Bévárdi Zsombor
Bévárdi Zsombor (Siófok, 1999. január 30. –) labdarúgó, posztját tekintve támadó, a Puskás Akadémia játékosa. PályafutásaKlubcsapatokbanBévárdi Zsombor szülővárosában, Siófokon ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival a Siófoki Bányász SE-ben. 2013 januárjában először kölcsönben szerepelt a székesfehérvári Főnix Gold FC-ben, majd 2013 nyarán végleg a csapathoz szerződött. A 2014-2015-ös idényben a Puskás Akadémia FC játékosa volt, 2015 decemberében Belgiumban, a Genknél szerepelt szakmai körúton a klub meghívására .[1] A 2016-os Puskás–Suzuki-kupán csapatával ezüstérmet szerzett ,4 góljával a torna gólkirálya lett .[2] Felcsúton két évet játszott majd 2016-ban a Videoton FC szerződtette.[3] Itt jobbára csak a második csapatban kapott szerepet, így a következő szezont szülővárosa, a BFC Siófok csapatában töltötte kölcsönben.[4] Itt összesen 31-szer lépett pályára a másodosztályban és egy gólt szerzett. 2018 nyarán a Vasashoz került kölcsönbe.[5] Ahol huszonhét bajnoki mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett. 2019. augusztus 9-én elfogadta a Debreceni VSC klubcsapatának az ajánlatát, és egy évre kölcsönbe került a piros-fehér klubhoz.[6] A hajdúsági csapat később élt vételi opciójával, a 2019-2020-as szezon tavaszi felére pedig kaposvárra adta kölcsön Bévárdit, aki hét bajnokin háromszor volt eredményes.[7] A DVSC-ben összesen 94 tétmérkőzésen hét gólt és hat gólpasszt szerzett, majd 2024 januárjában visszaigazolt a Puskás Akadémiához.[8] 2024 nyarán kölcsönbe az NB II-ben szereplő Budapest Honvéd labdarúgója lett.[9] A válogatottbanVégigjárta a magyar utánpótlás válogatottakat. Az U17-es Európa bajnokság selejtezőiben két mérkőzésen egyszer volt eredményes. Az U19-es EB kvalifikációs sorozatában hat mérkőzésen ötször talált az ellenfelek kapujába. Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia