy és központi idegrendszer egyéb részeinek jóindulatú daganata D34 A pajzsmirigy jóindulatú daganata D35 Egyéb meghatározott és meghatározatlan endokrin mirigy jóindulatú daganatai D36 Egyéb meghatározott és meghatározatlan lokalizációjú daganatok Bizonytalan vagy ismeretlen viselkedésű daganatok (D37-D48) D37 A szájüreg és az emésztőszervek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata D38 A középfül, a légző- és mellkasi szervek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata D39 A női nemi szervek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata D40 A férfi nemi szervek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata D41 A húgyszervek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata D42 Az agyburkok bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata D43 Az agy és központi idegrendszer bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata D44 Az endokrin mirigyek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata D45 Polycythaemia vera D46 Myelodysplasiás szindrómák D47 A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata D48 Egyéb és k.m.n. lokalizációk bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata III. főcsoport – A vér és a vérképző szervek betegségei és az immunrendszert érintő bizonyos rendellenességek (D58-D89)Táplálkozási anaemiák (D50-D53) D50 Vashiányos anaemia D51 B-12 vitaminhiány anaemia D52 Folsavhiány anaemia D53 Egyéb táplálkozási anaemiák Haemolyticus anaemiák (D55-D59) D55 Enzim rendellenességek okozta anaemia D56 Thalassaemia D57 Sarlósejtes rendellenességek D58 Egyéb örökletes haemolyticus anaemiák D59 Szerzett haemolyticus anaemia Aplasticus és egyéb anaemiák (D60-D64) D60 Szerzett vörösvérsejt aplasia [erythroblastopenia] D61 Egyéb aplasticus anaemiák D62 Akut vérzés utáni anaemia D63* Anaemia máshova osztályozott krónikus betegségekben D64 Egyéb anaemiák Véralvadási defektusok, purpura és egyéb vérzéses állapotok (D65-D69) D65 Disszeminált intravascularis koaguláció [defibrinációs szindróma] D66 Örökletes VIII-as faktor hiány D67 A IX-es aktor örökletes zavarai D68 Egyéb alvadási zavarok D69 Purpura és egyéb vérzéses állapotok A vér és a vérképző szervek egyéb betegségei (D70-D77) D70 Agranulocytosis D71 Polymorphonuclearis neutrophilek funkcionális zavarai D72 Fehérvérsejtek egyéb rendellenességei D73 A lép betegségei D74 Methaemoglobinaemia D75 A vér és a vérképző szervek egyéb betegségei D76 A lymphoreticularis szöveteket és reticulohistiocyta rendszert érintő bizonyos betegségek D77* A vér és vérképző szervek egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben Az immunmechanizmust érintő bizonyos rendellenességek (D80-D89) D80 Immunhiány főként antitest defektusokkal D81 Kevert immunhiányok D82 Immunhiány egyéb jelentős defektusokhoz társulva D83 Közönséges kevert immunhiány D84 Egyéb immunhiányok D86 Sarcoidosis D89 Az immunrendszert érintő egyéb rendellenességek m.n.o. IV. főcsoport – Endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (E00-E90)A pajzsmirigy rendellenességei (E00-E07) E00 Veleszületett jódhiány tünetegyüttes E01 Jódhiánnyal összefüggő pajzsmirigy rendellenességek és rokon állapotok E02 Szubklinikai jódhiány-hypothyreosis E03 Egyéb hypothyreosis E04 Egyéb nem-toxikus golyva E05 Thyreotoxicosis [hyperthyreosis] E06 Pajzsmirigy gyulladás E07 A pajzsmirigy egyéb betegségei Diabetes mellitus (E10-E14) E10 Inzulin dependens cukorbetegség E11 Nem inzulin dependens cukorbetegség E12 Malnutritiohoz társuló cukorbetegség E13 Egyéb megjelölt cukorbaj E14 Cukorbetegség k.m.n. A cukoranyagcsere szabályozás és hasnyálmirigy belső elválasztás egyéb rendellenességei (E15-E16) E15 Nem-diabeteses hypoglycaemiás coma E16 A hasnyálmirigy belső elválasztású működésének egyéb zavarai Egyéb endokrin mirigyek rendellenességei (E20-E35) E20 Hypoparathyreosis E21 A mellékpajzsmirigy túlműködése és egyéb betegségei E22 Az agyalapi mirigy túlműködése E23 Az agyalapi mirigy csökkent működése és egyéb rendellenességei E24 Cushing-szindróma E25 Adrenogenitalis szindrómák E26 Hyperaldosteronismus E27 A mellékvese egyéb betegségei E28 A petefészek működési zavarai E29 A here működészavarai E30 A nemi érés zavarai m.n.o. E31 Több endokrin szerv kóros működése E32 A csecsemőmirigy betegségei E33 Egyéb endokrin rendellenességek E35* A belső elválasztású mirigyek zavarai máshova osztályozott betegségekben Malnutritio (E40-E46) E40 Kwashiorkor E41 Táplálkozási marasmus E42 Marasmussal társuló kwashiorkor E43 Súlyos fehérje- és energiahiányos alultápláltság k.m.n. E44 Enyhe és közepes fehérje-energia hiányos alultápláltság E45 Fejlődés visszamaradás fehérje- és energiahiányos alultápláltság miatt E46 Fehérje- és energiahiányos alultápláltság k.m.n. Egyéb táplálkozási hiánybetegségek (E50-E64) E50 A-vitamin hiány E51 Thiamin hiány E52 Niacin hiány [pellagra] E53 Egyéb B-vitaminok hiánya E54 Ascorbinsav hiány E55 D-vitamin hiány E56 Egyéb vitaminhiányok E58 Táplálkozási calcium-hiány E59 Táplálkozási szelén-hiány E60 Táplálkozási cink-hiány E61 Egyéb nyomelemek hiánya E63 Egyéb táplálkozási hiányállapotok E64 Az alultápláltság és egyéb táplálkozási hiányállapotok következményei Obesitas és egyéb túltápláltság (E65-E68) E65 Helyi zsírlerakódás E66 Elhízás E67 Egyéb túltápláltság E68 A túltápláltság következményei Anyagcsere rendellenességek (E70-E90) E70 Az aromás aminosavak anyagcseréjének zavarai E71 Az oldalláncos aminosavak és zsírsavak anyagcseréjének rendellenességei E72 Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei E73 Laktóz intolerancia E74 A szénhidrát anyagcsere egyéb rendellenességei E75 A sphingolipid anyagcsere rendellenességei és a zsírtárolás egyéb betegségei E76 A glycosaminoglycan anyagcsere rendellenességei E77 A glycoprotein anyagcsere rendellenességei E78 A lipoprotein anyagcsere rendellenességei és egyéb lipidaemiák E79 A purin és pirimidin anyagcsere rendellenességei E80 A porphyrin és bilirubin anyagcsere zavarai E83 Az ásványi anyagcsere zavarai E84 Fibrosis cystica E85 Amyloidosis E86 A testnedvek csökkenése, volumenhiány E87 A folyadék- és elektrolit-háztartás, valamint a savbázis egyensúly egyéb zavarai E88 Egyéb anyagcsere rendellenességek E89 Beavatkozás utáni endokrin és anyagcsere betegségek m.n.o. E90* Táplálkozási és anyagcsere zavarok máshova osztályozott betegségekben V. főcsoport – Mentális- és viselkedészavarok (F00-F99)Organikus és szimptómatikus mentális zavarok (F00-F09) F00* Dementia Alzheimer-betegségben F01 Vascularis dementia F02* Dementia egyéb, máshova osztályozott betegségekben F03 Nem meghatározott dementia F04 Organikus amnesztikus szindróma, amelyet alkohol vagy más pszichoaktiv szer okozott F05 Delirium, amelyet nem alkohol vagy más pszichoaktiv szer okozott F06 Egyéb mentális rendellenességek, amelyeket agyi károsodás és diszfunkció vagy testi megbetegedés okozott F07 Agyi betegség, károsodás és diszfunkció által okozott személyiség- és viselkedészavarok F09 Nem meghatározott organikus vagy szimptomatikus mentális rendellenesség Pszichoaktiv szer használata által okozott mentális és viselkedészavarok (F10-F19) F10 Alkohol okozta mentális- és viselkedészavarok F11 Opiátok használata okozta mentális- és viselkedészavarok F12 Cannabis és származékai okozta mentális- és viselkedészavarok F13 Nyugtatók és altatók használata okozta mentális- és viselkedészavarok F14 Kokain használata által okozott mentális- és viselkedészavarok F15 Egyéb stimulánsok használata által okozott mentális- és viselkedészavarok, beleértve a koffeint F16 Hallucinogének használata által okozott mentális- és viselkedészavarok F17 Dohányzás okozta mentális- és viselkedészavarok F18 Illékony oldószerek okozta mentális- és viselkedészavarok F19 Többféle drog és egyéb pszichoaktiv anyagok használata okozta mentális- és viselkedészavarok Schizophrenia, schizotypiás és paranoid (delusiv) rendellenességek (F20-F29) F20 Schizophrenia F21 Schizotypiás rendellenességek F22 Perzisztens delusionalis rendellenességek F23 Akut és átmeneti pszichotikus rendellenességek F24 Indukált delusionalis rendellenességek F25 Schizoaffektiv rendellenességek F28 Egyéb nem organikus pszichotikus rendellenességek F29 Nem organikus pszichózis k.m.n. Hangulatzavarok [affektiv rendellenességek] (F30-F39) F30 Mániás epizód F31 Bipoláris affektiv zavar F32 Depressziós epizód F33 Ismétlődő depressziós rendellenesség F34 Perzisztáló hangulati [affektiv] rendellenességek F38 Egyéb hangulati [affektiv] rendellenességek F39 Nem meghatározott hangulati [affektiv] rendellenességek Neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform rendellenességek (F40-F48) F40 Fóbiás szorongásos rendellenességek F41 Egyéb szorongásos rendellenességek F42 Obszesszív-kompulziv rendellenesség F43 Súlyos stressz által kiváltott reakció és alkalmazkodási rendellenességek F44 Disszociativ [konverziós] rendellenességek F45 Szomatoform rendellenességek F48 Egyéb neurotikus rendellenességek Viselkedészavar-szindrómák, fiziológiai zavarokkal és fizikai tényezőkkel társulva (F50-F59) F50 Evési zavarok F51 Nem organikus alvási rendellenességek F52 Szexuális diszfunkció, amelyet nem szervi rendellenesség vagy betegség okozott F53 Mentális és viselkedészavarok a gyermekágyhoz társulva, m.n.o. F54 Pszichológiai tényezők és viselkedésformák, amelyek máshova osztályozott rendellenességekhez vagy betegségekhez társulnak F55 Dependenciát nem okozó anyagok abúzusa F59 Nem meghatározott magatartási szindrómák, amelyek fiziológiai zavarokkal és fizikai faktorokkal társulnak A felnőtt személyiség és viselkedés rendellenességei (F60-F69) F60 Specifikus személyiségi rendellenességek F61 Kevert és egyéb személyiségzavarok F62 Tartós személyiség-változások, melyek nem tulajdoníthatók agyi károsodásnak vagy betegségnek F63 Szokási és impulzus rendellenességek F64 A nemi identitás zavarai F65 A szexuális preferencia rendellenességei F66 A szexuális fejlődéshez és orientációhoz társuló pszichológiai és viselkedési rendellenességek F68 A felnőtt személyiség és viselkedés egyéb rendellenességei F69 A felnőtt személyiség és viselkedés k.m.n. rendellenességei Mentális retardáció (F70-F79) F70 Enyhe mentális retardáció F71 Közepes mentális retardáció F72 Súlyos mentális retardáció F73 Igen súlyos mentális retardáció F78 Egyéb mentális retardáció F79 Mentális retardáció k.m.n. A pszichés fejlődés rendellenességei (F80-F89) F80 A beszéd és a beszédnyelv specifikus fejlődési rendellenességei F81 Az iskolai teljesítmény specifikus fejlődési rendellenességei F82 A motoros funkció specifikus fejlődési rendellenességei F83 Kevert specifikus fejlődési zavarok F84 Pervaziv fejlődési zavarok F88 A pszichológiai fejlődés egyéb rendellenességei F89 A pszichológiai fejlődés rendellenessége k.m.n. Viselkedési és emocionális rendellenességek, rendszerint gyermek- vagy serdülőkori kezdettel (F90-F98) F90 Hiperkinetikus zavarok F91 Magatartási zavarok F92 Kevert magatartási és emocionális zavarok F93 Jellegzetesen gyermekkorban kezdődő emocionális zavarok F94 A szocializáció jellegzetesen gyermek- és serdülőkorban kezdődő zavarai F95 Tic F98 Egyéb, rendszerint gyermek- és serdülőkorban kezdődő viselkedési és emocionális rendellenességek Nem meghatározott mentális rendellenesség (F99) F99 Másként nem meghatározott mentális rendellenesség VI. főcsoport – Az idegrendszer betegségei (G00-G99)A központi idegrendszer gyulladásos betegségei (G00-G09) G00 Baktériumok okozta agyhártyagyulladás m.n.o. G01* Agyhártyagyulladás máshova osztályozott bakteriális betegségekben G02* Agyhártyagyulladás egyéb, máshova osztályozott fertőző és parazitás betegségekben G03 Egyéb, nem meghatározott eredetű agyhártyagyulladás G04 Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis G05* Encephalitis, myelitis és encephalomyelitis máshova osztályozott betegségekben G06 Koponyaűri és gerinccsatornai tályog és granuloma G07* Intracranialis és intraspinalis tályog és granuloma máshova osztályozott betegségekben G08 Koponyaűri és gerinccsatornai phlebitis és thrombophlebitis G09 A központi idegrendszer gyulladásos megbetegedéseinek következményei A központi idegrendszert elsődlegesen érintő szisztémás sorvadások (G10-G13) G10 Huntington-kór G11 Öröklődő ataxia G12 Gerincvelői izomsorvadás és rokon szindrómák G13* Elsődlegesen a központi idegrendszert érintő szisztémás sorvadások máshova osztályozott betegségekben Extrapyramidalis és mozgási rendellenességek (G20-G26) G20 Parkinson-kór G21 Másodlagos parkinsonismus G22* Parkinsonismus máshova osztályozott betegségekben G23 A törzsducok egyéb elfajulásos betegségei G24 Tonuszavar (dystonia) G25 Egyéb extrapyramidalis és mozgási rendellenességek G26* Extrapyramidalis és mozgási rendellenességek máshova osztályozott betegségekben Az idegrendszer egyéb degenerativ betegségei (G30-G32) G30 Alzheimer-kór G31 A központi idegrendszer egyéb elfajulásos betegségei m.n.o. G32* Az idegrendszer egyéb degenerativ elváltozásai máshova osztályozott betegségekben A központi idegrendszer demyelinisatiós betegségei (G35-G37) G35 Sclerosis multiplex G36 Egyéb heveny, disszeminált demyelinisatio G37 A központi idegrendszer egyéb demyelinisatiós megbetegedései Epizodikus és paroxysmalis rendellenességek (G40-G47) G40 Epilepszia G41 Status epilepticus G43 Migrén G44 Egyéb fejfájás szindrómák G45 Átmeneti agyi ischaemiás attakok (TIA) és rokonszindrómák G46* Agyi érszindrómák cerebrovascularis betegségekben G47 Alvászavarok Ideg, ideggyök és plexus rendellenességek (G50-G59) G50 A n.trigeminus rendellenességei G51 A n.facialis rendellenességei G52 Egyéb agyideg betegségek G53* Agyideg rendellenességek máshova osztályozott betegségekben G54 Ideg-gyök és- fonat (plexus) rendellenességek G55* Ideggyök és plexus kompressziók máshova osztályozott betegségekben G56 Felső végtagi mononeuropathiák G57 Az alsó végtag mononeuropathiái G58 Egyéb mononeuropathiák G59* Mononeuropathia máshova osztályozott betegségekben Polyneuropathiák és a perifériás idegrendszer egyéb rendellenességei (G60-G64) G60 Örökletes és idiopathiás idegbántalom G61 Gyulladásos polyneuropathia G62 Egyéb polyneuropathiák G63* Polyneuropathia máshova osztályozott betegségekben G64 A környéki idegrendszer egyéb megbetegedései A myoneuralis junkció és az izomzat betegségei (G70-G73) G70 Myasthenia gravis és egyéb myoneuralis rendellenességek G71 Elsődleges izombetegségek G72 Egyéb izombántalmak G73* A myoneuralis junkció és izmok megbetegedései máshova osztályozott betegségekben Agyi bénulás és egyéb bénulásos szindrómák (G80-G83) G80 Csecsemőkori agyi bénulás G81 Féloldali bénulás (hemiplegia) G82 Kétoldali alsó végtag bénulás (paraplegia) és tetraplegia G83 Egyéb bénulásos szindrómák Az idegrendszer egyéb rendellenességei (G90-G99) G90 Az autonóm idegrendszer rendellenességei G91 Vízfejűség (hydrocephalus) G92 Toxikus encephalopathia G93 Egyéb agyi megbetegedések G94* Az agy egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben G95 A gerincvelő egyéb megbetegedései G96 A központi idegrendszer egyéb betegségei G97 Beavatkozások utáni idegrendszeri rendellenességek m.n.o. G98 Az idegrendszer m.n.o. egyéb rendellenességei G99* Az idegrendszer egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben VII. főcsoport – A szem és függelékeinek betegségei (H00-H59)A szemhéj, könnyszervek és szemgödör betegségei (H00-H06) H00 Árpa és jégárpa H01 A szemhéj egyéb gyulladása H02 A szemhéj egyéb rendellenességei H03* A szemhéj rendellenességei máshova osztályozott betegségekben H04 A könnyszervek rendellenességei H05 A szemgödör rendellenességei H06* A könnyszerv rendellenességei máshova osztályozott betegségekben A kötőhártya betegségei (H10-H13) H10 Kötőhártyagyulladás H11 A kötőhártya egyéb rendellenességei H13* A kötőhártya rendellenességei máshova osztályozott betegségekben Az ín-, szaru- és szivárványhártya és a sugártest betegségei (H15-H22) H15 Az ínhártya rendellenességei H16 Szaruhártyagyulladás H17 Szaruhártya hegek és homályok H18 A szaruhártya egyéb elváltozásai H19* Az ínhártya és a szaruhártya rendellenességei máshova osztályozott betegségekben H20 Iridocyclitis H21 A szivárványhártya és sugártest egyéb rendellenességei H22* A szivárványhártya és a sugártest rendellenességei máshova osztályozott betegségekben A szemlencse betegségei (H25-H28) H25 Öregkori szürkehályog H26 Egyéb szürkehályog H27 A lencse egyéb rendellenességei H28* Szürkehályog és más lencse-rendellenességek máshova osztályozott betegségekben Az ér és ideghártya betegségei (H30-H36) H30 Ér- ideghártyagyulladás (choriorotinitis) H31 Az érhártya egyéb rendellenességei H32* Chorioretinealis rendellenességek máshova osztályozott betegségekben H33 Ideghártya leválások és szakadások H34 Ideghártya ereinek elzáródásai H35 Ideghártya egyéb betegségei H36* Ideghártya elváltozások máshova osztályozott betegségekben Zöldhályog (glaucoma) (H40-H42) H40 Zöldhályog H42* Zöldhályog máshova osztályozott betegségekben Az üvegtest és a szemgolyó betegségei (H43-H45) H43 Az üvegtest rendellenességei H44 A szemgolyó rendellenességei H45* Üvegtest és szemgolyó elváltozások máshova osztályozott betegségekben A látóideg és a látópályák betegségei (H46-H48) H46 Látóideg gyulladás H47 Látóideg és látópálya egyéb rendellenességei H48* Látóideg és látópálya elváltozások máshova osztályozott betegségekben A szemizmok, binocularis szemmozgás, az alkalmazkodás és fénytörés betegségei (H49-H52) H49 Bénulásos kancsalság H50 Egyéb kancsalság H51 A binocularis szemmozgás egyéb rendellenességei H52 Fénytörési és alkalmazkodási rendellenességek Látászavarok és vakság (H53-H54) H53 Látászavarok H54 Vakság és csökkentlátás A szem és függelékeinek egyéb rendellenességei (H55-H59) H55 Nystagmus és egyéb irreguláris szemmozgások H57 A szem és függelékeinek egyéb rendellenességei H58* A szem és függelékeinek rendellenességei máshova osztályozott betegségekben H59 Beavatkozás utáni szem és szemfüggelék rendellenességek m.n.o. VIII. főcsoport – A fül és a csecsnyúlvány megbetegedései (H60-H95)A külső fül betegségei (H60-H62) H60 Külsőfül-gyulladás H61 A külső fül egyéb betegségei H62* Külsőfül rendellenességek máshova osztályozott betegségekben A középfül és a csecsnyúlvány betegségei (H65-H75) H65 A középfül nem gennyes gyulladásai H66 Gennyes és k.m.n. középfülgyulladás H67* Középfülgyulladás máshova osztályozott betegségekben H68 Az Eustach-kürt gyulladása és elzáródása H69 Az Eustach-kürt egyéb betegségei H70 Csecsnyúlvány-gyulladás és azzal összefüggő állapotok H71 A középfül cholesteatomája H72 A dobhártya átfúródása H73 A dobhártya egyéb betegségei H74 A középfül és csecsnyúlvány egyéb betegségei H75* Egyéb középfül- és csecsnyulvány betegségek máshova osztályozott betegségekben A belső fül betegségei (H80-H83) H80 Otosclerosis H81 A vestibularis működés rendellenességei H82* Szédüléses szindrómák máshova osztályozott betegségekben H83 A belsőfül egyéb betegségei A fül egyéb betegségei (H90-H95) H90 Vezetéses típusú és idegi eredetű hallásvesztés H91 Egyéb hallásvesztés H92 Fülfájás és fülfolyás H93 A fül egyéb, máshova nem osztályozott betegségei H94* Egyéb fül-rendellenességek máshova osztályozott betegségekben H95 A fül és csecsnyúlvány beavatkozás utáni rendellenességei m.n.o. IX. főcsoport – A keringési rendszer betegségei (I00-I99)Heveny reumás láz (I00-I02) I00 Reumás láz a szív érintettségének említése nélkül I01 Reumás láz a szív érintettségével I02 Reumás vitustánc (chorea) Idült reumás szívbetegségek (I05-I09) I05 A kéthegyű billentyű reumás betegségei I06 Az aortabillentyű reumás betegségei I07 A háromhegyű billentyű reumás betegségei I08 Többszörös billentyűbetegségek I09 Egyéb reumás szívbetegségek Magas vérnyomás (hypertensiv) betegségek (I10-I15) I10 Magasvérnyomás-betegség (elsődleges) I11 Hypertensiv szívbetegség I12 Hypertensiv vesebetegség I13 Magasvérnyomás eredetű szív- és vesebetegség I15 Másodlagos hypertonia Ischaemiás szívbetegség (I20-I25) I20 Angina pectoris I21 Heveny szívizomelhalás I22 Ismétlődő szívizomelhalás I23 Heveny szívizomelhalást követő bizonyos egyidejű szövődmények I24 Egyéb heveny ischaemiás szívbetegségek I25 Idült ischaemiás szívbetegség Cor pulmonale és a tüdőkeringés betegségei (I26-I28) I26 Tüdőembólia I27 Egyéb tüdőeredetű szívbetegségek I28 A tüdőerek egyéb betegségei A szívbetegség egyéb formái (I30-I52) I30 Heveny szívburokgyulladás I31 A szívburok egyéb betegségei I32* Szívburokgyulladás máshova osztályozott betegségekben I33 Heveny és félheveny szív-belhártyagyulladás I34 A kéthegyű billentyű nem reumás betegségei I35 Az aortabillentyű nem reumás betegségei I36 A háromhegyű billentyű nem reumás rendellenességei I37 A pulmonalis billentyű rendellenességei I38 Szívbelhártya-gyulladás, billentyű nem meghatározott I39* Szív-belhártyagyulladás és szívbillentyű rendellenességek máshova osztályozott betegségekben I40 Heveny szívizomgyulladás I41* Szívizomgyulladás máshova osztályozott betegségekben I42 Cardiomyopathia I43* Cardiomyopathia máshova osztályozott betegségekben I44 Pitvar-kamrai és bal Tavara-szár-blokk I45 Egyéb ingervezetési zavarok I46 Szívmegállás I47 Paroxysmalis tachycardia I48 Pitvari fibrillatio és flutter I49 Egyéb ritmuszavarok I50 Szívelégtelenség I51 Szövődmények és rosszul meghatározott szívbetegségek I52* Egyéb szívrendellenességek máshova osztályozott betegségekben Cerebrovascularis betegségek (I60-I69) I60 Pókhálóhártya alatti vérzés I61 Agyállományi vérzés I62 Egyéb nem traumás koponyaűri vérzés I63 Agyi infarktus I64 Szélütés (stroke), nem vérzésnek vagy infarktusnak minősítve I65 A praecerebralis artériák agyi infarktust nem okozó elzáródása és szűkülete I66 Az agyi artériák agyi infarktust nem okozó elzáródása és szűkülete I67 Egyéb cerebrovascularis betegségek I69 Cerebrovascularis betegségek következményei Az artériák, arteriolák és hajszálerek betegségei (I70-I79) I70 Atherosclerosis I71 Aorta-aneurysma és dissectio I72 Egyéb aneurysma I73 Egyéb perifériás érbetegségek I74 Artériás embólia és thrombosis I77 Az artériák és arteriolák egyéb rendellenességei I78 A hajszálerek betegségei I79* Az artériák, arteriolák és kapillárisok rendellenességei máshova osztályozott betegségekben A viszerek, nyirokerek és nyirokcsomók máshol nem osztályozott betegségei (I80-I89) I80 Phelebitis és thrombophlebitis I81 Kapuvéna thrombosis I82 Egyéb visszeres embólia és thrombosis I83 Az alsó végtag visszértágulatai I84 Aranyér (nodus haemorrhoidalis) I85 Nyelőcső varicositas I86 Egyéb lokalizációjú varicositas I87 A viszerek egyéb betegségei I88 Nem specifikus nyirokcsomó-gyulladás I89 A nyirokerek és nyirokcsomók egyéb nem fertőzéses rendellenességei A keringési rendszer egyéb, nem meghatározott betegségei (I95-I99) I95 Alacsony vérnyomás I97 A keringési rendszer beavatkozást követő rendellenességei, m.n.o. I98* A keringési rendszer egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben I99 A keringési rendszer egyéb és nem meghatározott rendellenességei X. főcsoport – A légzőrendszer betegségei (J00-J99)Heveny felső légúti fertőzések (J00-J06) J00 Heveny orr-garatgyulladás [meghűlés] J01 Heveny melléküreggyulladás J02 Heveny garatgyulladás J03 Heveny mandulagyulladás J04 Heveny gége- és légcsőgyulladás J05 Heveny obtruktiv laryngitis [croup] és epiglottitis J06 Felső légúti fertőzések több és nem meghatározott helyen Influenza és tüdőgyulladás (J10-J18) J10 Identifikált influenzavirus okozta influenza J11 Influenza, virus nem identifikált J12 Vírusos tüdőgyulladás m.n.o. J13 Streptococcus pneumoniae okozta tüdőgyulladás J14 Haemophilus influenzae okozta tüdőgyulladás J15 Bakteriális tüdőgyulladás m.n.o. J16 Egyéb fertőző organizmusok okozta tüdőgyulladás m.n.o. J17* Tüdőgyulladás máshova osztályozott betegségekben J18 Tüdőgyulladás, kórokozó nem meghatározott Egyéb heveny alsó légúti fertőzések (J20-J22) J20 Heveny hörghurut J21 Heveny bronchiolitis J22 Nem meghatározott alsó légúti fertőzés A felső légutak egyéb betegségei (J30-J39) J30 Vasomotor és allergiás rhinitis J31 Idült rhinitis, nasopharyngitis és pharyngitis J32 Idült melléküreggyulladás J33 Orrpolypus J34 Az orr és orr-melléküregek egyéb rendellenességei J35 A garat és orrmandulák idült betegségei J36 Mandula körüli tályog J37 Idült laryngitis és laryngotracheitis J38 A hangszalagok és gége máshova nem osztályozott betegségei J39 A felső légutak egyéb betegségei Idült alsó légúti betegségek (J40-J47) J40 Bronchitis, nem hevenynek vagy idültnek meghatározva J41 Egyszerű és mucopurulens idült bronchitis J42 Nem meghatározott idült bronchitis J43 Emphysema J44 Egyéb idült obstruktiv tüdőbetegség J45 Asztma J46 Status asthmaticus Külső tényezők okozta tüdőbetegségek (J60-J70) J60 Szénbányászok pneumonoconiosisa J61 Azbeszt és egyéb ásványi rostok okozta pneumonoconiosis J62 Kvarctartalmú por okozta pneumonoconiosis J63 Pneumonoconiosis egyéb szervetlen poroktól J64 Nem meghatározott pneumonoconiosis J65 Gümőkórral társul pneumonoconiosis J66 Meghatározott szerves por okozta légúti betegség J67 Túlérzékenységi pneumonitis szerves portól J68 Légzőszervi állapotok vegyszerek, gázok, füstök és gőzök belégzésétől J69 Pneumonitis szilárd anyagoktól és folyadékoktól J70 Légzőszervi állapotok egyéb külső ágensektől Egyéb légzőrendszeri betegségek, amelyek főként a szövetközi állományt érintik (J80-J84) J80 Felnőttkori légzési distress szindróma J81 Tüdővizenyő J82 Pulmonalis eosinophilia m.n.o. J84 Egyéb interstitialis tüdőbetegségek Az alsó légutak gennyedéses és elhalásos elváltozása (J85-J86) J85 Tüdő- és gátor-tályog J86 Gennymell A mellhártya egyéb betegségei (J90-J94) J90 Mellüregi folyadékképződés m.n.o. J91* Mellüregi folyadékképződés máshol osztályozott állapotokban J92 Pleuralis callus J93 Légmell J94 Egyéb mellüregi állapotok A légzőrendszer egyéb betegségei (J95-J99) J95 Beavatkozást követő légzési rendellenességek m.n.o. J96 Légzési elégtelenség m.n.o. J98 Egyéb légzési rendellenességek J99* Légzési rendellenességek egyéb máshova osztályozott betegségekben XI. főcsoport – Az emésztőrendszer betegségei (K00-K93)A szájüreg, nyálmirigyek és állcsontok betegségei (K00-K14) K00 A fogfejlődés és áttörés rendellenességei K01 Retineált és impaktált fogak K02 Fogszúvasodás K03 A fog kemény szöveteinek egyéb betegségei K04 A pulpa és a periapicalis szövetek betegségei K05 Gingivitis és a periodontium betegségei K06 A fogíny és a fogatlan állcsontgerinc egyéb betegségei K07 Dentofacialis rendellenességek [malocclusiót is beleértve] K08 A fogak és a támasztó szöveteik egyéb rendellenességei K09 Szájkörüli cysták m.n.o. K10 Az állcsontok egyéb betegségei K11 A nyálmirigyek betegségei K12 Stomatitis és rokon elváltozások K13 Az ajkak és szájnyálkahártya betegségei K14 A nyelv betegségei A nyelőcső, gyomor és nyombél betegségei (K20-K31) K20 Nyelőcsőgyulladás K21 Gastrooesophagealis reflux K22 A nyelőcső egyéb betegségei K23* A nyelőcső rendellenességei máshova osztályozott betegségekben K25 Gyomorfekély K26 Nyombélfekély K27 Peptikus fekély, nem jelzett helyen K28 Gastrojejunalis fekély K29 Gyomor- és nyombélgyulladás K30 Dyspepsia K31 A gyomor és nyombél egyéb betegségei A féregnyúlvány betegségei (K35-K38) K35 Heveny féregnyúlvány-gyulladás K36 Egyéb féregnyúlvány-gyulladás K37 Appendicitis k.m.n. K38 A féregnyúlvány egyéb betegségei Sérv (K40-K46) K40 Lágyéksérv K41 Combsérv K42 Köldöksérv K43 Hasfali sérv K44 Rekeszsérv K45 Egyéb hasi sérv K46 Nem meghatározott hernia abdominalis Nem fertőzéses bél- és vastagbél-gyulladás (K50-K52) K50 Crohn-betegség [enteritis regionalis] K51 Colitis ulcerosa K52 Egyéb nem fertőzéses gastroenteritis és colitis A belek egyéb betegségei (K55-K63) K55 A vékonybelek vascularis rendellenességei K56 Bélhűdés és bélelzáródás, sérv nélkül K57 A belek diverticulosisa K58 Irritábilisbél-szindróma K59 A belek egyéb működési rendellenességei K60 Az analis és rectalis táj fissurái és sipolyai K61 Az analis és rectalis táj tályogja K62 A végbél és végbélnyílás egyéb betegségei K63 A belek egyéb betegségei A hashártya betegségei (K65-K67) K65 Hashártyagyulladás K66 A hashártya egyéb betegségei K67* A hashártya rendellenességei máshova osztályozott betegségekben A máj betegségei (K70-K77) K70 Alkoholos májbetegség K71 Toxikus májbetegség K72 Májelégtelenség m.n.o. K73 Idült májgyulladás m.n.o. K74 Májfibrosis és májzsugorodás K75 A máj egyéb gyulladásos betegségei K76 Egyéb májbetegségek K77* Májrendellenességek máshova osztályozott betegségekben Az epehólyag, az epeutak és hasnyálmirigy betegségei (K80-K87) K80 Epekövesség K81 Epehólyag-gyulladás K82 Az epehólyag egyéb betegségei K83 Az epeutak egyéb betegségei K85 Heveny hasnyálmirigy-gyulladás K86 A hasnyálmirigy egyéb megbetegedései K87* Hasnyálmirigy rendellenességek máshova osztályozott betegségekben Az emésztőrendszer egyéb betegségei (K90-K93) K90 Intestinalis malabsorptio K91 Beavatkozások utáni emésztőrendszeri rendellenességek m.n.o. K92 Az emésztőrendszer egyéb betegségei K93* Egyéb emésztőszervek rendellenességei máshova osztályozott betegségekben XII. főcsoport – A bőr és bőralatti szövet betegségei (L00-L99)A bőr és bőralatti szövet fertőzései (L00-L08) L00 Staphylococcusos dermolysis szindróma L01 Ótvar L02 Bőr tályog, furunculus, karbunkulus L03 Cellulitis L04 Akut nyirokcsomó-gyulladás L05 Pilonidalis cysta L08 A bőr és bőralatti szövetek egyéb helyi fertőzései Bullózus bőrbetegségek (L10-L14) L10 Pemphigus L11 Egyéb acantholyticus rendellenességek L12 Pemphigoid L13 Egyéb bullózus rendellenességek L14* Bullózus rendellenességek máshova osztályozott betegségekben Bőrgyulladás és ekzema (L20-L30) L20 Atopiás dermatitis L21 Seborrhoeás dermatitis L22 Pelenka dermatitis L23 Allergiás kontakt dermatitis L24 Irritativ kontakt dermatitis L25 Nem specifikus kontakt dermatitis L26 Exfoliativ dermatitis (erythroderma) L27 Belsőleg bevett anyagok okozta dermatitis L28 Lichen simplex chronicus és prurigo L29 Pruritus L30 Egyéb dermatitisek Papulosquamosus rendellenességek (L40-L45) L40 Psoriasis L41 Parapsoriasis L42 Pityriasis rosea L43 Lichen ruber planus L44 Egyéb papulosquamosus rendellenességek L45* Papulosquamosus rendellenességek máshova osztályozott betegségekben Urticaria és erythema (L50-L54) L50 Urticaria L51 Erythema multiforme L52 Erythema nodosum L53 Egyéb erythematosus állapotok L54* Erythema máshova osztályozott betegségekben A bőr és bőralatti szövet sugárkárosodása (L55-L59) L55 Napozás okozta dermatitis L56 Ultraibolya sugárzás okozta egyéb akut bőrelváltozások L57 Tartós, nem ionizáló sugárzás okozta bőrelváltozások L58 Radiodermatitis L59 Sugárzással kapcsolatos egyéb bőr és subcutan rendellenességek A bőr függelékeinek rendellenességei (L60-L75) L60 Köröm rendellenességek L62* Körömrendellenességek máshova osztályozott betegségekben L63 Alopecia areata L64 Androgen alopecia L65 Egyéb, hegesedéssel nem járó szőrzetvesztés L66 Heges alopecia [hegesedéssel járó szőrzetvesztés] L67 Hajszin és hajszál anomáliák L68 Hypertrichosis L70 Acne L71 Rosacea L72 A bőr és bőralatti szövet follicularis cystái L73 Egyéb follicularis rendellenességek L74 Eccrin verejtékezési rendellenességek L75 Apokrin verejték-rendellenességek A bőr és bőralatti szövet egyéb rendellenességei (L80-L99) L80 Vitiligo L81 A bőrfestenyzettség egyéb rendellenességei L82 Seborrhoeás keratosis L83 Acanthosis nigricans L84 Bőrkeményedések és kérgesedések L85 Egyéb epidermalis megvastagodások L86* Keratoderma máshova osztályozott betegségekben L87 Transepidermalis eliminációs rendellenességek L88 Pyoderma gangraenosum L89 Decubitus-fekély L90 A bőr sorvadásos rendellenességei L91 Túltengéses bőrrendellenességek L92 A bőr és bőralatti szövet granulomatosus rendellenességei L93 Lupus erythematosus L94 Egyéb lokalizált kötőszöveti rendellenességek L95 Bőrre lokalizált vasculitis, m.n.o. L97 Az alsó végtag fekélye, m.n.o. L98 A bőr és bőralatti szövet egyéb, m.n.o. rendellenességei L99* A bőr és bőralatti szövet egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben XIII. főcsoport – A csont-izomrendszer és kötőszövet betegségei (M00-M99)Arthropathiák (M00-M25) Fertőzéses arthropathiák (M00-M03) M00 Ízületi gyulladás pyogen kórokozók miatt M01* Ízület közvetlen fertőzése máshova osztályozott fertőző és parazitás betegségekben M02 Reaktiv arthropathiák M03* Fertőzések utáni és reaktiv arthropathiák máshova osztályozott betegségekben Gyulladásos polyarthropathiák (M05-M14) M05 Szeropozitív rheumatoid arthritis M06 Egyéb rheumatoid arthritis M07* Psoriasisos és enteropathiás arthropathiák M08 Fiatalkori ízületi gyulladás M09* Fiatalkori ízületi gyulladás máshova osztályozott betegségekben M10 Köszvény M11 Egyéb, kristály okozta arthropathiák M12 Egyéb specifikus artropathiák M13 Egyéb ízületi gyulladás M14* Arthropathiák máshova osztályozott betegségekben Arthrosis (M15-M19) M15 Polyarthrosis M16 Coxarthrosis [csípőízületi arthrosis] M17 Gonarthrosis [térdízületi arthrosis] M18 Az I.carpometacarpalis ízület arthrosisa M19 Egyéb arthrosis Egyéb ízületi betegségek (M20-M25) M20 A kéz- és lábujjak szerzett torzulásai M21 A végtagok egyéb szerzett deformitásai M22 A térdkalács betegségei M23 A térd belső zavarai M24 Egyéb meghatározott ízületi elváltozások M25 Egyéb ízületi rendellenességek, m.n.o. Kötőszöveti rendszerbetegségek (M30-M36) M30 Polyarteritis nodosa és rokon állapotok M31 Egyéb nekrotizáló vasculopathiák M32 Szisztémás lupus erythematosus M33 Dermatopolymyositis M34 Szisztémás sclerosis M35 A kötőszövet egyéb szisztémás érintettsége M36* A kötőszövet szisztémás megbetegedései máshova osztályozott betegségekben Dorsopathiák (M40-M54) Deformáló hátgerinc-elváltozások (M40-M43) M40 Kyphosis és lordosis M41 Scoliosis M42 Gerinc osteochondrosis M43 Egyéb deformáló dorsopathiák Spondylopathiák (M45-M49) M45 Spondylosis ankylopoetica M46 Egyéb gyulladásos gerincbetegségek M47 Spondylosis M48 Egyéb gerincbetegségek M49* Spondylopathiák máshova osztályozott betegségekben Egyéb dorsopathiák (M50-M54) M50 A nyaki porckorongok rendellenességei M51 Egyéb intervertebralis porckorong rendellenességek M53 Egyéb dorsopathiák m.n.o. M54 Hát-fájdalom Lágyrész rendellenességek (M60-M79) Az izmok rendellenességei (M60-M63) M60 Myositis M61 Az izmok meszesedése és csontosodása M62 Egyéb izomrendellenességek M63* Izomrendellenességek máshova osztályozott betegségekben A synovium és inak rendellenességei (M65-M68) M65 Synovitis és tendosynovitis M66 A synovium és in rupturája M67 A synovium és az inak egyéb rendellenességei M68* A synovium és inak rendellenességei máshova osztályozott betegségekben Egyéb lágyrész-rendellenességek (M70-M79) M70 Lágyrész-rendellenességek erőltetés vagy nyomás következtében M71 Egyéb bursopathiák M72 Fibroblastos rendellenességek M73* Lágyrész-rendellenességek máshova osztályozott betegségekben M75 Váll-elváltozások M76 Az alsó végtag enthesopathiái, kivéve a lábfejet M77 Egyéb enthesopathiák M79 Egyéb, m.n.o. lágyrész-rendellenességek Osteo- és chondropathiák (M80-M94) A csontsűrűség és csontszerkezet rendellenességei (M80-M85) M80 Osteoporosis pathologiás töréssel M81 Osteoporosis pathologiás csonttörés nélkül M82* Osteoporosis máshova osztályozott betegségekben M83 Felnőttkori csontlágyulás M84 A csontfolytonosság rendellenességei M85 A csontsűrűség és szerkezet egyéb rendellenességei Egyéb osteopathiák (M86-M90) M86 Csontvelőgyulladás M87 Csontelhalás M88 A csontok Paget-kórja [osteitis deformans] M89 Egyéb csontrendellenességek M90* Osteopathiák máshova osztályozott betegségekben Chondropathiák (M91-M94) M91 A csipő és medence juvenilis osteochondrosisa M92 Egyéb fiatalkori osteochondrosis M93 Egyéb osteochondropathiák M94 A porc egyéb rendellenességei A csont-izomrendszer és kötőszövet egyéb rendellenességei (M95-M99) M95 A csont-izomrendszer és a kötőszövet egyéb szerzett deformitásai M96 Beavatkozás utáni csont-izomrendszeri deformitások m.n.o. M99 Biomechanikai károsodások m.n.o. XIV. főcsoport – Az urogenitalis rendszer megbetegedései (N00-N99)Glomerularis betegségek (N00-N08) N00 Akut nephritis szindróma N01 Gyors progressziójú nephritis szindróma N02 Ismétlődő és perzisztáló haematuria N03 Krónikus nephritis szindróma N04 Nephrosis szindróma N05 Nem meghatározott nephritis szindróma N06 Izolált fehérjevizelés meghatározott morfológiai elváltozással N07 Hereditaer nephropathia m.n.o. N08* Glomerularis rendellenességek máshova osztályozott betegségekben Renalis tubulo-interstitialis betegségek (N10-N16) N10 Akut tubulo-interstitialis nephritis N11 Krónikus tubulo-interstitialis nephritis N12 Tubulo-interstitialis nephritis, akutnak vagy krónikusnak nem meghatározva N13 Obstruktiv és reflux uropathia N14 Gyógyszer- és nehézfém-indulkált tubulo-interstitialis és tubularis állapotok N15 Egyéb tubulo-interstitialis betegségek N16* Renalis tubulo-interstitialis rendellenességek máshova osztályozott betegségekben Veseelégtelenség (N17-N19) N17 Heveny veseelégtelenség N18 Krónikus veseelégtelenség Urolithiasis (N20-N23) N20 Vese- és uréterkő N21 Az alsó húgyutak kövessége N22* Kő a húgyutakban máshova osztályozott betegségekben N23 Vesekólika k.m.n. A vese és ureter egyéb rendellenességei (N25-N29) N25 A renalis tubularis funkció károsodása okozta rendellenességek N26 Vesezsugorodás k.m.n. N27 Ismeretlen okú kis vese N28 A vese és uréter egyéb rendellenességei, m.n.o. N29* A vese és uréter egyéb rendellenességei máshova osztályozott betegségekben A húgyrendszer egyéb betegségei (N30-N39) N30 Cystitis acuta N31 A húgyhólyag m.n.o. neuromuscularis dysfunctiója N32 A húgyhólyag egyéb rendellenességei N33* Húgyhólyag rendellenességek máshova osztályozott betegségekben N34 Húgycsőgyulladás és urethra szindróma N35 Húgycsőszűkület N36 A húgycső egyéb rendellenességei N37* Húgycső rendellenességek máshova osztályozott betegségekben N39 A húgyrendszer egyéb rendellenességei A férfi nemi szervek betegségei (N40-N51) N40 Prostata túltengés N41 A prostata gyulladásos betegségei N42 A prostata egyéb rendellenességei N43 Hydrocele és spermatocele N44 Herecsavarodás N45 Orchitis és epididymitis M46 Férfi meddőség M47 Fitymatúltengés, phimosis és paraphimosis N48 A hímvessző egyéb rendellenességei N49 A férfi nemi szervek gyulladásos rendellenességei m.n.o. N50 A férfi nemi szervek egyéb rendellenességei N51* A férfi nemi szervek rendellenességei máshova osztályozott betegségekben Az emlő rendellenességei (N60-N64) N60 Jóindulatú emlő dysplasia N61 Emlő gyulladásos rendellenességei N62 Emlő hypertophia N63 Emlőben lévő meghatározatlan képlet N64 Az emlő egyéb rendellenességei A női medencei szervek gyulladásos betegségei (N70-N77) N70 Méhkürt és petefészek gyulladás N71 Méhgyulladás, a méhnyak kivételével N72 A méhnyak gyulladásos betegsége N73 A női kismedence egyéb gyulladásos betegségei N74* A női kismedence gyulladásos betegségei máshova osztályozott betegségekben N75 A Bartholin-mirigy betegségei N76 A hüvely és szeméremtest egyéb gyulladása N77* A hüvely és szeméremtest kifekélyesedése és gyulladása máshova osztályozott betegségekben A női nemi szervek nem-gyulladásos rendellenességei (N80-N98) N80 Endometriosis N81 A női nemi szervek , prolpsusa N82 A női nemi szerveket érintő sipolyok N83 A petefészek, méhkürt és a széles méhszalag nem-gyulladásos rendellenességei N84 A női nemi szervek polypusa N85 A méh egyéb, nem-gyulladásos rendellenességei, a méhnyak kivételével N86 A méhnyak erosioja és ectropionja N87 Dysplasia cervicis uteri N88 A méhnyak egyéb, nem-gyulladásos rendellenességei N89 A hüvely egyéb, nem-gyulladásos rendellenességei N90 A szeméremtest és gát egyéb, nem-gyulladásos rendellenességei N91 Hiányzó, csekély és ritka havivérzés N92 Excesszív, gyakori, szabálytalan havivérzés N93 Egyéb rendellenes méh- és hüvelyvérzés N94 A női nemi szervekkel és havivérzéssel kapcsolatos fájdalom és egyéb állapotok N95 Menopausalis és egyéb, perimenopausalis rendellenességek N96 Habitualis vetélő N97 Női infertilitás N98 Mesterséges megtermékenyítéshez társuló szövődmények A húgy- ivar-rendszer egyéb rendellenességei (N99) N99 Az urogenitalis rendszer beavatkozást követő rendellenességei, m.n.o. XV. főcsoport – Terhesség, szülés és a gyermekágy (O00-O99)Abortusszal végződő terhesség (O00-O08)) O00 Méhenkívüli terhesség O01 Üszögterhesség O02 A fogamzás egyéb rendellenes termékei O03 Spontán vetélés O05 Vetélés egyéb okból O06 Vetélés k.m.n. O07 Sikertelenül megkísérelt terhességmegszakitás O08 Vetélést, méhenkivüli és üszögterhességet követő szövődmények Oedema, proteinuria és magasvérnyomás terhességben, szülés alatt és a gyermekágy folyamán (O10-O16) O10 A terhességet, szülést és gyermekágyat komplikáló, a terhesség előtt is fennálló magasvérnyomás O11 Terhesség előtt ismert magasvérnyomás, rárakódott fehérjevizeléssel O12 Terhességi vizenyő és fehérjevizelés, magasvérnyomás nélkül O13 Terhességi magasvérnyomás, a szignifikáns fehérjevizelés nélkül O14 Terhességi magasvérnyomás, a szignifikáns fehérjevizeléssel O15 Eclampsia O16 Anyai magasvérnyomás k.m.n. Egyéb, főként a terhességgel kapcsolatos anyai rendellenességek (O20-O29) O20 Vérzés a terhesség első 3 hónapjában O21 Terhességi excesszív hányás O22 Vénás szövődmények terhesség alatt O23 Az urogenitalis rendszer fertőzései terhességben O24 Cukorbetegség terhességben O25 Hiányos táplálkozás terhességben O26 Veszélyeztetett terhesség korábban fennálló állapotok miatt O28 Antenatalis szűrés során felfedezett kóros leletek O29 Anaesthesiologiai szövődmények a terhesség folyamán A terhes gondozása a magzat, az amniális űr és a szüléssel kapcsolatos lehetséges problémák miatt (O30-O48) O30 Többes terhesség O31 Többes terhességgel összefüggő szövődmények O32 Veszélyeztetett terhesség ismert vagy gyanított rendellenes fekvése miatt O33 Veszélyeztetett terhesség ismert vagy gyanított téraránytalanság miatt O34 Veszélyeztetett terhesség a kismedencei szervek ismert vagy gyanított rendellenességei miatt O35 Veszélyeztetett terhesség a magzat ismert vagy gyanított betegségei miatt O36 Veszélyeztetett terhesség egyéb ismert vagy gyanított magzati szövődmény miatt O40 Hydramnion (polyhydramnion) O41 A magzatvíz és a burkok egyéb rendellenességei O42 Idő előtti burokrepedés O43 Lepényi rendellenességek O44 Placenta praevia O45 Korai lepényleválás [abruptio placentae] O46 Vérzés a szülés megindulása előtt, m.n.o. O47 Jóslófájások O48 Túlhordás A vajúdás és a szülés rendellenességei (O60-O75) O60 Koraszülés O61 Sikertelen szülésinditás O62 A szülőfájások rendellenességei O63 Elhúzódó szülés O64 Elakadt szülés a magzat tartási és fekvési rendellenessége miatt O65 Elakadt szülés az anyai medence rendellenességei miatt O66 Egyéb elakadt szülés O67 Szülés alatti vérzéssel szövődött vajúdás és szülés m.n.o. O68 Vajúdás és szülés magzati stresszel [distress] komplikálva O69 Vajúdás és szülés köldökzsinór szövődményekkel O70 Gátsérülés a szülés alatt O71 Egyéb szülési sérülés O72 Szülés utáni vérzés O73 Placenta és burok visszamaradás, vérzés nélkül O74 Anaesthesiologiai szövődmények a vajúdás és szülés alatt O75 A vajúdás és szülés egyéb, m.n.o. szövődményei Szülés (O80-O84) O80 Egyes spontán szülés O81 Egyes szülés fogóműtéttel és vacuum extractioval O82 Egyes szülés császármetszéssel O83 Egyéb egyes szülés műfogással O84 Többes szülés Főleg a gyermekággyal kapcsolatos szövődmények (O85-O92) O85 Gyermekágyi láz [puerperalis szepszis] O86 Egyéb gyermekágyi fertőzések O87 Vénás szövődmények a gyermekágy alatt O88 Szülészeti embólia O89 Anaesthesiologiai szövődmények a gyermekágy alatt O90 A gyermekágy szövődményei m.n.o. O91 Az emlő szüléshez társuló fertőzései gyermekágy alatt szüléshez társulva O92 Az emlő tejelválasztás egyéb rendellenességei Egyéb szülészeti állapotok, m.n.o. (O95-O99) O95 Szülészeti halál ismeretlen okból O96 Halál bármely szülészeti okból több, mint 42 nappal, de kevesebb, mint egy évvel a szülés után O97 Közvetlen szülészeti okok következményei okozta halál O98 Máshova besorolható anyai fertőző és parazitás betegségek, melyek a terhességet, szülést és a gyermekágyat komplikálják O99 Egyéb, máshova besorolható anyai betegségek, amelyek a terhességet, szülést és a gyermekágyat komplikálják XVI. főcsoport – A perinatális szakban keletkező bizonyos állapotok (P00-P96)Az anyai tényezők, valamint a terhesség, vajúdás és szülési szövődmények révén károsodott magzat és újszülött (P00-P04) P00 A magzat és az újszülött olyan állapota, amelyet az anya jelen terhességétől független betegsége okozhatott P01 A terhesség anyai komplikációja következtében megbetegedett magzat és újszülött P02 A lepény, a köldökzsinór és a magzatburkok rendellenességei következtében megbetegedett magzat és újszülött P03 A vajúdás és szülés egyéb szövődményei miatt érintett magzat és újszülött P04 A magzat és az újszülött károsodása a lepényen át vagy az anyatejjel bejutó károsító anyagok következtében A gesztáció tartamához és a magzat növekedéséhez kapcsolódó rendellenességek (P05-P08) P05 Visszamaradt magzati növekedés és alultápláltság P07 A rövid terhességi időtartammal és az alacsony születési súllyal kapcsolatos m.n.o. rendellenességek P08 Túlhordással és magas születési súllyal kapcsolatos rendellenességek Szülési trauma (P10-P15) P10 Szülési sérülés következtében létrejött koponyán belüli roncsolódás és vérzés P11 A központi idegrendszer egyéb szülési sérülései P12 A hajas fejbőr sérülése P13 A csontok szülési sérülése P14 A perifériás idegrendszer szülési sérülése P15 Egyéb szülési sérülések A perinatális szak specifikus légzési és cardiovascularis rendellenességei (P20-P29) P20 Méhen belüli hypoxia P21 Szülési asphyxia P22 Újszülött respiratiós distress szindrómája P23 Veleszületett tüdőgyulladás P24 Újszülöttkori aspiratio-szindrómák P25 Interstitialis emphysema és társuló állapotok a perinatális életkorban P26 A perinatális időszakban keletkezett tüdővérzés P27 A perinatális időszakban kialakuló krónikus légúti betegség P28 Egyéb, a perinatális időszakban keletkező légúti megbetegedések P29 A keringési rendszer perinatális korban keletkező rendellenességei A perinatális szak specifikus fertőzései (P35-P39) P35 Veleszületett vírusbetegségek P36 Újszülött bakteriális szepszise P37 Veleszületett egyéb fertőző és parazitás betegségek P38 Az újszülött omphalitise enyhe vérzéssel vagy anélkül P39 Egyéb, a perinatális időszakra jellemző fertőzések A magzat és az újszülött vérzéses és haematologiai rendellenességei (P50-P61) P50 Magzati vérveszteség P51 Köldökvérzés az újszülöttben P52 A magzat és az újszülött nem traumás eredetű koponyaűri vérzése P53 A magzat és az újszülött vérzékenysége P54 Egyéb újszülöttkori vérzések P55 A magzat és az újszülött haemolyticus betegsége P56 Haemolyticus betegség okozta hydrops foetalis P57 Magicterus P58 Újszülöttkori sárgaság egyéb excesszív haemolysis következtében P59 Újszülöttkori sárgaság egyéb és nem meghatározott ok miatt P60 Disszeminált intravascularis coagulatio a magzatban és az újszülöttben P61 Egyéb perinatális haematologiai rendellenességek A magzat és az újszülött specifikus, átmeneti endokrin és anyagcsere rendellenességei (P70-P74) P70 A magzatra és az újszülöttre jellemző átmeneti cukor anyagcsere zavarok P71 A calcium és magnézium anyagcsere átmeneti újszülöttkori rendellenességei P72 Egyéb átmeneti újszülöttkori endokrin rendellenességek P74 Egyéb átmeneti elektrolit- és anyagcsere-zavarok az újszülöttkorban A magzat és az újszülött emésztőrendszeri rendellenességei (P75-P78) P75* Meconium ileus P76 Egyéb újszülöttkori bélelzáródás P77 Enterocolitis necrotisans a magzatban és az újszülöttben P78 Egyéb emésztőrendszeri rendellenességek a perinatális életkorban A magzat és az újszülött kültakarót és hőmérséklet-szabályozást érintő állapotai (P80-P83) P80 Az újszülött hypothermiája P81 Az újszülött hőszabályozásának egyéb zavarai P83 A kültakaró egyéb, a magzatra és az újszülöttre jellemző állapotai Egyéb, a perinatális szakban keletkező egyéb rendellenességek (P90-P96) P90 Újszülöttkori görcsök P91 Az újszülött agyi állapotának egyéb zavarai P92 Táplálási problémák az újszülöttben P93 Reakciók és mérgezések a magzatnak és az újszülöttnek adott szerektől P94 Az újszülött izomtónusának rendellenességei P95 A magzat elhalása nem meghatározott ok miatt P96 A perinatális szakban keletkező egyéb állapotok XVII. főcsoport – Veleszületett rendellenességek, deformitások és kromoszóma abnormitások (Q00-Q99)Az idegrendszer veleszületett rendellenességei (Q00-Q07) Q00 Agyvelőhiány és hasonló fejlődési rendellenességek Q01 Agyvelősérv Q02 Kisfejűség Q03 Veleszületett vízfejűség Q04 Az agy egyéb veleszületett rendellenességei Q05 Gerinchasadék (spina bifida) Q06 A gerincvelő egyéb veleszületett fejlődési rendellenességei Q07 Az idegrendszer egyéb veleszületett rendellenességei A szem, fül, arc és nyak veleszületett rendellenességei (Q10-Q18) Q10 A szemhéjak, könnyszervek és szemüreg veleszületett rendellenességei Q11 Szemhiány, kisszeműség, nagyszeműség Q12 A szemlencse veleszületett rendellenességei Q13 A szem elülső szegmentjének veleszületett rendellenességei Q14 A szem hátsó szegmentjének veleszületett rendellenességei Q15 A szem egyéb veleszületett rendellenességei Q16 A fül veleszületett, hallászavart okozó rendellenességei Q17 A fül egyéb veleszületett rendellenességei Q18 Az arc és nyak egyéb veleszületett rendellenességei A keringési rendszer veleszületett rendellenességei (Q20-Q28) Q20 A szív üregeinek és összeköttetéseinek veleszületett rendellenességei Q21 A szívsövények veleszületett rendellenességei Q22 A háromhegyű és tüdőverőér billentyűk veleszületett rendellenességei Q23 Az aorta- és kéthegyű billentyűk veleszületett rendellenességei Q24 A szív egyéb veleszületett rendellenességei Q25 A nagy artériák veleszületett rendellenességei Q26 A nagyvénák veleszületett rendellenességei Q27 A perifériás érrendszer egyéb veleszületett rendellenességei Q28 A keringési szervrendszer egyéb veleszületett rendellenességei A légzőrendszer veleszületett rendellenességei (Q30-Q34) Q30 Az orr veleszületett rendellenességei Q31 A gége veleszületett rendellenességei Q32 A légcső és hörgők veleszületett rendellenességei Q33 A tüdő veleszületett rendellenességei Q34 A légzőrendszer egyéb veleszületett rendellenességei Ajak- és szájpadhasadék (nyúlajk és farkastorok) (Q35-Q37) Q35 Szájpadhasadék Q36 Ajakhasadék Q37 Szájpad-ajakhasadék Az emésztőrendszer egyéb veleszületett rendellenességei (Q38-Q45) Q38 A nyelv, száj és a garat egyéb veleszületett rendellenességei Q39 A nyelőcső veleszületett rendellenességei Q40 A tápcsatorna felső szakaszának egyéb veleszületett rendellenességei Q41 A vékonybél veleszületett hiánya, elzáródása, szűkülete Q42 A vastagbél veleszületett hiánya, elzáródása és szűkülete Q43 A bél egyéb veleszületett rendellenességei Q44 Az epehólyag, epevezetékek és máj veleszületett rendellenességei Q45 Az emésztőrendszer egyéb veleszületett rendellenességei A nemi szervek veleszületett rendellenességei (Q50-Q56) Q50 A petefészkek, petevezetők és széles szalagok veleszületett rendellenességei Q51 A méh és méhnyak veleszületett rendellenességei Q52 A női nemi szervek egyéb veleszületett rendellenességei Q53 Nem descendált here Q54 Hypospadiasis Q55 A férfi nemi szervek egyéb veleszületett rendellenességei Q56 Határozatlan neműség és pseudohermaphroditismus A húgyrendszer veleszületett rendellenességei (Q60-Q64) Q60 A vese agenesise és egyéb, veseállomány-csökkenéssel járó elváltozások Q61 Cystás vesebetegség Q62 A vesemedence veleszületett, elzáródást okozó rendellenességei és a húgyvezeték veleszületett malformatiói Q63 A vese egyéb veleszületett rendellenességei Q64 A húgyrendszer egyéb veleszületett rendellenességei A csont-izomrendszer veleszületett rendellenességei és deformitásai (Q65-Q79) Q65 A csipő veleszületett deformitásai Q66 A lábak veleszületett rendellenességei Q67 A fej, arc, gerinc és mellkas csont-izomrendszerének veleszületett rendellenességei Q68 A csont- és izomrendszer egyéb veleszületett deformitásai Q69 Számfeletti ujjak (polydactylia) Q70 Összenőtt ujjak (syndactylia) Q71 A felső végtag redukciós defektusai Q72 Az alsó végtag redukciós defektusai Q73 Nem meghatározott végtag redukciós defektusai Q74 Egyéb veleszületett végtag-rendellenességek Q75 Az agy- és arckoponya csontjainak egyéb veleszületett rendellenességei Q76 A gerinc és csontos mellkas veleszületett rendellenességei Q77 Csont-porcképződési zavarok (osteo-chondrodysplasia) a csöves csontok és gerinccsontok növekedési defektusával Q78 Egyéb osteo-chondrodysplasiák Q79 A csont-izomrendszer m.n.o. veleszületett rendellenességei Egyéb veleszületett rendellenességek (Q80-Q89) Q80 Ichthyosis congenita Q81 Epidermolysis bullosa Q82 A bőr egyéb veleszületett rendellenességei Q83 Az emlő veleszületett rendellenességei Q84 A kültakaró egyéb veleszületett rendellenességei Q85 Phakomatosisok, m.n.o. Q86 Veleszületett malformatiós szindrómák ismert külső ok miatt, m.n.o. Q87 Egyéb meghatározott, több szervrendszert érintő malformatiós szindrómák Q89 Egyéb veleszületett, m.n.o. rendellenességek Kromoszóma abnormitások m.n.o. (Q90-Q99) Q90 Down-szindróma Q91 Edwards-szindróma és Patau-szindróma Q92 Egyéb autoszomális, m.n.o. részleges vagy teljes triszómiák Q93 Az autoszómák m.n.o. monoszómiái és deletiói Q95 Kiegyenlített átrendeződések és szerkezeti markerek m.n.o. Q96 Turner-szindróma Q97 Egyéb szex-kromoszóma rendellenességek, női fenotipussal, m.n.o. Q98 Egyéb szex-kromoszóma rendellenességek, férfi fenotipussal, m.n.o. Q99 Egyéb kromoszóma rendellenességek, m.n.o. XVIII. főcsoport – Máshova nem osztályozott tünetek, jelek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek (R00-R99)A keringési és légzési rendszert illető tünetek és jelek (R00-R09) R00 A szívverés rendellenességei R01 Szívzörejek és egyéb szíveredetű hangjelenségek R02 Üszkösödés m.n.o. R03 Abnormis vérnyomásérték diagnózis nélkül R04 Vérzés a légutakból R05 Köhögés R06 A légzés rendellenességei R07 Torok- és mellkasfájdalom R09 A keringési és légzési rendszert illető egyéb tünetek és jelek Az emésztőrendszert és hasat illető tünetek és jelek (R10-R19) R10 Hasi és medencei fájdalom R11 Hányinger és hányás R12 Gyomorégés R13 Dysphagia R14 Flatulentia és rokon állapotok R15 Széklet incntinentia R16 Máj- és lépmegnagyobbodás m.n.o. R17 Sárgaság k.m.n. R18 Ascites R19 Az emésztőrendszert és hasat illető egyéb tünetek és jelek A bőrt és bőralatti szövetet illető tünetek és jelek (R20-R23) R20 A bőr érzészavarai R21 Kiütések és egyéb nem specifikus bőrjelenségek R22 A bőr és bőralatti szövet lokalizált dúzzanata és képlete R23 Egyéb bőrelváltozások Az ideg- és csont-izomrendszert illető tünetek és jelek (R25-R29) R25 Rendellenes akaratlan mozgások R26 A járás és mobilitás rendellenességei R27 A koordináció egyéb hiányossága R29 Az ideg- és csont-izomrendszert illető egyéb és k.m.n. tünetek és jelek A húgyrendszert illető tünetek és jelek (R30-R39) R30 Vizeléshez társuló fájdalom R31 Vérvizelés k.m.n. R32 Vizelet-incontinentia k.m.n. R33 Retentio urinae R34 Anuria és oliguria R35 Polyuria R36 Húgycső-váladékozás R39 A húgyrendszert illető egyéb és nem meghatározott tünetek és jelek A felismerést, percepciót, érzelmi állapotot és magatartást illető tünetek és jelek (R40-R46) R40 Aluszékonyság, stupor és coma R41 A kognitiv funkciókat és a tudatosságot illető egyéb tünetek és jelek R42 Szédülékenység R43 A szaglás és ízlelés zavarai R44 Az általános érzést és érzékelést illető egyéb tünetek és jelek R45 Az érzelmi állapotot illető tünetek és jelek R46 A külső megjelenést és magatartást illető tünetek és jelek A beszédet és hangot illető tünetek és jelek (R47-R49) R47 Beszédzavarok m.n.o. R48 Dyslexia és egyéb jel-diszfunkciók m.n.o. R49 Beszédhang zavarok Általános tünetek és jelek (R50-R69) R50 Ismeretlen eredetű láz R51 Fejfájás R52 Fájdalom m.n.o. R53 Rossz közérzet és fáradtság R54 Szenilitás R55 Syncope és collapsus R56 Görcsök m.n.o. R57 Schock m.n.o. R58 Vérzés m.n.o. R59 Nyirokcsomó megnagyobbodás R60 Oedema m.n.o. R61 Hyperhidrosis R62 A normális élettani fejlődés hiánya R63 A táplálkozást és folyadékfelvételt illető tünetek és a jelek R64 Cachexia R68 Egyéb általános tünetek és jelek R69 A morbiditás ismeretlen és k.m.n. okai A vérvizsgálat kóros eredményei diagnózis nélkül (R70-R79) R70 Gyorsult vörösvérsejt-süllyedés és a plazmaviszkozitás rendellenességei R71 Vörösvérsejt rendellenességek R72 Fehérvérsejt rendellenességek m.n.o. R73 Emelkedett vércukorszint R74 Abnormis szérum enzimszintek R75 Humán immunhiány-virus [HIV] laboratóriumi evidenciája R76 Egyéb kóros immunológiai leletek a szérumban R77 A plazmafehérjék egyéb abnormitásai R78 A vérben élettanilag nem előforduló gyógyszerek és anyagok R79 A vér egyéb rendellenes kémiai leletei Kóros vizeletvizsgálati leletek diagnózis nélkül (R80-R82) R80 Izolált fehérjevizelés R81 Cukorvizelés R82 A vizelet egyéb kóros leletei Egyéb testfolyadékok, szövetek vizsgálatának kóros leletei diagnózis nélkül (R83-R89) R83 A liquor cerebrospinalis kóros leletei R84 A légzőszervekből és mellkasból származó anyagok kóros leletei R85 Az emésztőrendszerből és hasüregből származó anyagok kóros leletei R86 A férfi nemi szervekből származó anyagok kóros leletei R87 A női nemi szervekből származó anyagok kóros leletei R89 Egyéb szervekből, szervrendszerekből és szövetekből származó anyagok kóros leletei Diagnosztikus képalkotó és funkcionális vizsgálatok kóros leletei diagnózis nélkül (R90-R94) R90 A központi idegrendszer diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált kóros leletek R91 A tüdő diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált kóros leletek R92 Az emlő diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált kóros leletek R93 Egyéb testrészek diagnosztikus képalkotó vizsgálatával talált kóros leletek R94 Funkcionális vizsgálatok kóros eredményei A halálozás rosszul meghatározott és ismeretlen okai (R95-R99) R95 Hirtelen csecsemőhalál szindróma R96 Egyéb hirtelen halál ismeretlen okból R98 Halál tanú nélkül R99 A halálozás rosszul meghatározott, ill. k.m.n. okai XIX. főcsoport – Sérülés, mérgezés és külső okok bizonyos egyéb következményei (S00-T98)Fejsérülések (S00-S09) S00 A fej felületes sérülése S01 A fej nyílt sebe S02 A koponya és az arccsontok törése S03 A fej ízületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója S04 Az agyidegek sérülése S05 A szem és szemgödör sérülése S06 Intracranialis sérülés S07 A fej zúzódásos sérülése S08 A fej részleges traumás amputációja S09 A fej egyéb és k.m.n. sérülései A nyak sérülései (S10-S19) S10 Felületes nyaki sérülés S11 A nyak nyílt sebe S12 A nyak törése S13 Ficam, dislocatio és distorsio a nyak szintjében S14 Ideg- és gerincvelő-sérülés a nyak szintjében S15 Érsérülés a nyak szintjében S16 Izom- és ínsérülés a nyak szintjében S17 A nyak összenyomatása S18 Traumás amputáció a nyak szintjében S19 A nyak egyéb és k.m.n. sérülései A mellkas sérülései (S20-S29) S20 A mellkas felületes sérülése S21 A mellkas nyílt sebe S22 Borda (-ák), szegycsont és háti gerinc törése S23 A mellkas ízületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója S24 Ideg- és gerincvelő-sérülés a mellkas szintjében S25 A mellkasi erek sérülése S26 A szív sérülése S27 Egyéb és k.m.n. intrathoracalis szervek sérülése S28 Mellkasi összenyomatás, mellkasi traumás csonkolás S29 A mellkas egyéb és k.m.n. sérülései A has, a hát alsó része, az ágyéki gerinc és medence sérülései (S30-S39) S30 A has, az ágyék és a medence felületes sérülése S31 A has, az ágyék és a medence nyílt sebe S32 Az ágyéki gerinc és a medence törése S33 Az ágyéki gerinc és a medence ízületeinek és szalagjainak ficama, dislocatioja és distorsiója S34 Idegek és az ágyéki gerincvelő sérülése a has, az ágyék és a medence szintjében S35 Érsérülések a has, az ágyék és a medence szintjében S36 A hasüregi szervek sérülése S37 A medencei szervek sérülése S38 A has, az ágyék és a medence összenyomatásos sérülése, részleges traumás amputációja S39 A has, az ágyék és a medence egyéb és k.m.n. sérülései A váll és a felkar sérülései (S40-S49) S40 A váll és a felkar felületes sérülése S41 A váll és a felkar nyílt sebe S42 A váll és a felkar törése S43 A vállöv ízületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója S44 Idegsérülés a váll és felkar szintjében S45 Erek sérülése a váll és a felkar szintjében S46 Izom- és ínsérülés a váll és a felkar szintjében S47 A váll és felkar összenyomatása S48 A váll és a felkar traumás amputációja S49 A váll és a felkar egyéb és k.m.n. sérülései A könyök és alkar sérülései (S50-S59) S50 Az alkar felületes sérülése S51 Az alkar nyílt sebe S52 Alkartörés S53 A könyökízület és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója S54 Idegsérülés az alkar szintjében S55 Erek sérülése az alkar szintjében S56 Izom- és ínsérülés az alkar szintjében S57 Az alkar zúzódása S58 A könyök és az alkar traumás amputációja S59 Az alkar egyéb és k.m.n. sérülései A csukló és a kéz sérülései (S60-S69) S60 A csukló és kéz felületes sérülése S61 A csukló és a kéz nyílt sebe S62 Törés a csukló és kéz szintjében S63 Ficam, dislocatió és distorsió a csukló és kéz szintjében S64 Idegsérülés a csukló és kéz szintjében S65 Erek sérülése a csukló és kéz szintjében S66 Izom- és ínsérülés a csukló és kéz szintjében S67 A csukló és kéz zúzódása S68 A csukló és a kéz traumás amputációja S69 A csukló és kéz egyéb és k.m.n. sérülései A csipő és comb sérülései (S70-S79) S70 A csipő és comb felületes sérülése S71 A csipő és comb nyílt sebe S72 Combcsonttörés S73 A csípőízület és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója S74 Idegsérülés a csipő és comb szintjében S75 Erek sérülése a csipő és comb szintjében S76 Izom- és ínsérülés a csipő és comb szintjében S77 A csipő és comb zúzódása S78 A csipő és comb traumás amputációja S79 A csipő comb egyéb és k.m.n. sérülései A térd és lábszár sérülései (S80-S89) S80 A lábszár felületes sérülése S81 A lábszár nyílt sebe S82 A lábszár törése, beleértve a bokát S83 A térd ficama, dislocatiója és distorsiója S84 Idegsérülés a lábszár szintjében S85 Erek sérülése a lábszár szintjében S86 Izom- és ínsérülés a lábszár szintjében S87 A lábszár zúzódása S88 A lábszár traumás amputációja S89 A lábszár egyéb és k.m.n. sérülései A boka és láb sérülései (S90-S99) S90 A boka és lábfej felületes sérülése S91 A boka és lábfej nyílt sebe S92 Lábtörés S93 A lábfej ízületeinek és szalagjainak ficama, dislocatiója és distorsiója S94 Idegsérülés a boka és lábfej szintjében S95 Erek sérülése a boka és lábfej szintjében S96 Izom- és ínsérülés a boka és lábfej szintjében S97 A boka és a lábfej zúzódása S98 A boka és lábfej traumás amputációja S99 A boka és lábfej egyéb és k.m.n. sérülései Több testtájra terjedő sérülések (T00-T07) T00 Több testtájra terjedő felületes sérülések T01 Több testtájra terjedő nyílt sebek T02 Több testtájra terjedő törések T03 Több testtájra terjedő ficamok, dislocatiók és distorsiók T04 Több testtájra terjedő zúzódások T05 Több testtájra terjedő traumás amputációk T06 Több testtájra terjedő sérülések m.n.o. T07 Többszörös sérülések k.m.n. A törzs, végtag vagy más testtájék k.m.n. részeinek sérülése (T08-T14) T08 Gerinctörés, szintje nem meghatározott T09 A gerinc és törzs egyéb sérülése, szintje nem meghatározott T10 A felső végtag törése, szintje nem meghatározott T11 A felső végtag egyéb sérülései, szintje nem meghatározott T12 Az alsó végtag törése, szintje nem meghatározott T13 Az alsó végtag egyéb sérülései, szintje nem meghatározott T14 Nem meghatározott testtájék sérülése Természetestest nyílásokon behatolt idegentest hatásai (T15-T19) T15 Idegentest a szem külső részében T16 Idegentest a fülben T17 Idegentest a légzőtraktusban T18 Idegentest az emésztőtraktusban T19 Idegentest a húgy-ivarszervekben Égések és maródások (T20-T32) A testfelület meghatározott helyének égései és maródásai (T20-T25) T20 A fej és nyak égése és maródása T21 A törzs égése és maródása T22 A váll és felkar égése és maródása, kivéve a csuklót és kezet T23 A csukló és kéz égése és maródása T24 A csipő és alsó végtag égése és maródása, kivéve a bokát és lábfejet T25 A boka és lábfej égése és maródása A szemre és a belső szervekre korlátozódó égések és maródások (T26-T28) T26 A szemre és függelékeire korlátozódó égés és maródás T27 A légzőtraktus égése és maródása T28 Egyéb belső szervek égése és maródása Több és nem meghatározott testtájék égései és maródásai (T29-T32) T29 Több testtájék égései és maródásai T30 Égés és maródás, testtájék k.m.n. T31 Égések, az érintett testfelület terjedelmének megfelelően osztályozva T32 Maródások, az érintett testfelület terjedelmének megfelelően osztályozva Fagyás (T33-T35) T33 Felületes fagyás T34 Fagyás szövetelhalással T35 Több testtájékra terjedő és k.m.n. fagyás Drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok által okozott mérgezések (T36-T50) T36 Szisztémás antibiotikumok által okozott mérgezés T37 Egyéb szisztémás fertőzés elleni szer és antiparazitikum által okozott mérgezés T38 Hormonok és szintetikus pótszereik és antagonistáik által okozott mérgezés, m.n.o. T39 Nem opioid fájdalom- és lázcsillapítók és antirheumaticumok által okozott mérgezés T40 Narkotikumok és pszichodiszleptikus szerek [hallucinogének] által okozott mérgezés T41 Anaestheticumok és terápiás gázok által okozott mérgezés T42 Antiepileptikum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek által okozott mérgezés T43 Pszichotrop szerek által okozott mérgezés, m.n.o. T44 Elsődlegesen az autonóm idegrendszerre ható gyógyszerek által okozott mérgezés T45 Elsődlegesen szisztémás és haematologiai szerek által okozott mérgezés, m.n.o. T46 Elsődlegesen a szív-érrendszerre ható gyógyszerek által okozott mérgezés T47 Elsődlegesen a gyomor-bél rendszerre ható gyógyszerek által okozott mérgezés T48 Elsődlegesen a sima- és csontvázizmokra és a légzőszervekre ható gyógyszerek által okozott mérgezés T49 Elsődlegesen a bőrre és nyálkahártyákra ható anyagok, valamint szem- , fül-, orr-, gégegyógyászatban használt szerek által okozott mérgezés T50 Diuretikumok és egyéb k.m.n. szerek, gyógyszerek és biológiai anyagok által okozott mérgezés Elsősorban nem gyógyszerként használt anyagok toxikus hatása (T51-T65) T51 Az alkohol toxikus hatása T52 Szerves oldószerek toxikus hatása T53 Alifás és aromás szénhidrogének halogén származékainak toxikus hatása T54 Maró anyagok toxikus hatása T55 Szappanok és detergensek toxikus hatása T56 Fémek toxikus hatása T57 Egyéb szervetlen anyagok toxikus hatása T58 Szén-monoxid toxikus hatása T59 Egyéb gázok, gőzök és párák toxikus hatása T60 Peszticidek toxikus hatása T61 Tengeri eredetű ártalmas élelmiszerek toxikus hatása T62 Egyéb ártalmas élelmiszerek toxikus hatása T63 Mérges állatok által okozott toxikus reakció T64 Aflatoxin és egyéb mycotoxin ételszennyezők toxikus hatása T65 Egyéb és k.m.n. anyagok toxikus hatása Külső okok egyéb és k.m.n. hatásai (T66-T78) T66 Sugárhatás k.m.n. T67 A hőség és a fény hatásai T68 Hypothermia T69 A csökkent hőmérséklet egyéb hatásai T70 A lég- és víznyomás hatásai T71 Megfulladás T73 Egyéb hiányok hatásai T74 Rossz bánásmód szindrómák T75 Egyéb külső okok hatásai T78 Máshova nem osztályozott káros hatások A trauma bizonyos korai szövődményei (T79) T79 A trauma bizonyos korai szövődményei, m.n.o. Az orvosi kezelés máshova nem osztályozott szövődményei (T80-T88) T80 Infúziót, transzfúziót és terápiás injekciót követő szövődmények T81 Eljárások szövődményei m.n.o. T82 Protetikus szív- és éreszközök, implantátumok és graftok szövődményei T83 Protetikus húgy-ivarszervi eszközök, implantátumok és graftok szövődményei T84 A belső protetikus ortopéd eszközök, implantátumok és graftok szövődményei T85 Egyéb belső protetikus eszközök, implantátumok és graftok szövődményei T86 Transzplantátum-elégtelenség és kilökődés T87 Visszaültetett végtagra vagy amputációra jellemző szövődmények T88 A sebészi, ill. orvosi kezelés máshova nem osztályozott szövődményei A sérülések, mérgezések és egyéb külső okok következményei (T90-T98) T90 A fejsérülés következményei T91 A nyak- és törzssérülés következményei T92 Felsővégtag-sérülések következményei T93 Alsóvégtag-sérülések következményei T94 Többszörös és nem megjelölt testtájak sérülésének következményei T95 Égések, maródások és fagyás következményei T96 Kábítószerek, gyógyszerek és biológiai anyagok okozta mérgezés következményei T97 Az elsősorban nem gyógyszerként használt anyagok okozta mérgezés következményei T98 A külső okok egyéb és k.m.n. hatásainak következményei XX. főcsoport – A morbiditás és mortalitás külső okai (V01-Y98)Közlekedési balesetek (V01-V99) Gyalogos sérülése közlekedési balesetben (V01-V09) V01 Gyalogos sérülése kerékpárral való összeütközéstől V02 Gyalogos sérülése két- vagy háromkerekű motoros járművel ütközéstől V03 Gyalogos sérülése gyalogos és autó vagy teherautó közötti összeütközésben V04 Gyalogos sérülése gyalogos és nehéz nehézjármű vagy autóbusz közötti összeütközésben V05 Gyalogos sérülése gyalogos és személy- vagy tehervonat közötti összeütközésben V06 Gyalogos sérülése gyalogos és egyéb, nem motoros jármű közötti összeütközésben V09 Gyalogos sérülése gyalogos egyéb és k.m.n. közlekedési balesetében Kerékpáros sérülése közlekedési balesetben (V10-V19) V10 Kerékpáros sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben V11 Kerékpáros sérülése másik kerékpárossal ütközésben V12 Kerékpáros sérülése két- vagy háromkerekű motoros járművel ütközésben V13 Kerékpáros sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben V14 Kerékpáros sérülése nehéz járművel vagy autóbusszal ütközésben V15 Kerékpáros sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben V16 Kerékpáros sérülése egyéb, nem motoros járművel ütközésben V17 Kerékpáros sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben V18 Kerékpáros sérülése nem ütközéses balesetben V19 Kerékpáros sérülése egyéb és k.m.n. szállítási balesetben Motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben (V20-V29) V20 Motorkerékpáros sérülése motorkerékpáros és gyalogos vagy állat közötti összeütközésben V21 Motorkerékpáros sérülése kerékpárral ütközésben V22 Motorkerékpáros sérülése két- vagy háromkerekű járművel ütközésben V23 Motorkerékpáros sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben V24 Motorkerékpáros sérülése nehéz járművel vagy autóbusszal ütközésben V25 Motorkerékpáros sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben V26 Motorkerékpáros sérülése egyéb, nem motoros járművel ütközésben V27 Motorkerékpáros sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben V28 Motorkerékpáros sérülése közlekedési balesetben ütközés nélkül V29 Motorkerékpáros sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése közlekedési balesetben (V30-V39) V30 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben V31 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése kerékpárral ütközésben V32 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése két- vagy háromkerekű motoros járművel ütközésben V33 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben V34 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése nehéz járművel vagy autóbusszal ütközésben V35 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben V36 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése egyéb, nem motoros járművel ütközésben V37 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben V38 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése nem közlekedési balesetben V39 Háromkerekű motoros jármű utasának sérülése egyéb és k.m.n. szállítási balesetben Autó utasának sérülése közlekedési balesetben (V40-V49) V40 Autó utasának sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben V41 Autó utasának sérülése kerékpárral ütközésben V42 Autó utasának sérülése két- vagy háromkerekű motoros járművel ütközésben V43 Autó utasának sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben V44 Autó utasának sérülése nehéz járművel vagy autóbusszal ütközésben V45 Autó utasának sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben V46 Autó utasának sérülése egyéb, nem motoros járművel ütközésben V47 Autó utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben V48 Autó utasának sérülése közlekedési balesetben, összeütközés nélkül V49 Autó utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben Teherautó utasának sérülése közlekedési balesetben (V50-V59) V50 Teherautó utasának sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben V51 Teherautó utasának sérülése kerékpárral ütközésben V52 Teherautó utasának sérülése két- vagy háromkerekű motoros járművel ütközésben V53 Teherautó utasának sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben V54 Teherautó utasának sérülése nehéz járművel vagy autóbusszal ütközésben V55 Teherautó utasának sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben V56 Teherautó utasának sérülése egyéb, nem motoros járművel ütközésben V57 Teherautó utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben V58 Teherautó utasának sérülése szállítási balesetben összeütközés nélkül V59 Teherautó utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben Nehéz szállító-jármű utasának sérülése közlekedési balesetben (V60-V69) V60 Nehéz szállítójármű utasának sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben V61 Nehéz szállítójármű utasának sérülése kerékpárral ütközésben V62 Nehéz szállítójármű utasának sérülése két- vagy háromkerekű motoros járművel ütközésben V63 Nehéz szállítójármű utasának sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben V64 Nehéz szállítójármű utasának sérülése nehéz járművel vagy autóbusszal ütközésben V65 Nehéz szállítójármű utasának sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben V66 Nehéz szállítójármű utasának sérülése egyéb, nem motoros járművel ütközésben V67 Nehéz szállítójármű utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben V68 Nehéz szállítójármű utasának sérülése szállítási balesetben összeütközés nélkül V69 Nehéz szállítójármű utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben Autóbusz utasának sérülése közlekedési balesetben (V70-V79) V70 Autóbusz utasának sérülése gyalogossal vagy állattal ütközésben V71 Autóbusz utasának sérülése kerékpárral ütközésben V72 Autóbusz utasának sérülése két- vagy háromkerekű motoros járművel ütközésben V73 Autóbusz utasának sérülése autóval vagy teherautóval ütközésben V74 Autóbusz utasának sérülése nehéz járművel vagy autóbusszal ütközésben V75 Autóbusz utasának sérülése személy- vagy tehervonattal ütközésben V76 Autóbusz utasának sérülése egyéb, nem motoros járművel ütközésben V77 Autóbusz utasának sérülése rögzített vagy állandó objektummal ütközésben V78 Autóbusz utasának sérülése szállítási balesetben összeütközés nélkül V79 Autóbusz utasának sérülése egyéb és k.m.n. közlekedési balesetben Egyéb szárazföldi közlekedési balesetek (V80-V89) V80 Állaton lovagló személy vagy állat által húzott jármű utasának sérülése közlekedési balesetben V81 Személy- vagy tehervonat utasának sérülése közlekedési balesetben V82 Villamos utasának sérülése közlekedési balesetben V83 Speciális ipari jármű utasának sérülése közlekedési balesetben V84 Speciális mezőgazdasági jármű utasának sérülése közlekedési balesetben V85 Speciális építő-jármű utasának sérülése közlekedési balesetben V86 Terepjáró jármű vagy elsődlegesen nem közúti használatra tervezett motoros jármű utasának sérülése közlekedési balesetben V87 Megjelölt típusú közlekedési baleset, de az áldozat közlekedési módja ismeretlen V88 Megjelölt típusú, nem közlekedési baleset, de az áldozat közlekedési módja ismeretlen V89 Motoros vagy nem motoros járműbaleset, a jármű típusa nincs megjelölve Vízi közlekedési balesetek (V90-V94) V90 Vízbefúlást vagy elmerülést okozó, vízi járművet ért baleset V91 Egyéb sérülést okozó, vízi járművet ért baleset V92 Egyéb elmerülés vagy vízbefúlás a vízi közlekedésben, vízi járműbaleset nélkül V93 Elmerülést vagy vízbefúlást nem okozó baleset a vízi jármű fedélzetén, a vízi jármű balesete nélkül V94 Egyéb és k.m.n. vízi szállítási baleset Légi és űrszállítási balesetek (V95-V97) V95 Légi jármű utasának sérülése a motoros légi jármű balesete miatt V96 Utas sérülése nem motoros légi jármű balesetében V97 Egyéb légi szállítási baleset Egyéb és k.m.n. közlekedési balesetek (V98-V99) V98 Egyéb közlekedési balesetek V99 Közlekedési baleset k.m.n. A baleseti sérülés egyéb külső okai (W00-X59) Esések (W00-W19) W00 Esés ugyanazon a szinten hóra vagy jégre W01 Esés ugyanazon a szinten megcsúszás, botlás miatt W02 Esés korcsolyával, sível, görkorcsolyával vagy gördeszkával W03 Egyéb esés ugyanazon a szinten, más személlyel való összeütközés vagy más személy általi lökés miatt W04 Esés más személy általi szállítás vagy támogatás közben W05 Leesés tolószékről W06 Leesés ágyról W07 Leesés székről W08 Leesés egyéb bútorról W09 Leesés játszótéri berendezésekről W10 Esés lépcsősor(ról)(ra) vagy lépcsőfok(ról)(ra) W11 Esés létrá(ról)(ra) W12 Esés állványzat(ról)(ra) W13 Esés épület(ből)(ről) vagy építmény(ből)(ről) W14 Leesés fáról W15 Leesés szikláról W16 A vízbe történő beugrásból vagy lemerülésből származó baleset, a vízbefúlás vagy elmerülés kivételével W17 Egyéb esés egyik szintről a másikra W18 Egyéb esés ugyanazon szinten W19 Esés k.m.n. Élettelen mechanikai erők által okozott baleset (W20-W49) W20 Ütés dobott, lőtt vagy eső tárgytól W21 Nekiütődés vagy ütés sportszertől W22 Nekiütődés vagy ütés egyéb tárgytól W23 Beszorulás, becsipődés, összezúzódás tárgyak közé (között) W24 Emelő és transzmissziós munkagépek által okozott balesetek m.n.o. W25 Éles üveg által okozott baleset W26 Kés, kard vagy tőr által okozott baleset W27 Nem motoros kéziszerszámok által okozott baleset W28 Motoros fűnyíró által okozott baleset W29 Egyéb motoros kéziszerszámok és háztartási készülékek által okozott baleset W30 Mezőgazdasági munkagépek által okozott baleset W31 Egyéb és k.m.n. készülékek által okozott baleset W32 Kézi lőfegyver lövedéke W33 Sörétes vadászfegyver, huzagolt csövű lőfegyver és nagyobb lőfegyver lövedéke W34 Egyéb és k.m.n. lőfegyver lövedéke W35 Bojler robbanása vagy repedése W36 Gázpalack robbanása vagy repedése W37 Nyomás alatt lévő abroncs, cső és tömlő robbanása vagy repedése W38 Egyéb nyomás alatt lévő eszköz robbanása vagy repedése W39 Tűzijáték lövedéke W40 Egyéb anyagok robbanása W41 Magas nyomású fecskendő által okozott baleset W42 Zajártalom W43 Vibrációs ártalom W44 A szembe vagy testnyílásba behatoló idegentest W45 A bőrön keresztül behatoló idegentest vagy tárgy W49 Egyéb és k.m.n. élettelen mechanikai erők által okozott baleset Élő mechanikai erők által okozott baleset (W50-W64) W50 Balesetszerű nekiütődés, ütés, rúgás, harapás vagy karmolás más személytől W51 Beütődés vagy nekiütődés más személy(be) (nek) W52 Összenyomás vagy taszítás tömeg vagy tülekedés által W53 Patkányharapás W54 Kutyaharapás W55 Egyéb emlősök harapása W56 Tengeri állat által okozott sérülés W57 Nem mérges rovarok és egyén nem mérges arthropodák csípése vagy harapása W58 Krokodil vagy aligátor harapása W59 Egyéb hüllők harapása vagy marása W60 Növényi tüske vagy tövis vagy éles levél által okozott sérülés W64 Egyéb és k.m.n. élő mechanikai erők által okozott baleset Balesetszerű vizbefulladás és elmerülés (W65-W74) W65 Vízbefulladás és elmerülés fürdőkádban W66 Vízbefulladás vagy elmerülés fürdőkádba esést követően W67 Vízbefulladás vagy elmerülés úszómedencében W68 Vízbefulladás vagy elmerülés úszómedencébe esést követően W69 Vízbefulladás és elmerülés természetes vízben W70 Vízbefulladás vagy elmerülés természetes vízbeesést követően W73 Egyéb vízbefulladás és elmerülés W74 Vízbefulladás vagy elmerülés k.m.n. Egyéb balesetszerű légzési veszélyeztetettség (W75-W84) W75 Balesetszerű fulladás és strangulatio ágyban W76 Egyéb balesetszerű akasztás és strangulatio W77 Elzáródás vagy fulladás beomlás, leomló föld vagy egyéb anyag miatt W78 Gyomortartalom inhalációja W79 Étel inhalációja vagy aspirációja által okozott obstrukció a légutakban W80 Egyéb tárgyak inhalációja vagy aspirációja által okozott légúti obstrukció W81 Bezáródás vagy bezárás alacsony oxigéntartalmú környezetbe W83 Egyéb fulladás W84 Fulladás k.m.n. Elektromos áram, sugárzás, szélsőséges környezeti hőmérséklet és légnyomás által okozott ártalmak (W85-W99) W85 Elektromos vezetékek által okozott baleset W86 Egyéb elektromos áram által okozott baleset W87 Elektromos áram által okozott baleset k.m.n. W88 Ionizáló sugárzás által okozott ártalom W89 Látható és ibolyántúli sugárzás által okozott ártalom W90 Egyéb, nem ionizáló sugárzás által okozott ártalom W91 Sugárzás k.m.n. típusa által okozott ártalom W92 Mesterséges eredetű excesszív hőség által okozott ártalom W93 Mesterséges eredetű excesszív hideg által okozott ártalom W94 Magas és alacsony légnyomás és légnyomás változások által okozott ártalom W95 Egyéb és k.m.n. mesterséges környezeti tényezők által okozott ártalom Füst, tűz és lángok hatásai (X00-X09) X00 Ellenőrzés alatt nem álló tűz épületben vagy építményben X01 Ellenőrzés alatt nem álló tűz nem épületben vagy építményben X02 Ellenőrzött tűz épületben vagy építményben X03 Ellenőrzött tűz nem épületben vagy építményben X04 Nagymértékben gyúlékony anyagok meggyulladása X05 Éjszakai ruházat meggyulladása vagy megolvadása X06 Egyéb ruházat vagy viselet meggyulladása vagy megolvadása X08 Egyéb füst, tűz vagy láng által okozott baleset X09 Füst, tűz vagy láng által okozott baleset k.m.n. Érintkezés izzó és forró anyagokkal (X10-X19) X10 Forró ételek, italok, zsírok és főzőolajok által okozott ártalom X11 Forró csapvíz által okozott ártalom X12 Egyéb forró folyadékok által okozott ártalom X13 Forró gőzök és párák által okozott ártalom X14 Forró levegő vagy gázok által okozott ártalom X15 Forró háztartási készülékek által okozott ártalom X16 Forró fűtőberendezések, hősugárzók és csövek által okozott ártalom X17 Forró motorok, gépezetek vagy szerszámok által okozott baleset X18 Egyéb forró fémek által okozott baleset X19 Egyéb forró és izzó anyagok által okozott baleset Érintkezés mérgező állatokkal és növényekkel (X20-X29) X20 Mérges kígyók és gyíkok által okozott mérgezés X21 Mérges pókok csípése X22 Skorpió csípése X23 Méhek, lódarazsak és darazsak csípése X24 Százlábú és mérges százlábú (trópusi) csípése X25 Egyéb mérges arthropodák csípése X26 Mérges tengeri állatok és növények csípése X27 Egyéb mérges állatok csípése X28 Egyéb mérges növények csípése X29 Mérges állat vagy növény csípése k.m.n. Természeti erők által okozott balesetek (X30-X39) X30 Természetes eredet excesszív hőség által okozott ártalom X31 Természetes eredetű excesszív hideg által okozott ártalom X32 Napsugárzás által okozott ártalom X33 Villámcsapás áldozata X34 Földrengés áldozata X35 Vulkánkitörés áldozata X36 Lavina, földcsuszamlás és egyéb földmozgás áldozata X37 Elemi csapás jellegű vihar áldozata X38 Árvíz áldozata X39 Egyéb és k.m.n. természeti erők által okozott ártalom Káros anyagok által okozott balesetszerű mérgezés (X40-X49) X40 Balesetszerű mérgezés nem opiát fájdalom- és lázcsillapítók, antirheumaticumok által X41 Balesetszerű mérgezés antiepilepticum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek és pszichotrop gyógyszerek által m.n.o. X42 Balesetszerű mérgezés narkotikumok és pszichodiszleptikumok [hallucinogének] által m.n.o. X43 Balesetszerű mérgezés az autonóm idegrendszerre ható egyéb gyógyszerek által X44 Balesetszerű mérgezés egyéb és k.m.n. gyógyszerek és biológiai anyagok által X45 Balesetszerű mérgezés alkohol által X46 Balesetszerű mérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének halogén származékai és gőzei által X47 Balesetszerű mérgezés egyéb gázok és gőzök által X48 Balesetszerű mérgezés peszticidek által X49 Balesetszerű mérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és mérgező anyagok által Túlerőltetés, utazás és nélkülözés hatásai (X50-X57) X50 Kimerülés fokozott erőfeszítés vagy ismétlődő mozgás által X51 Utazási és helyzetváltoztatási betegség X52 Elhúzódó tartózkodás súlytalansági állapotban X53 Élelemhiány X54 Vízhiány X57 Nélkülözés k.m.n. Egyéb és k.m.n. környezeti tényezők hatásai (X58-X59) X58 Egyéb tényezők által okozott sérülés X59 K.m.n. tényezők által okozott sérülés Szándékos önártalom (X60-X84) X60 Szándékos önmérgezés nem opioid fájdalom- és lázcsillapítókkal, antirheumaticumokkal X61 Szándékos önmérgezés antiepileptikum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek és pszichotrop drogok által m.n.o. X62 Szándékos önmérgezés narkotikumok és pszichodiszleptikumok [hallucinogének] által, m.n.o. X63 Szándékos önmérgezés az autonóm idegrendszerre ható egyéb gyógyszerek által X64 Szándékos önmérgezés egyéb és k.m.n. gyógyszerek és biológiai anyagok által X65 Szándékos önmérgezés, alkohol által X66 Szándékos önmérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének halogén származékai és gőzeik által X67 Szándékos önmérgezés egyéb gőzök és gázok által X68 Szándékos önmérgezés peszticidek által X69 Szándékos önmérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és mérgező anyagok által X70 Szándékos önártalom akasztás, zsinegelés és megfojtás által X71 Szándékos önártalom vízbefulladás és elmerülés által X72 Szándékos önártalom kézi lőfegyverrel X73 Szándékos önártalom sörétes és huzagolt csövű lőfegyverrel és katonai lőfegyverrel X74 Szándékos önártalom egyéb és k.m.n. lőfegyverrel X75 Szándékos önártalom robbanóanyagokkal X76 Szándékos önártalom tűzzel, füsttel és lángokkal X77 Szándékos önártalom forró gőzzel és tárgyakkal X78 Szándékos önártalom éles eszközzel X79 Szándékos önártalom tompa tárggyal X80 Szándékos önártalom magas helyről leugrás által X81 Szándékos önártalom mozgó objektum elé ugrás vagy fekvés által X82 Szándékos önártalom motoros járműtől való összezúzatás által X83 Szándékos önártalom egyéb megjelölt módon X84 Szándékos önártalom k.m.n. Testi sértés (X85-Y09) X85 Gyógyszerekkel, kábítószerekkel és biológiai anyagokkal elkövetett testi sértés X86 Maró anyagokkal elkövetett testi sértés X87 Peszticidekkel elkövetett testi sértés X88 Gázokkal és gőzökkel elkövetett testi sértés X89 Egyéb vegyszerek és mérgező anyagok által elkövetett testi sértés X90 K.m.n. vegyszerrel és mérgező anyaggal elkövetett testi sértés X91 Akasztás, zsinegelés és megfojtás által elkövetett testi sértés X92 Vízbefojtás és elmerülés által elkövetett testi sértés X93 Kézi lőfegyverrel elkövetett testi sértés X94 Sörétes vadászfegyverrel, huzagolt csövű és katonai lőfegyverrel elkövetett testi sértés X95 Egyéb és k.m.n. lövéssel elkövetett testi sértés X96 Robbanóanyagokkal elkövetett testi sértés X97 Füsttel, tűzzel és lángokkal elkövetett testi sértés X98 Forró gőzökkel és tárgyakkal elkövetett testi, sértés X99 Éles eszközökkel elkövetett testi sértés Y00 Tompa tárggyal elkövetett testi sértés Y01 Magas helyről való lelökés által elkövetett testi sértés Y02 Mozgó objektum elé lökés vagy helyezés által elkövetett testi sértés Y03 Motoros járművel való összezúzatás által elkövetett testi sértés Y04 Testi erővel elkövetett testi sértés Y05 Testi erővel elkövetett szexuális testi sértés Y06 Elhanyagolás és elhagyás Y07 Egyéb rossz-bánásmód szindrómák Y08 Egyéb megjelölt módon elkövetett testi sértés Y09 K.m.n. módon elkövetett testi sértés Nem meghatározott szándékú esemény (Y10-Y34) Y10 Mérgezés nem opioid fájdalom- és lázcsillapítók, antirheumaticumok által, nem meghatározott szándékú Y11 Mérgezés antiepilepticum, altató-nyugtató és antiparkinson szerek és pszichotrop gyógyszerek által m.n.o., nem meghatározott szándékú Y12 Mérgezés narkotikumok és pszichodiszleptikumok [hallucinogének] által m.n.o. nem meghatározott szándékú Y13 Mérgezés az autonóm idegrendszerre ható egyéb gyógyszerek által, nem meghatározott szándékú Y14 Mérgezés egyéb és k.m.n. drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok által, nem meghatározott szándékú Y15 Mérgezés alkohol által, nem meghatározott szándékú Y16 Mérgezés szerves oldószerek és szénhidrogének halogén származékai és gőzeik által, nem meghatározott szándékú Y17 Mérgezés egyéb gázok és gőzök által, nem meghatározott szándékú Y18 Mérgezés peszticidek által, nem meghatározott szándékú Y19 Mérgezés egyéb és k.m.n. vegyszerek és mérgező anyagok által, nem meghatározott szándékú Y20 Akasztás, zsinegelés és megfulladás, nem meghatározott szándékú Y21 Vízbefulladás és elmerülés. nem meghatározott szándékú Y22 Sérülés kézi lőfegyverek által, nem meghatározott szándékú Y23 Sérülés sörétes vadászfegyver, huzagolt csövű és katonai lőfegyver által, nem meghatározott szándékú Y24 Sérülés egyéb és k.m.n. lőfegyver által, nem meghatározott szándékú Y25 Sérülés robbanóanyagok által, nem meghatározott szándékú Y26 Füst, tűz és lángok hatása, nem meghatározott szándékú Y27 Sérülés forró gőzök és tárgyak által, nem meghatározott szándékú Y28 Sérülés éles tárgyak által, nem meghatározott szándékú Y29 Sérülés tompa tárgy által, nem meghatározott szándékú Y30 Esés, ugrás vagy lelöketés magas helyről, nem meghatározott szándékú Y31 Mozgó objektum elé esés vagy aláfekvés, vagy el-, illetve nekifutás, nem meghatározott szándékú Y32 Motoros járművel ütközés, roncsolódás, nem meghatározott szándékú Y33 Egyéb megjelölt, nem meghatározott szándékú esemény Y34 K.m.n. esemény, nem meghatározott szándékú Törvényes beavatkozás és háborús események (Y35-Y36) Y35 Törvényes beavatkozás Y36 Háborús cselekmények Az orvosi kezelés szövődményei (Y40-Y84) Drogok, gyógyszerek és biológiai anyagok káros hatásai a gyógykezelés során (Y40-Y59) Y40 Szisztémás antibiotikumok Y41 Egyéb szisztémás fertőzés elleni szerek és antiparazitikumok Y42 Hormonok és szintetikus pótszereik és antagonistáik m.n.o. Y43 Elsődlegesen szisztémás szerek Y44 Elsődlegesen a vér alkotóelemeire ható anyagok Y45 Fájdalom- és lázcsillapítók és gyulladás elleni szerek Y46 Antiepileptikumok és antiparkinson szerek Y47 Nyugtatók, altatók és szorongáscsökkentő szerek Y48 Anaestheticumok és terápiás gázok Y49 Pszichotrop szerek m.n.o. X50 Központi idegrendszeri stimulánsok m.n.o. X51 Elsődlegesen az autonóm idegrendszerre ható szerek X52 Elsődlegesen a szív-érrendszerre ható szerek X53 Elsődlegesen a gyomor-bélrendszerre ható szerek Y54 Elsődlegesen a vízháztartásra, ásványi és húgysav-anyagcserére ható szerek Y55 Elsődlegesen a sima- és csontvázizmokra és a légzőrendszerre ható szerek Y56 Elsődlegesen a bőrre és nyálkahártyákra ható topikus szerek, valamint szem-, fül-, orr-, gégegyógyászati és fogászati szerek X57 Egyéb és k.m.n. szerek és gyógyszerek Y58 Bakteriális oltóanyagok Y59 Egyéb és k.m.n. oltó és biológiai anyagok Műtéti és gyógykezelési balesetek (Y60-Y69) Y60 Akaratlan vágás, szúrás, perforáció vagy vérzés a műtét vagy gyógykezelés során Y61 A műtét és gyógykezelés alatt akaratlanul a testben hagyott idegentest Y62 A sterilitás feltételeinek elégtelensége a műtét és gyógykezelés alatt Y63 Dozirozási hibák a műtét és gyógykezelés alatt Y64 Szennyezett orvosi vagy biológiai anyagok Y65 Egyéb balesetek műtéti és kezelési ellátás során Y66 Műtét vagy gyógykezelés elmulasztása Y69 K.m.n. baleset a műtét vagy gyógykezelés során Műtéti vagy gyógykezelési balesetek készülékekkel vagy berendezésekkel kapcsolatban (Y70-Y82) Y70 Anaesthesiologiai eszközök okozta ártalmak Y71 Szív- és érsebészeti eszközök okozta ártalmak Y72 Fül-, orr-, gégegyógyászati eszközök okozta ártalmak Y73 Gastro-enterológiai és urológiai eszközök okozta ártalmak Y74 Általános kórházi és személyzeti használati eszközök okozta ártalmak Y75 Neurológiai eszközök okozta ártalmak Y76 Szülészeti és nőgyógyászati eszközök okozta ártalmak Y77 Szemészeti eszközök okozta ártalmak Y78 Radiológiai eszközök okozta ártalmak Y79 Ortopédiai eszközök okozta ártalmak Y80 Fizikoterápiai eszközök okozta ártalmak Y81 Általános és plasztikai sebészeti eszközök okozta ártalmak Y82 Egyéb és k.m.n. orvosi eszközök okozta ártalmak Műtéti és gyógykezelési eljárások, mint a betegnél fellépő rendellenes reakció vagy késői szövődmény okai, a kezelés ideje alatti baleset említése nélkül (Y83-Y84) Y83 Műtétek és egyéb sebészeti eljárások, int a betegnél fellépő rendellenes reakció vagy késői szövődmény okai, az eljárás ideje alatti baleset említése nélkül Y84 Egyéb orvosi eljárások, mint a betegnél fellépő rendellenes reakció vagy késői szövődmény okai, az eljárás ideje alatti baleset említése nélkül A morbiditás és mortalitás külső okainak következményei (Y85-Y89) Y85 Közlekedési balesetek következményei Y86 Egyéb balesetek következményei Y87 Szándékos önártalom, testi sértés és nem meghatározott szándékú esemény következményei Y88 Műtéti és gyógykezelési eljárás, mint külső ok, következményei Y89 Egyéb külső okok következményei A morbiditás és mortalitás máshova osztályozott okainak kiegészítő tényezői (Y90-Y98) Y90 Alkoholos befolyásoltság meghatározása az alkoholszint alapján Y91 Alkoholos befolyásoltság meghatározása az intoxikáció mérve alapján Y95 Nosocomialis állapot Y96 Munkával összefüggő állapot Y97 Környezet-szennyezéssel összefüggő állapot Y98 Életmóddal összefüggő állapot XXI. főcsoport – Az egészségi állapotot és egészségügyi szolgálatokkal való kapcsolatot befolyásoló tényezők (Z00-Z99)Az egészségügyi szolgáltatásokat vizsgálat és kivizsgálás céljából igénybe vevő személyek (Z00-Z13) Z00 Panaszmentes és kórisme nélküli személyek általános vizsgálata és kivizsgálása Z01 Panaszmentes és kórisme nélküli személyek egyéb speciális vizsgálata és kivizsgálása Z02 Vizsgálat .és feljegyzés adminisztratív okból Z03 Orvosi megfigyelés és kiértékelés feltételezett betegségek és állapotok miatt Z04 Vizsgálat és megfigyelés egyéb okból Z08 Követő vizsgálat rosszindulatú daganat kezelése után Z09 Követő vizsgálat nem rosszindulatú daganatos állapotok kezelése után Z10 Meghatározott népességcsoport általános egészségügyi rutin ellenőrzése Z11 Speciális szűrővizsgálat fertőző és parazitás betegségek vonatkozásában Z12 Speciális szűrővizsgálat daganatok vonatkozásában Z13 Speciális szűrővizsgálat egyéb betegségek és rendellenességek vonatkozásában Fertőző betegségek potenciális egészségügyi kockázatának kitett személyek (Z20-Z29) Z20 Fertőző betegségekkel való kontaktus és kitettség Z21 HIV fertőzés tünetmentes állapota Z22 Fertőző betegség hordozó Z23 Egy baktériumféleségtől okozott betegség elleni immunizáció szükségessége Z24 Egyetlen vírusféleségtől okozott bizonyos betegségek elleni immunizáció szükségessége Z25 Egyetlen vírusféleségtől okozott egyéb betegségek elleni immunizáció szükségessége Z26 Egyéb, egyetlen kórokú fertőző betegség elleni immunizáció szükségessége Z27 Fertőző betegségek kombinációja elleni immunizáció szükségessége Z28 Immunizálás elvégzése nem történt meg Z29 Egyéb profilaktikus eljárások szükségessége Az egészségügyi szolgálatot reprodukciós körülmények miatt igénybe vevő személyek (Z30-Z39) Z30 Fogamzásgátlás Z31 Terhességet elősegítő ellátás Z32 Terhességi vizsgálat és teszt Z33 Véletlen észlelt terhes állapot Z34 Terhesgondozás Z35 Veszélyeztetett terhes gondozása Z36 Antenatalis szűrés Z37 Szülés Z38 Élveszületett csecsemők a szülés helyén Z39 Szülés utáni ellátás és vizsgálat Az egészségügyi szolgálatokat specifikus eljárások és egészségügyi kezelés végett igénybe vevő személyek (Z40-Z54) Z40 Profilaktikus műtét Z41 Egyéb, nem az egészségügyi állapot kezelése céljából végzett eljárások Z42 Gondozás plasztikai műtét után Z43 Mesterséges testnyílás ellenőrzése Z44 Külső protetikus eszközök felszerelése és beállítása Z45 Implantált eszközök beállítása és kezelése Z46 Egyéb eszközök felszerelése és beállítása Z47 Ortopédiai gondozás Z48 Sebészeti követés, gondozás Z49 Dialízissel kapcsolatos ellátás Z50 Rehabilitációs műveletekkel kapcsolatos ellátás Z51 Egyéb orvosi ellátás Z52 Szerv- és szövetdonorok Z53 Az egészségügyi szolgálatot specifikus eljárások végett igénybe vevő személyek, akiknél az eljárás nem történt meg Z54 Lábadozás Szocioökonomiai és pszichoszociális körülmények potenciális egészségügyi kockázatának kitett személyek (Z55-Z65) Z55 Az iskolázással és írás-olvasással kapcsolatos problémák Z56 A foglalkoztatással és nem-foglalkoztatással kapcsolatos problémák Z57 A foglalkozással kapcsolatos kockázati tényezők Z58 A fizikai környezettel kapcsolatos problémák Z59 Lakással és gazdasági körülményekkel kapcsolatos problémák Z60 A szociális környezettel kapcsolatos problémák Z61 A gyermekkor negatív élményeihez kapcsolódó problémák Z62 A neveltetéshez kapcsolódó egyéb problémák Z63 Egyéb, az első ellátási környezethez kapcsolódó problémák, beleértve a családi körülményeket Z64 Bizonyos pszichoszociális körülményekkel kapcsolatos problémák Z65 Egyéb, pszichoszociális körülményekkel kapcsolatos problémák Az egészségügyi szolgálatokat egyéb körülményekben igénybe vevő személyek (Z70-Z76) Z70 Konzultáció a szexuális szokást, magatartást és orientációt illetően Z71 Az egészségügyi szolgálatokat egyéb konzultáció és orvosi tanács végett igénybe vevő személyek, m.n.o. Z72 Az életvitellel kapcsolatos problémák Z73 Az életirányítás nehézségeivel kapcsolatos problémák Z74 A gondozótól való függőséggel kapcsolatos problémák Z75 Egyéb, orvosi ellátással kapcsolatos problémák Z76 Az egészségügyi szolgálatokat egyéb körülmények között igénybe vevő személyek A családi és személyes kórelőzménnyel kapcsolatban egészségileg potenciális kockázatú személyek és az egészségi állapotot befolyásoló bizonyos tényezők (Z80-Z99) Z80 Rosszindulatú daganat a családi anamnézisben Z81 Mentális és viselkedési rendellenességek a családi anamnézisben Z82 Rokkantsághoz vezető eltérések és idült betegségek a családi anamnézisben Z83 Egyéb specifikus rendellenességek a családi anamnézisben Z84 Egyéb állapotok a családi anamnézisben Z85 Rosszindulatú daganat a személyes anamnézisben Z86 Bizonyos egyéb betegségek a személyes anamnézisben Z87 Egyéb betegségek és állapotok a személyes anamnézisben Z88 Szerekkel, gyógyszerekkel és biológiai anyagokkal kapcsolatos túlérzékenység a személyes anamnézisben Z89 Végtag szerzett hiánya Z90 Szervek szerzett hiánya, m.n.o. Z91 Rizikó-tényezők a személyes anamnézisben, m.n.o. Z92 Orvosi kezelés a személyes anamnézisben Z93 Mesterséges testnyílás Z94 Transzplantált szerv és szövet Z95 Szív- és ér-implantátumok és graftok jelenléte Z96 Egyéb funkcionális implantátumok jelenléte Z97 Egyéb eszközök jelenléte Z98 Egyéb műtét utáni állapotok Z99 Függőség az életvitel-alkalmassághoz szükséges gépektől és eszközöktől, m.n.o. Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia