Bársony Dóra
![]() Bársony Dóra, Bársony Dorottya (1912-ig Bader Dóra Osva, férjezett neve Himmler Tiborné) (Budapest, 1888. szeptember 29. – Budapest, 1972. szeptember 5.) magyar opera-énekesnő (mezzoszoprán, alt). Legnagyobb sikereit a komikus alt szerepkörben aratta. Öccse Bársony Lajos operaénekes volt. Bársony Erzsi színésznő, műfordító édesanyja, Vázsonyi Vilmos politikus, miniszter unokahúga. ÉleteBáder Jakab (1857–1927)[3] magánzó és Weiszfeld Szidónia (1859–1919) [4] gyermekeként született. Édesapja vegyeskereskedő, majd hivatalnok volt, édesanyja Vázsonyi Vilmos nővére. Szülei ellenzésére lépett előadói pályára. A Zeneakadémia 1910-es elvégzését követően próbaénekléssel került az Operaházba. 1911 januárjától ösztöndíjas volt, május 28-án debütált a Pillangókisasszony Szuzukijaként. 1912. július 1-jén kapta meg a rendes tag címet. Első nagy feltűnést keltő szerepe Bizet Carmenje volt 1916 elején.[5] Évente száznál több előadásban lépett fel, az „örökös tag” címet is megkapta, de 1939-ben a második zsidótörvény miatt őt is eltávolították, utoljára május 18-án lépett fel. Ezután csak az OMIKE Művészakció keretében szerepelhetett. 1945-ben térhetett vissza az Operába, egyetlen előadáson énekelt még visszavonulásáig, 1947. március 30-án.[6] Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található [1/A–2–25]. Pályája elején főként drámai mezzoszopránként lépett színpadra, idősödvén áttért a komikus alt szerepkörre. Több operettben is fellépett, és hangverseny-énekesnőként is működött. Testvére, Bársony Lajos dr. (Budapest, 1892. január 11. – ?) előbb középiskolai tanár, majd szintén operaénekes (bariton) volt. Szerepei
Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia