Békéscsabai kistérségA Békéscsabai kistérség kistérség Békés megyében, központja Békéscsaba. Települései
FekvéseBékés megye középső részén fekszik, a központja a megyeszékhely Békéscsaba, ahol találkoznak a főközlekedési útvonalak és vasutak. A területet átszeli a 44-es és 47-es számú főutak, illetve a 120-as Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Arad villamosított, kétvágányú nemzetközi vasúti fővonal. Szintén áthalad a területen a Békéscsaba–Orosháza–Szeged vasútvonal, amely egyvágányú és nem villamosított. TörténeteA Békéscsabai kistérséget már a kistérségi beosztást első ízben kialakító 9006/1994 (S.K.3) KSH-elnöki közlemény tartalmazta. Területe 2004-ben változott, mivel Gyula, Elek, Újkígyós, Szabadkígyós, Lőkösháza és Kétegyháza az ekkor létrehozott Gyulai kistérséghez kerültek. 2007-ben Szabadkígyós és Újkígyós visszakerültek a Békéscsabai kistérséghez, viszont Doboz a Békési kistérséghez került. Ekkortól került át a fejlődő kategóriába is. NevezetességeiBékéscsaba
Csabaszabadi
JegyzetekTovábbi információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia